Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 13°C Még több cikk.

Kommunista elnököt választottak Cipruson

A Kommunista Párt jelöltje nyerte a ciprusi elnökválasztást vasárnap - közölte az állami televízió a szavazatok megszámlálása után. Demetrisz Krisztofiasz a voksok 53.36 százalékát szerezte meg, míg konzervatív kihívója, Jannisz Kaszulidesz 46,64 százalékot tudhat magáénak.
Sajtóértesülések szerint Kaszulidesz már el is ismerte vereségét.Az elnökválasztás múlt heti első fordulójában a kommunista Krisztofiasz ugyan ezer szavazattal lemaradt vetélytársa mögött, de azóta megszerezte három kisebb párt támogatását, akik korábban a hivatalban lévő elnök, Tászosz Papadopulosz mögött álltak. A volt államfő egy hete a harmadik helyen végzett. Ciprus 1974 óta megosztott. Az Észak-Ciprusi köztársaságot egyedül Törökország ismeri el.

A sziget úgy csatlakozott az Európai Unióhoz, hogy nem oldották meg a kettéosztottság kérdését. Az elnökjelöltek egyébként azt ígérték kampányukban, hogy mindent megtesznek az újraegyesítésért. Cipruson nincsen miniszterelnöki poszt, a végrehajtó hatalmat az öt évre választott elnök gyakorolja. Az elnökválasztás nyertesét hivatalosan helyi idő este nyolc óra körül hirdetik ki.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ismét londoni orvosok vizsgálják az iraki kormányfőt

Londonba utazott vasárnap az iraki miniszterelnök, hogy újabb orvosi ellenőrzésen vegyen részt. Nuri… Tovább olvasom