Kisalföld logö

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 16°C | 26°C Még több cikk.

Feltételezett al-Kaida-tagok pere kezdődött Belgiumban

Az al-Kaida terrorhálózat feltételezett tagjainak büntetőpere kezdődött meg hétfőn Brüsszelben, szigorú biztonsági rendszabályok mellett.
Azzal vádolják őket, hogy terrorcselekmények elkövetésére szövetkeztek Belgiumban, illetve ilyen cselekmények elkövetésére kész önkénteseket toboroztak. A csoport vád alá helyezett hét tagját - zömmel marokkóiakat - 2008 decemberében vették őrizetbe.

Köztük van Malika el-Arúd, annak a férfinak az özvegye, aki 2001-ben egy társával együtt öngyilkos merényletben végzett Ahmed Sah Maszúddal, az afgánok nemzeti hősként tisztelt tálibellenes katonai parancsnokával. A per előreláthatólag e hónap végéig tart.

A vád azt igyekszik bizonyítani, hogy bár a nyomozók sem kidolgozott merényletterv nyomaira, sem tárolt robbanóanyagokra nem bukkantak, a vádlottak mégis megvalósították a terrorcselekmény elkövetésére irányuló szervezkedést. Ez önmagában is tíz év börtönt vonhat maga után. Malika el-Arúdot 2003-ban egy brüsszeli bíróság felmentette a Maszúd-gyilkosság ügyében. Később azonban Svájcban elítélték - igaz, hogy három évre felfüggesztve kapott mindössze fél év büntetést -, mert új férjével, Moez Garsallaouival együtt támogatott egy olyan szervezetet, amely al-Kaida-közleményeket, valamint "kivégzésekről" szóló videófelvételeket terjesztett az interneten.

Ezután 2007 decemberében több társával együtt Belgiumban vették őrizetbe, azzal a gyanúval, hogy egy ott bebörtönzött terrorista kiszabadítására készülődnek. Miután azonban a gyanút semmivel nem sikerült alátámasztani, néhány nap múlva kénytelenek voltak szabadon engedni őt és társait. Egy évvel később aztán újból bilincs kattant a kezén, amikor vele együtt 14 személyt fogtak le összehangolt akcióban Brüsszelben, illetve Liege-ben, közvetlenül egy brüsszeli EU-csúcstalálkozó előtt.

A csoport tagjai állítólag öngyilkos merényletre készültek, valószínűleg Afganisztánban vagy Pakisztánban, de volt némi kockázata Európában elkövetendő támadásnak is. A vádlottak egyike, Hicham Bayayo - akinek a gyanú szerint most állítólag az afgán-pakisztáni határvidéken bujkáló Garsallaoui szervezte meg a terrorista kiképzését, 2008 végén videóüzenetet is hátrahagyott, "mártíromságra" készülve.

Védője szerint azonban Afganisztánban kívánt "szent harcot" folytatni a külföldi megszállók ellen, és nem készült ártatlan emberek elleni merényletre.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az OECD-ben csökkent a munkanélküliség januárban

Az OECD-ben csökkent a januári munkanélküliség decemberhez képest elsősorban amiatt, hogy az idei… Tovább olvasom