Kisalföld logö

2018. 08. 18. szombat - Ilona 18°C | 29°C Még több cikk.

Hat embert keresnek a kölni romoknál

A legfrissebb hírek szerint nem kilenc, hanem hat embert keresnek a kedden romba dőlt kölni levéltár épületének romjainál. A német város hatóságai először azt közölték, hogy szinte mindenkinek sikerült kimenekülnie, de kilenc embert nem találnak, szerdán viszont módosították ezt a számot.Az 1971-ben megnyílt modern épületben lakások és játéktermek is voltak.

Amikor helyi idő szerint kedden délután 2 körül összedőlt, két szomszédos épület egyes részeit is magával rántotta komoly károkat okozva azokban is. A tanúk először egyre erősödő zajokat, morajlást hallottak, azután vibrálásokat érzékeltek. A bent lévők rosszat sejtettek, ezért kimenekültek a szabadba, majd röviddel később az épület romba dőlt. A kölni hatóságok egyelőre nem tudják, hogy pontosan hányan lehettek az épületben. Florian Hacke, az egyik tanú két épülettel távolabb lakik a volt levéltártól.

Ő azt mesélte, hogy olyan rázkódást érzett, mintha földrengés lenne, és a lakásában széthasadt a mennyezet. Eberhard Illner, aki sokáig levéltárosként dolgozott, azt mondta a német közrádiónak, hogy tavaly komoly repedéseket fedezett fel az épület földszinti részén, és jelentette is az illetékeseknek. A német nagyvárosban több mint kétszáz tűzoltó és mentő dolgozik a katasztrófa helyszínén.

Munkájukat számos mentőkutya is segíti. A katasztrófa oka egyelőre ismeretlen, mindössze annyit tudni, hogy a közelben nemrég metróépítési munkálatok kezdődtek. A szakértők azonban egyelőre nem jelentették ki, hogy az épület emiatt omlott volna össze. Tény viszont, hogy 2004-ben az egyik közeli templom tornya egy métert dőlt oldalra, és akkori a szakértői vizsgálat azt állította, hogy ennek a metróépítés az oka. A levéltárnak felbecsülhetetlen értű történelmi gyűjteménye volt. Több évszázados levelek, dokumentumok, köztük Karl Marx és Friedrich Engels kézírásos levelei, vagy éppen a Nobel-díjas német, író, Heinrich Böll anyagai.

Olvasóink írták

  • 2. G.D 2009. március 09. 12:58
    „Tegnaptól meg csak egyet, mert a másik fiatal fiút sajnos megtalálták holtan.”
  • 1. G.D 2009. március 04. 20:15
    „Nem hatot, csak kettöt. Ma kora reggel óta csak kettöt! A frissítés sem volt már frissítés!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

96 helyett 60 év börtön a Mexikóban elítélt francia nőnek

60 év börtönre csökkentették kedden Mexikóban egy francia nő büntetését, aki két hónappal ezelőtt 96… Tovább olvasom