Kisalföld logö

2017. 04. 26. szerda - Ervin 12°C | 21°C Még több cikk.

Etnikai indíttatású volt a szabadkai magyar fiú megkéselése

Etnikai indíttatású volt a szombatra virradóra történt szabadkai késelés, amelyben súlyos sérüléseket szenvedett a 19 éves Komjáti Attila. Erre utal az áldozat nyilatkozata, de az is, hogy a támadó szerb fiatalokat a gyilkossági kísérlet mellett nemzeti gyűlölet szításával is gyanúsítják.
Mindkét támadót - az egyiket még aznap - letartóztatták és vizsgálati fogságba helyezték.A kórházban nyilatkozó áldozat elbeszélése szerint a mögöttük haladó szerb fiatalok szitkozódva azt kérdezték, miért beszélnek magyarul a barátnőjével. "Igyekeztünk nem figyelni rájuk, hogy elkerüljük az incidenst, de akkor leköpték és megrúgták a barátnőmet, ő vissza akart ütni, ekkor avatkoztam be" - részletezte Komjáti Attila, aki szerint hiába igyekeztek sietve távozni a helyszínről, a számára teljesen ismeretlen támadók utolérték, és egyikük késsel esett neki. Csak a közben odaérő barátai mentették meg, hogy ne kapjon több szúrást, ami halálos is lehetett volna. Így is szerencséje volt, hogy a hosszú penge nem talált ütőeret, ami végzetes lett volna. Orvosai szerint a sérült túl van az életveszélyen.

A műtét sikeres volt, négy helyen varrták össze a megsérült beleket. Állapota javul, és ha minden rendben lesz egy héten belül elhagyhatja az intenzív osztályt. A családot sokkolta az eset. Szülei szerint Attila csendes természet, soha nem verekedett, kerülte a konfliktusokat. A vajdasági magyarokat megdöbbentette, hogy valakinek azért támadnak az életére, mert magyarul beszél. A beteget vasárnap reggel meglátogatta Pásztor István, a VMSZ elnöke, a Magyar Koalíció listavezetője, aznap délután pedig Oliver Dulics, a szerb parlamenti demokrata párti elnöke, aki szabadkai.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az OMV nekimegy a Molnak

Az osztrák OMV olajvállalat a magyar Mol szerdai éves közgyűlésén "kérdőre vonja" az igazgatóságot -… Tovább olvasom