Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Magyar katona is megsérült az afganisztáni robbantásban

Afganisztán - Valószínűleg öngyilkos merénylő robbanásától sérült meg könnyebben egy magyar katona Afganisztánban - magyar idő szerint - hétfőn reggel 7 órakor - áll a honvédelmi tárca közleményében. A merényletben ketten meghaltak, ketten pedig megsebesültek.
Az afganisztáni Poli Kumriban működő magyar vezetésű Tartományi Újjáépítési Csoportot (PRT) egy nemzetközi katonai delegáció látogatta meg hétfőn. A vendégeket a magyar katonák elkísérték a város rendőr-parancsnokságra, ahol a helyi rendőrök képzési körülményeiről tájékozódtak.

Az épület udvarán éppen az afgán rendőrök kiképzésével foglalkozó, nemzetközi civil csoport dolgozott, amelynek nem volt magyar tagja. Az udvaron ekkor történt a robbanás, melyet az eddigi vizsgálatok szerint feltehetően egy álcázott öngyilkos merénylő okozott. A robbanásban a civil kiképző csoport két tagja életét vesztette, egy pedig sérüléseket szenvedett. A delegációt kísérő magyar katonák közül egy könnyebben megsérült, őt a PRT táborban ellátták, majd a másik sérülttel együtt további vizsgálatra kórházba szállították. A sérült magyar katona hozzátartozóit már értesítették. A robbanás körülményeit a nemzetközi erők szakemberei vizsgálják.

Olvasóink írták

  • 7. six6666 2008. október 28. 21:59
    „MAGYAR katona... jó vicc. Mit keresett ez az építőipari segédmunkás-sofőr-konyhai kisegítő (tudtommal erre használják a gagyi-magyar-RAMBÓÓÓINKAT !!!) a robbanások lehetséges területén ?? Szekeres Imi ! Megint van egy gagyi-hősöd. Ja, és megint valamelyik haverodtól, egy kis "csúszó" mellett beszerezhetsz pár száz milcsiért marsi-here-védőt is ... Feri boldogan utalja a lóvét, de ne felejtsétek el a másik számlát, ahova a haveri jutalék kerül.”
  • 6. Állampolgár 2008. október 27. 14:26
    „Én sohasem voltam katona, nem is akarok az lenni, de vannak kimondottan militarista alkatok. És bizonyos nemzetközi megegyezések. Olyan állam nincs, ahol nincs katonaság. Persze szép lenne, a Paradicsomból kiűzettünk már rég...”
  • 5. katonaviselt 2008. október 27. 13:44
    „Kedves 4.!
    Ez tökéletesen igaz, de az ember, mint tudjuk sajnos eléggé butuska is tud lenni, pl. így hogy pénzért viszi vásárra a bőrét, de ebben a pillanatban lép be az állam felelőssége, mégpedi oly formában, hogy ezt miért hagyja, miért segíti elő, ill.miért toboroz a misszióra?”
  • 4. Állampolgár 2008. október 27. 13:18
    „Tudtommal ezek a katonák önként vállalják a veszélyt kemény pénzekért...”
  • 3. Patriot 2008. október 27. 13:14
    „Mikor fújja le végre Magyarország ezt az afgán "kiruccanást"? Van ennek értelme, avagy már megint valaki "ágyútölteléke" vagyunk?”
  • 2. kevin 2008. október 27. 12:18
    „meg serult az baj mert nem halt meg.”
  • 1. Rambo 2008. október 27. 11:40
    „Jó nekünk Afganisztánban, ott is építjük a szocializmust! Ja, hogy már nem az van? Akkor miért ugyanazok a vezetők?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lövöldözés egy amerikai egyetemen - két halott

Egyesült Államok - Legkevesebb két halottja és egy sérültje van a vasárnap esti lövöldözésnek az… Tovább olvasom