Kisalföld logö

2018. 07. 23. hétfő - Lenke 18°C | 27°C Még több cikk.

Halálos áldozatokat követelt a Xavier nevű vihar Lengyelországban

Ketten meghaltak, harminckilencen megsérültek az éjjel Lengyelország felett tomboló, Xavier nevű viharban, közel 840 ezer háztartás volt áram nélkül - közölték pénteken a lengyel hatóságok.
Rendkívüli reggeli sajtóértekezletén Mariusz Blaszczak lengyel belügyminiszter elmondta: a legnagyobb károkat a vihar az ország nyugati részén, a Nagy-lengyelországi és Lubuskie vajdaságokban okozott. Bejelentette: péntek délután Beata Szydlo kormányfő a Lubuskie vajdaságbeli Zielona Górába látogat.

Megerősítette: a vihar két emberéletet követelt. Korábbi hatósági közlések szerint az egyik áldozatra - egy 58 éves asszonyra - a nyugat-lengyelországi Ostrów Wielkopolskiban dőlt rá egy fa. Szintén az ország nyugati részén, Osno Lubuskie városában lezuhant a vihar által megrongált háztetőt lefedni próbáló 67 éves férfi. 

A belügyminiszter elmondta azt is, hogy a 39 sérült, ezen belül 8 tűzoltó közül senki sincs életveszélyes állapotban.

Kitért arra is, hogy néhány lengyelországi vasútvonalon leállt a közlekedés. A lengyel államvasutak (PKP) péntek hajnalban kiadott közleménye szerint az eltorlaszolt síneken több vonatszerelvény akadt el, mintegy 1400 utast a tűzoltók mentettek ki.

A sajtóértekezleten szintén felszólalt Leszek Suski tábornok, a tűzoltóság főparancsnoka, és elmondta, hogy a tűzoltókat közel 11 ezerszer riasztották. Több mint 40 ezer tűzoltó mindenekelőtt letört faágakat, kidőlt fákat távolított el, biztosították a megrongált háztetőket és áramvezetékeket. 

A lengyel kormány biztonsági központjának (RCB) hajnali közleménye szerint 840 ezer háztartás van áram nélkül, a károkat folyamatos eltávolítják.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tragédia - sínen veszteglő buszba hajtott egy vonat, 17-en meghaltak

A busz motorja lefulladt a síneken. Tovább olvasom