Kisalföld logö

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -8°C | -1°C Még több cikk.

Március 1-től elektronikus útdíj az I. osztályú szlovákiai utakon

Március elsejétől újra elektronikus útdíjat kell fizetni az első osztályú szlovákiai utakon is.
A január elsején bevezetett elektronikus útdíj fizetését az első osztályú utakon január közepén függesztették fel, mert a rendszernek számos hibája volt, amelyek nyílt tiltakozásokhoz vezettek. Vázny szerint azonban a rendszert üzemeltető Sky Toll társaság és a szlovák nemzeti autópálya-kezelő társaság időközben eltávolították a problémákat, így a rendszer üzembe helyezhető.

Matej Okáli, a Sky Toll vezérigazgatója közölte: hétfőig képesek üzembe helyezni a rendszert, tehát nincs akadálya a teljes értékű működésnek. A január 14-én útdíj alól kivont utakon az üzemeltető szerint kijelölték az új szakaszokat, időközben ellenőrizhető számlázást vezettek be, a kisebb problémákat pedig menet közben fogják megoldani. Okáli szerint a 47 napig tartó fizetésmentesség 200.000 eurós bevételkiesést okozott.

A kis- és közepes fuvarozó cégeket tömörítő Szlovákiai Fuvarozók Szövetsége (UNAS) azonban továbbra sem ért egyet a fizetésekkel, s a jövő hétre újabb tiltakozást helyezett kilátásba. Az elektronikus útdíj rendszert Szlovákiában január elsején vezették be a 3,5 tonnánál nehezebb tehergépkocsikra. Az elektronikus útdíj rendszer összesen 2.400 kilométer autópályára, gyorsforgalmi útra és más, jelzett útra terjed ki.

Ebből az első osztályú utak 1.461 kilométert tesznek ki. A januári tiltakozások következtében a kormány úgy döntött, hogy csökkenti a gázolaj árát, amit a parlament jóvá is hagyott.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb három szerbet vettek őrizetbe a srebrenicai népirtás miatt

Bosznia-Hercegovinában pénteken őrizetbe vettek három szerbet, akik vélhetően részt vettek 1995-ben… Tovább olvasom