Kisalföld logö

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 9°C | 18°C Még több cikk.

Hazatért a száműzött hondurasi elnök

Visszatért hazájába szombaton Manuel Zelaya, a 2009-ben puccsal megdöntött és száműzött hondurasi elnök.

A Nicaraguából hazatérő Zelayát a tegucigalpai repülőtéren a rekkenő hőség ellenére órák óta várakozó híveinek ezrei üdvözölték. A múlt vasárnap a kolumbiai Cartagenában írta alá a száműzött és a jelenlegi elnök, Porfirio Lobo azt a megbékélési egyezményt, amely pontot tehet a közép-amerikai országban közel két éve tartó politikai válság végére.

Porforio szerint a megbékélés egyúttal utat nyithat Honduras számára ahhoz, hogy visszaléphessen az Amerikai Államok Szervezetébe (AÁSZ), amely az államcsínyt követően, 2009. július 5-én felfüggesztette tagságát. Zelayát a hadsereg 2009. június 28-án letartóztatta, majd száműzetésbe küldte az alkotmánymódosításról tervezett népszavazás körül kirobbant vita nyomán.

A baloldali politikus ugyanis referendumot írt ki arról, hogy hívjanak-e össze alkotmányozó nemzetgyűlést, amely az alaptörvényt megváltozatva lehetővé tenné, hogy egy elnök ne csak egy cikluson át tölthesse be az államfői posztot, hanem a rákövetkező választáson is indulhasson a tisztségért. A népszavazást a parlament, a legfelsőbb bíróság és a legfelsőbb választási bíróság is előre érvénytelennek minősítette.

Zelayát elhurcolása után nem sokkal a parlament megfosztotta tisztségétől, és a 2009 novemberében rendezett elnökválasztáson győztesként kikerült Lobo, a jobboldali Nemzeti Párt jelöltje lépett a helyére, aki a belpolitikai válság rendezését tűzte zászlajára. Zelaya száműzetésének nagy részét a Dominikai Köztársaságban töltötte.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A lett elnök kezdeményezte a parlament feloszlatását

A parlament feloszlatását indítványozta szombat este a lett államfő. Valdis Zatlers a közszolgálati… Tovább olvasom