Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

Mario Monti elfogadta a kormányalakítási felkérést, Berlusconi videón üzent

Giorgio Napolitano olasz államfő vasárnap este a közgazdász Mario Monti, volt EU-biztost kérte fel az új olasz kormány megalakítására.
Giorgio Napolitano olasz államfő vasárnap este a közgazdász Mario Monti, volt EU-biztost kérte fel az új olasz kormány megalakítására.

Monti elfogadta a felkérést. Hétfőtől konzultál a pártokkal kormánya összetételéről. Monti úgy fogalmazott, az egyeztetés "gyors, de gondos" lesz. Olaszország kihívás előtt áll, melyet meg kell nyernie - mondta az államelnöki palotában a sajtónak tartott rövid beszédében Monti, aki fő célként az olasz pénzügyi helyzet rendezését említette, a "növekedést társadalmi igazságossággal".

Beszédet mondott Napolitano is, hangoztatva, hogy Monti nemzetközi tekintélynek örvend, és független, a "pártpolitikai közelharctól" távol álló személy.

"Tudom, hogy nem lesz könnyű, de vége a pártkövetelőzések korának, eljött a próba ideje, Olaszországnak vissza kell szerezni a befektetők és az európai intézmények bizalmát" - mondta a köztársasági elnök. Hozzátette, nem a 2008-as választási eredmény felborításáról, s nem a politikai erők demokratikus váltakozásának figyelmen kívül hagyásáról van szó, hanem arról, hogy "a gazdasági válsághelyzet rendkívüli erőfeszítést követel a különböző politikai erők egységével". Napolitano arra emlékeztette az olaszokat, hogy áprilisig 200 milliárd euró értékű, több évre szóló olasz államkötvény jár le, és megújításuk a piac bizalmától függ.

Mario Montit, a Bocconi milánói egyetem 68 éves közgazdász-professzorát Napolitano a parlamenti pártokkal kilenc órán át tartó egyeztetés után fogadta és kérte fel a kormányalakításra. Az elnöki palota előtt várakozó tömeg tapssal köszöntötte az új miniszterelnök-jelöltet, miközben a távozó kormányfő, Silvio Berlusconi hívei ugyanitt előre hozott választásokat követeltek.

A szombaton lemondott Berlusconi vasárnap este videoüzenetben azt hangoztatta, hogy lemondása felelősségteljes gesztus volt, s "szomorú volt látni, hogy füttyszó és rágalmak kísérték".

"Azoknak, akik a távozásomat ünnepelték, üzenem, hogy holnaptól kétszeres erőfeszítéssel dolgozom az adó-, igazságügyi és intézményes reformokon" - mondta Berlusconi, aki szerint 1994-es politikai színrelépése megváltoztatta Itália történetét.

Az olasz ellenzék úgy kommentálta Berlusconi nyilatkozatát, hogy Monti kinevezésekor is ő akar lenni a főszereplő.


Korábban írtuk:

Az olasz köztársasági elnök megbízta Mario Monti közgazdászt az új olasz szakértői kormány megalakításával.

Giorgio Napolitano vasárnap este, a törvényhozás két házának elnökével és a pártok vezetőivel tartott egész napos konzultáció után fogadta az Európai Unió volt biztosát, és felkérte a feladat ellátásával, amit Monti elvállalt.

Korábban írtuk:

Vasárnap este kormányalakítási megbízást kaphat Olaszországban Mario Monti, miután Silvio Berlusconi szombat esti lemondását követően Giorgio Napolitano államfő a nap folyamán már a közgazdász vezette kormány megalakításáról konzultál a parlamenti pártok delegációival.

Napolitano reggel kilenc órától Renato Schifanit, a szenátus és Gianfranco Finit, a képviselőház elnökét fogadta, majd a köztársasági elnök a parlamenti pártok delegációival tárgyal. Az államfői palota napirendje szerint Napolitano hat órára le akarja zárni az egyeztetést, hogy még vasárnap este kinevezze Mario Montit. A hétfői tőzsdenyitásra új miniszterelnöke lesz Olaszországnak - írta az olasz sajtó.

Az ellenzék - a PD, a Pierferdinando Casini vezette Harmadik Pólus és az Antonio Di Pietro vezette Értékek Olaszországa (IdV) - támogatja a Monti irányította szakértői kormányt. Di Pietro hangsúlyozta, hogy egyetlen volt Berlusconi-minisztert sem akar látni az új kormányban. "Berlusconi nélkül Olaszország végre újraindul" - nyilatkozta Pierluigi Bersani PD-főtitkár, aki szerint az új kormány első feladata az adóreform lesz.

A PdL is igent mond Montira. "Ha nem így teszünk, Monti baloldali kormányfő lesz" - hangoztatta Berlusconi. Hozzátette: a PdL továbbra is a legnagyobb párt marad. Az Umberto Bossi vezette Északi Liga nem támogatja Montit és ellenzékbe vonul.

Róma belvárosában késő éjszakáig ünneplés és tüntetés kísérte Berlusconi távozását. Pojáca! Maffiózó! Tolvaj! Börtönbe vele! - kiábálták a távozó kormányfő rezidenciája, a Grazioli palota előtt a tüntetők. A rendőrség több alkalommal visszaszorította a tömeget. "Téved, aki azt hiszi, hogy vége Berlusconinak" - nyilatkozta Maurizio Sacconi, a PdL eddigi munkaügyi minisztere. "Milyen baloldal az, melyik a bankár Montit ünnepli?" - kérdezte Giorgia Meloni ifjúsági miniszter. Isten veled Berlusconi, szabad az út Montinak - írta a Corriere della Sera. Olaszok vigyázzatok a pénztárcátokra! Jön az adócsősz Monti! - harangozta be Monti érkezését a Libero jobbközép napilap. Visszatért Olaszországba a gyűlölet - szólt a Berlusconi-család birtokolta Il Giornale cikkének címe. Berlusconi 17 év után szidalmak között távozott. Olaszország felszabadult! - írta a baloldali L'Unita. Az ellenzéki újságok Berlusconi távozását volt politikai mentora, Bettino Craxi egykori szocialista kormányfő 1993-as lemondásával hasonlították össze: mindkettőjüket aprópénzzel dobálták meg Róma utcáin korrupt politikájuk jeleként.

Korábban írtuk:

A köztársasági elnöki palota közleményben tudatta a miniszterelnök Silvio Berlusconi lemondását és azt, hogy az államfő Giorgio Napolitano vasárnap megkezdi a parlamenti pártok delegációival való konzultációt az új kormányfő megnevezéséről.

Napolitano minél gyorsabban le kívánja zárni az egyeztetést, hogy a közgazdász Mario Monti kinevezését holnap estére megerősítse. Az államfői palota előtt tapsoló tömeg ünnepelte Berlusconi lemondását. Buffone! (Pojáca!) - kiábálták rá.

Miután szombat délután a római képviselőház megszavazta a költségvetési törvényt, Berlusconi összehívta kormánya utolsó ülését. Az eddigi kormánypárt Szabadság Népe (PdL) közölte, hogy támogatja a Monti vezette kabinet felállítását. Berlusconi ezt követően ment az államfői palotába: a kormányfői autó a Róma központjában Berlusconi ellen tüntető tömegen haladt keresztül.

A római képviselőház előtt szombat délutántól gyülekeztek a Berlusconi távozását ünneplők. Ellenzékiek csoportja "Bye-bye" táblákkal búcsúztatta "a Földközi-tenger térségének utolsó diktátorát". Az államfői palotánál zenekar és kórus adott elő Halleluját Berlusconi távozására. Mások bunga-bunga táncot jártak. Bohóc! Börtönbe vele! - kiabálták Berlusconira magánrezidenciája, a Grazioli-palota előtt, ahol Silvio! Silvio! Te vagy a mi kormányfőnk! - kiáltásokkal jelen voltak Berlusconi hívei is.

A kormányváltás ellen tiltakozott a szélsőjobboldali Új Rend, mely szerint Mario Montit az Európai Központi Bank kényszeríti Itáliára.

A Berlusconi ellen és mellett tüntetők többször is egymást szidalmazták. Volt, aki az olasz himnuszt, más a Bella ciao partizándalt énekelte. Füttyszó és szidalmak vártak a volt miniszterekre. A hangulat többször feszültté vált. Rendőrkordon védte a távozó kormány politikusait. Kotródjatok! - kiáltották az utcákon Mara Carfagnának, a Berlusconi-tévék táncosnőjéből lett esélyegyenlőségi miniszternek. Már megyünk! - válaszolta Carfagna. Roberto Formigoni, Lombardia tartományi elnöke középső ujját mutatta az ellene tüntetőknek.

Nem egy kormánynak lett vége, a közel húsz éve tartó Berlusconi-korszak zárult le - jegyezte meg kommentárjaiban az olasz sajtó.

Korábban:

Az ellenzék nem vett részt a szavazáson, nem kívánva támogatni a távozó kormány költségvetési intézkedéseit.

Az alsóházi voksolást a - 2008 tavaszán kétharmaddal nyerő és többségét november 8-án elveszítő - kormány legutolsó ülése követi. Silvio Berlusconi ez után megy a Quirinale palotába és benyújtja lemondását Giorgio Napolitano államfőnek.

Fabrizio Cicchitto a Berlusconit támogató Szabadság Népe (PdL) frakcióvezetője alsóházi beszédében köszönetet mondott a távozó kormányfőnek. A legnagyobb ellenzéki erő, a Demokrata Párt (PD) frakcióvezetője, Dario Franceschini úgy fogalmazott, Olaszország fél attól, ami vár rá, s ez Berlusconi felelősége. A republikánus Mario Pepe, puccsért kiáltott: Berlusconié volt a legutolsó demokratikusan választott kormány, most az Európai Központi Bank kormánya következik - mondta. Silvio! Silvio! - éltették a PdL-képviselők a szavazáson jelen levő Berlusconit.

Az alsóház épülete és Berlusconi rezidenciája, a Grazioli-palota előtt délutántól gyülekezett a miniszterelnökről véleményt nyilvánító és távozását ünneplő tömeg. A transzparenseken a Végre! Köszönjük Napolitano! felirat is olvasható. Az eddigi koalíció képviselőit pojácáknak nevezték.

Róma központjában kiemelt a biztonsági készültség, a parlament környékét lezárták. A Szabadság és Igazság mozgalom arra kérte az olaszokat, hogy Berlusconi távozásakor nemzeti zászlót tűzzenek ki az ablakokba.

Már nincs kétség afelől, hogy az államfő a közgazdász Mario Montit kéri fel kormányalakításra. Ezt támasztja alá, hogy Berlusconi szombaton munkaebéden tárgyalt Montival.

Sajtóértesülések szerint Monti szakértői csapatot állított össze, melynek egyetlen pártpolitikusa a külügyminiszter-jelölt Giuliano Amato lenne. A pénzügyminiszteri szék Guido Tabellinire, a milánói Bocconi egyetem közgazdász professzorára várna.

Napolitano vasárnap délelőtt kezdi meg a pártokkal a konzultációkat. Az ellenzéki pártok kivétel nélkül Montit támogatják. A PdL az utolsó percig egyeztet a végleges állásfoglalásáról. Nemet mond Montira az Északi Liga, amely bejelentette, hogy amennyiben eddigi szövetségese Montit pártolja, ez pontot tehet az 1994 óta tartó Liga-PdL koalíció végére.

Olvasóink írták

  • 6. RickCartman 2011. november 13. 21:24
    „5.nyugodtak vagyunk, de ADDIG mi lesz?”
  • 5. embertelen 2011. november 13. 20:53
    „Nyugi, legkésőbb két év múlva Orbán is követni fogja a tanár urat, Silvio Berlusconit.”
  • 4. steke 2011. november 13. 17:54
    „Még egy külső ok gazdaságunk mélyrepülésére!”
  • 3. bali00004 2011. november 13. 14:03
    „igen! de 2014-ig van még mit eladni, ellopni. addig nem megy. a magánnyugdíjt már át adta. most Rábát veszik meg, majd eladják. majd lemond, és mint aki jól végezte dolgát külföldre költözik. kíváncsiságból biztos kipróbálja a a HOLT tenger híresen felhajtó erejét!”
  • 2. RickCartman 2011. november 13. 13:47
    „így van...forza Italia! muhahahaha, game over - ( lopott ötlettel ez a "hajrá Magyarország, hajrá magyarok") - muhahaha ,el lehet húzni a haverod után, fülkeforradalmár elvtárspajtás!”
  • 1. Vanderer 2011. november 13. 09:55
    „Hazai kollégája is követhetné.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A német kormány bízik Olaszországban

Miközben az EU fokozottan ellenőrzi az olasz költségvetés alakulását, a német kormány bizalmát… Tovább olvasom