Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Gázai segélyflottilla - Izrael keresi a módját a bírálatokra

Az izraeli kormány legfontosabb miniszterei vasárnap este megvitatták, hogy Izrael miként reagáljon a nemzetközi bírálatokra a Gázai övezet blokádját megtörni akaró segélyflottilla elleni haditengerészeti akcióval kapcsolatban - közölte Benjámin Netanjahu miniszterelnök hivatala.

A közlemény azonban arról nem szólt, hogy a miniszterek hoztak-e valamilyen döntést.

Netanjahu miniszterei előtt kijelentette, hogy a segélyflottillát vezető török hajóra "tucatnyi bűnöző" is felszállt, ők támadták meg a hajóra helikopterről leereszkedő izraeli kommandósokat, erre már azelőtt felkészültek, hogy felszálltak a hajóra. Ők mind egyazon városban szálltak föl, és ez a város nem azonos azzal, ahol a többi utas felszállt. A szélsőséges, a terrorizmust támogató szervezethez tartozó bűnözők egyértelmű célja volt, hogy összetűzést kezdeményezzenek az izraeli katonákkal - mondta.

Netanjahu este telefonon beszélt a segélyflottilla elleni fellépésről Joe Biden amerikai alelnökkel és Nicolas Sarkozy francia elnökkel, és hangsúlyozta, hogy bármely más ország úgy cselekedett volna, ahogy Izrael, ha folyamatosan rakétatámadásokkal fenyegetik, amint a zsidó államot palesztin fegyveresek a Gázai övezetből.

A párizsi elnöki hivatal korábbi közlése szerint Sarkozy ebben a beszélgetésben arra kérte Netanjahut, hogy tegyen eleget az ENSZ Biztonsági Tanácsa felhívásainak, és fogadjon el egy "hiteles és pártatlan vizsgálatot". Az utóbbi napokban más külföldi tényezők is követelték, hogy állítsanak fel egy független vizsgálóbizottságot, amelynek külföldi megfigyelők is tagjai volnának.

Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter a maga részéről támogatja egy ilyen bizottság létrehozását. "Nincs rejtegetnivalónk, és nem volna probléma számunkra, ha ennek a bizottságnak lenne külföldi tagja" - mondta.

Valószínű, hogy a következő hetekben fokozódik az Izraelre nehezedő nyomás, ugyanis a vizsgálóbizottság felállítása mellett követelik tőle azt is, hogy oldja fel a Gázai övezet blokádját. "Megoldást kell találnunk a blokád feloldására, és tárgyalunk is olyan országokkal, amelyek képesek hasznavehető javaslatokat tenni a gázai helyzet javítására. Nem vagyunk érzéketlenek a nemzetközi bírálatokkal szemben, de a kérdés az, hogy hogyan gondoskodjunk biztonságunkról" - mondta Jichák Hercog népjóléti miniszter.

Az izraeli média szerint az Egyesült Államok javasolta, hogy egy nemzetközi haditengerészeti erő vizsgálja át azokat a hajókat, amelyekről gyanítható, hogy fegyvert szállítanak a Gázai övezetbe.
Éppen egy ilyen ellenőrzésről beszélt újságíróknak vasárnap Bernard Kouchner francia külügyminiszter, miután Párizsban tárgyalt brit kollégájával, William Hague-gel. Mint mondta, az Európai Unió részt tudna venni abban, és ezt örömmel tenné, hogy ellenőrzi a Gázai övezetbe tartó hajókat, gondoskodik arról, hogy a segélyszállítmányok eljussanak oda, fegyver viszont ne, ha Izrael feloldja az övezet zárlatát.

Franciaország és Nagy-Britannia már a Gázai övezet elleni tavalyi izraeli offenzíva után felajánlotta, hogy hadihajókkal segít megakadályozni a fegyvercsempészetet az övezetbe.

Az EU segített ellenőrizni a Gázai övezet és Egyiptom határán lévő rafahi átkelő forgalmát egészen 2007-ig, amikor ezt az ellenőrző tevékenységet biztonsági okokból felfüggesztették. Bár az EU-nak ez a missziója most inaktív, mandátumát az unió vezetői éppen a múlt hónapban hosszabbították meg egy évvel.

Olvasóink írták

32 hozzászólás
12
  • 32. bonita2 2010. június 12. 14:50
    „Erdekel valakit Israel nyomora? Mar kezd nagyon unalmas lenni. Hagyjuk meirt magara!”
  • 31. meir 2010. június 12. 14:33
    „vonlichthoffen!!
    Noam Chomsky NEM Sionist-a!!!! az csak egy patkany a "Shalom Akshav" nevu szervezetbol!!!
    egy szelsobalos kis ribanc!!!”
  • 30. bonita2 2010. június 12. 14:29
    „...igazsagot.”
  • 29. bonita2 2010. június 12. 14:27
    „28. hozzaszolo
    Egy gyulolettol elvakult embernek nehez a elmagyarazni a valosagot. :(”
  • 28. vonLichthofen 2010. június 12. 05:39
    „meir, még annyit 26hoz,
    nektek és kivált neked úgy kell az u.n. zsidógyűlölet és antiszemitizmus állítólagos megléte mint a kovásztalan kenyér pécach-kor.
    Anélkül nem tudtok, tudnátok élni!

    Ez - a tiáltatok kitalált, fenntartott és ügysen terjesztett tan - tartja benneteket a lelket.
    Ez hamis állítás ad igazolást számotokra, hogy állig felfegyverkezzetek, kényetek kedvetek szerint gyilkoljatok halálra ártatlanokat, és tartsátok rettegézben a világot.
    Ott israelben és itt a nagyvilágban olyan sokszor szajkóztátok ezt a maszlagot, hogy már magatok is elhiszitek és azt követelitek a világtól, hogy az is kérdezés és vita nélkül fogadja el.
    Lehet, hogy ez az elviselhetetlen agresszivitás az, amit mi nem nézünk jó szemmel meir?
    Ne válaszolj, a kérdés csak költői kérdés, csak a drámai feszültség fokozása miatt tettem föl....”
  • 27. vonLichthofen 2010. június 12. 05:30
    „meir,
    gondolkodjál már egy hangyányit chavér.
    Miért utál egy nemzet egy másik nemzetet?
    A külseje alapján vagy a ttettei alapján amelyik végigkövethető a történelemben?
    meir, te ne tudnád a választ, te ravasz róka?

    Ha a tanult, tájékozott, Europai kulturában fölnőtt és az Europai kulturába ágyazott német zsidőság idejét látja, hogy megtagadja támogatását az ámokfutó israeétől, akkor annak azért komoly oka kell, hogy legyen.

    A magyarok nem gyűlölik jobban a zsidókat mint bármelyik másik nép, és én még az arabokat is ide számítom. Ők nem gyűlölik a zsidókat per se, inkább azt gyűlölik ahogy cselekszenek.

    meir, ha az olyan megrögzött zionisták mint Noam Chomsky is undorral beszél a mai/ 67 óta folyó/Israeli politikáról akkor annak jó oka kell legyen.

    Ahogy Németországnak kellett egy nagy gatyábarázás a II. VH végén és után, ugyanugy kell egy nagy észretérés Israel számára, de hamarosan, különben önmagát teszi tönkre.
    Israel fel kell hogy adja az abszolút felsőbbrendűség hazug tanát és be kell illeszkednie az egyenlő nemzetek sorába. Ha nem holnap vagy nem húsz év múlva akkor száz év múlva meir.
    De ez be fog következni nagy sírás rívás és sűrű fogcsikorgatás közepette.
    Hogyhogy ezt te nem látod a bölcsességeddel?”
  • 26. meir 2010. június 11. 20:34
    „NEM LEHET!!!!
    Ti vagytok zsidogyulolok!!!!
    nem mi magyargyulolok!!minket a MAGYAR nep egyszeruen NEM ERDEKEL !!!!”
  • 25. k2968 2010. június 11. 19:02
    „Ebből is látszik, vannak még tisztességes emberek is.
    Az egész föld lakossága csak nem lehet rasszista?
    Nem lehet hogy egy kicsit túllőttek a célon ott messze izraelben?”
  • 24. meir 2010. június 11. 06:27
    „UJ hir!!
    a Nemet zsidok es mas europai hasonszoru szelsobalos zsidok,hajokat inditanak Gaeza-ba!!!
    Attol hogy zsidok,"ha" ugy jonnek mint a Torokok,alaposan el lesznek verve!!!
    Tsahal parancsot kapott erre!!!
    -es a mi katonaink maradektalanul teljesitik a kapott parancsot!!!
    az senkit sem zavar hogy zsidok vagy sem!!ha ellenallnak az ellenorzesnek,ugy mint a torokok,erovel teszi a hadsereg!!
    SENKI SEM JOHET ELLENORZES NELKUL SEM A TENGER FELOL,SEM A SZARAZFOLD FELOL!!!!!!
    mellesleg hol volt az a <moderálva> amikor az Egyptomiak is lezartak a hatart -(blokadala vettek!!!)-Gaza fele Rafah-nal!!??”
  • 23. k2968 2010. június 10. 20:22
    „22. hozzászólás meir 2010.06.10. 18:32

    Mai friss hir Torok orszagbol!!!
    az ellenzek erosen kritizalja Recep Tayyip Erdogan-t,mondvan,hogy az elore tudott arrol hogy a Gaza Flotilla vezerhzjojan levok,NEM pacifistak hanem igenis harcra keszulnek,minden eszkozzel!!!

    Egész pontosan milyen fegyverekkel is?
    Vascsövekkel botokkal?
    A lőfegyverek ellen.Na neeee, ezt te sem hiheted el.”
  • 22. meir 2010. június 10. 18:32
    „Mai friss hir Torok orszagbol!!!
    az ellenzek erosen kritizalja Recep Tayyip Erdogan-t,mondvan,hogy az elore tudott arrol hogy a Gaza Flotilla vezerhzjojan levok,NEM pacifistak hanem igenis harcra keszulnek,minden eszkozzel!!!
    Erdogan megkiserli, letagadni,ugyan,de nem sok sikerrel!!
    Torok forrasok hivatkoznak egy a Hamas vezeto; Ismail Haniyeh es Erdogan kozti tavirat valtasra ez ugyben!!”
  • 21. vonLichthofen 2010. június 10. 05:34
    „20meir, na az aztán ki lesz vizsgálva.”
  • 20. meir 2010. június 09. 12:51
    „Mai friss hir!!
    a Tsahal foparancsnoka,; General Gaby Askenazy parancsot adott egy a Torok hajon tortentek kivizsgalasra!!!
    ebben reszt vesznek Amerikai es ENSZ szakertok is!”
  • 19. buggyant 2010. június 09. 09:58
    „http://index.hu/kulfold/2010/06/08/emberaradat_zudulhat_a_gazai_ovezetbe/

    Béke legyen a menettel.”
  • 18. buggyant 2010. június 08. 18:05
    „16. Nem csak ezért, de örülök hogy még bírod, hanem azért is hogy aki betéved lássa hogy nem csak őrültek firkálnak ide.
    <moderálva>”
  • 17. meir 2010. június 08. 15:37
    „vonLichthoffen!!
    honnet tudtak?? egyszeru!!!
    a Mossad mae vakkor tudott a dologrol amikor a hajok meg a Cyprusi kikotoben nalltak!!
    mibol gondolod te meg a <moderálva> buggyant haverod,hogy a Mossad annyira tajekozatlan lenne??
    Tudtak nagyon is jol hogy a Vezerhajora kell leszallni!!”
  • 16. vonLichthofen 2010. június 08. 15:23
    „14buggyant,

    igazad van, ezeket a tények nem fogják meggyőzni. Célom nem is ez, de inkább az, hogy aki a süketségeiket olvassa ne higyjen nekik, vagy legalábbis gondolkodjon el a tények felett.”
  • 15. janika 2010. június 08. 08:21
    „A Zsidó a kiválasztott nép! Mondják ezt magukról, sőt el is hiszik. A többi csak "goj"!- és ekként is viselkednek velük.”
  • 14. buggyant 2010. június 08. 07:14
    „13. Köszönöm, magam is érzem hogy felesleges, kár minden szó, elfogultságuk miatt sötétség a szemükben, a fejükben, a szívükben. Sokszor csodálkozom is rajta, hogy mennyi fáradságot veszel, hogymegmagyarázd nekik amit soha nem fognak mert nem akarnak megérteni. De végülis szükség van rá, hogy legyen ellenpólusuk, és ahogy látom, van is elég.
    Mindjárt jön a meir és ordít. Látom magam előtt az öreget szinte. Durva. És siralmas.”
  • 13. vonLichthofen 2010. június 08. 06:24
    „Na várjunk csak egy pillanatra , emberek.
    A flottillát vezető hajóra több tucat bűnöző is felszállt mondja Natanjahu.
    Elemezzük csak ezt a nem éppen logikus kijelentést
    Tegyük fel szigorúan csak a vita kedvéért/feltéve, de meg nem engedve/ hogy a vezérhajóra valóban felszállt néhány bűnöző.
    Honnan tudták ezek a bűnözők, hogy melyik hajót fogják megtámadni a kommandósok, hogy mindannyian egy hajóra szálltak volt?
    miért nem szálltak föl ezek az un. bűnözők atöbbi hajóra is. Miért nem volt náluk lőfegyver ha valóban bűnözők voltak és a katonák megtámadása volt a céljuk?
    Miért volna az a bűnözők munkája, hogy kommandósokat támadjanak meg, ahelyett hogy péncsalással, uzsorával, nők futtatásával foglalnák el magukat?

    Aki csak egy fikarcnyit is elhisz a natanjahui kijelentéseiből az tegye föl a kezét.
    Minkettő.
    puncher és a meir.

    puncher, mutass nekem egyet is aki itt antiszemita megjegyzéseket tett/jóllehet lenne rá ok/
    Csúnya, alpári és igen primitiv ...- ezeket a szavakat használja puncher.
    Tudod mi az igazán csúnya, az igazán alpári és a valóban primitiv puncher. Amikor ártatlan, fegyvertelen embereket támadnak meg és lövöldöznek halálra puncser.
    Nem is álmodom arról, hogy ez a két elfogult, szűklátókörű, politikailag sötétségben élő egy szikrányit is lásson a valóságból. Egyszerűen nincs meg az emberi tartás és képesség bennük.

    buggyant12, te soha nem kell, hogybizonyíts semmit ezeknek. Ezek tudják a legjobban, hogy te nem vagy antiszemita, de EZ az egyetlen fegyverük a tényekkel szemben. Mutass nekem egyetlen helyet is ahol ez a kettő bármikor is a megcáfolhatatlan tényekre válaszol vagy hivatkozik. sehol sem találsz ilyet.”
32 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

New Yorkban letartóztattak két dzsihádista terroristát

Letartóztattak két New York egy repülőterén, aki amerikai katonákat tervezett megölni - írta… Tovább olvasom