Kisalföld logö

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 33°C Még több cikk.

Észak-Korea kihirdette a hadiállapotot: a hadsereg a végső parancsra vár

Észak-Korea kihirdette a hadiállapotot Dél-Koreával szemben. A hadsereg a végső parancsra vár Kim Dzsong Un, az ország vezetője részéről.
12:30 - Észak-Korea kihirdette a hadiállapotot, külföldről önmérsékletre intik

Észak-Korea kihirdette a hadiállapotot Dél-Koreával szemben - jelentette a Jonhap dél-koreai hírügynökség egy Phenjanban kiadott nyilatkozatra hivatkozva szombaton. Külföldi reagálásokban azonnal önmérsékletre intették Phenjant és Szöult.

A "különleges közlemény" szerint a Koreai Nép Demokratikus Köztársaság (KNDK) a két Koreát érintő minden ügyet háborús időszakra kidolgozott szabályoknak megfelelő módon fog kezelni.

"Véget ért a se nem béke, se nem háború állapota a Koreai-félszigeten" - írta a KCNA észak-koreai hírügynökség, és felidézte Kimnek a katonai vezetőkkel tartott csütörtöki tanácskozását, amelyen a jelentések szerint jóváhagyta az amerikai és dél-koreai célpontokra mérendő csapások terveit.

A hadsereg a "végső parancsra" vár Kim Dzsong Un, az ország vezetője részéről, az ország szárazföldi és tengeri határai közelében tapasztalt provokációkra pedig "könyörtelen választ" ad - hangzik a phenjani közlemény, amelyet a kormány, a párt és más politikai szervezetek írtak alá.
A két Korea technikai értelemben eddig is háborúban állt, mert az 1950-1953 között vívott koreai háborút fegyverszünet zárta le, nem pedig békeszerződés. Észak-Korea márciusban bejelentette, hogy felmondja a fegyverszünetet, tiltakozásul a déli országrészben folyó koreai-amerikai hadgyakorlatokra.

Ez a lépés elvben elvezethet az ellenségeskedések kiújulásához, de megfigyelők szerint nem ez az első eset, hogy Phenjan a fegyverszünetet érvénytelennek minősítette - jegyezte meg a francia hírügynökség. A megállapodást az ENSZ Közgyűlése hagyta jóvá, és elvetette azt a lehetőséget, hogy Észak-Korea egyoldalúan felmondja.

A phenjani bejelentést követően a szöuli védelmi minisztérium azt közölte, hogy nem észleltek különleges csapatmozgást a határoknál.
A dél-koreai hírügynökség jelentette, hogy a két Korea határán közösen működtetett ipari létesítménynél a szokásos forgalom zajlott. Az északi hatóságok a beszámoló szerint azt is jelezték: jóváhagyták, hogy 241 dél-koreai lépjen be a KNDK területére szombaton, és 510 távozzék onnan a nap folyamán.

A dél-koreai országegyesítési minisztérium közleménye szerint ami történt, "nem igazán új fenyegetés, csak egy újabb elem a provokációk sorozatából".

Külföldi reagálásokból az derül ki, hogy a nyugati nagyhatalmak komolyan veszik a bejelentést, és önmérsékletet várnak a felektől.
Caitlin Hayden, az amerikai nemzetbiztonsági tanács szóvivője Washingtonban kijelentette: látták az Észak-Koreából érkező, "nem építő jellegű" információkat. "A fenyegetést komolyan vesszük, és szoros kapcsolatot tartunk fenn dél-koreai szövetségesünkkel" - mondta a Fehér Ház illetékese.

Grigorij Logvinov, az orosz külügyminisztérium koreai ügyekben illetékes tisztviselője közölte: Moszkva azt reméli, hogy "mindkét fél maximális felelősséget és önmérsékletet fog tanúsítani, és nem lép át olyan határt, ahonnan nincs visszaút".

Moszkva azonban nem lehet közönyös, amikor keleti határainál szítják a feszültséget. Észak-Koreából minden nap érkeznek fenyegetések, miközben Dél-Koreában hadgyakorlatoznak, és mindez aggasztja az orosz vezetést - tette hozzá a diplomata.

New Yorkban Martin Nesirky ENSZ-szóvivő azt közölte, hogy a világszervezet aggodalommal fogadta Phenjan újabb fenyegetőzését. Észak-Koreának "vissza kell fognia indulatait" az amúgy is nyugtalan időszakban - mondta Nesirky, aki szerint továbbra is érvényes Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár március 7-i felhívása, amelyben a katonai retorikától és a térség stabilitását veszélyeztető lépésektől való tartózkodásra, irányváltásra és bizalomépítésre szólította Phenjant.

A német kormány arra figyelmeztette Észak-Koreát, hogy ne játsszon tovább a tűzzel. Guido Westerwelle külügyminiszter úgy fogalmazott, Phenjan felelőtlen hozzáállásának be kell fejeződnie. Úgy vélte, hogy az ország legutóbbi lépései súlyos veszélyt jelentenek az egész régió békéjére nézve.

Bob Carr ausztrál külügyminiszter újabb egyoldalú szankciók bevezetésével fenyegetőzött Észak-Korea ellen. Arra szólította a nemzetközi közösség országait, hogy szigorúan tartsák be a Phenjan ellen foganatosított fegyverembargót.

11:40 - Moszkva és az ENSZ önmérsékletre int

Moszkva és az ENSZ is önmérsékletre intette a feleket azután, hogy Észak-Korea szombaton kihirdette a hadiállapotot.

Grigorij Logvinov, az orosz külügyminisztérium koreai ügyekben illetékes tisztviselője az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva közölte: Moszkva azt reméli, hogy "mindkét fél maximális felelősséget és önmérsékletet fog tanúsítani, és nem lép át olyan határt, ahonnan nincs visszaút".

Moszkva azonban nem lehet közönyös, amikor keleti határainál szítják a feszültséget. Észak-Koreából minden nap érkeznek fenyegetések, miközben Dél-Koreában hadgyakorlatoznak, és mindez aggasztja Moszkvát - tette hozzá a diplomata.

New Yorkban Martin Nesirky ENSZ-szóvivő azt közölte, hogy a világszervezet aggodalommal fogadta Phenjan újabb fenyegetőzését. Észak-Koreának "vissza kell fognia indulatait" az amúgy is nyugtalan időszakban - mondta Nesirky, aki szerint továbbra is érvényes Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár március 7-i felhívása, amelyben a katonai retorikától és a térség stabilitását veszélyeztető lépésektől való tartózkodásra, irányváltásra és bizalomépítésre szólította Phenjant.

Korábban az amerikai kormányzat illetékese is jelezte, hogy Washington komolyan veszi Észak-Korea bejelentését. "A fenyegetést komolyan vesszük, és szoros kapcsolatot tartunk fenn dél-koreai szövetségesünkkel" - mondta Caitlin Hayden, a nemzetbiztonsági tanács szóvivője.

Bob Carr ausztrál külügyminiszter szombaton úgy nyilatkozott, hogy országa újabb egyoldalú szankciók bevezetését fontolgatja Észak-Korea ellen. Arra szólította a nemzetközi közösség országait, hogy szigorúan tartsák be a Phenjan ellen foganatosított fegyverembargót.

Észak-Korea szombaton hirdetett hadiállapot, és közölte, hogy ennek értelmében a két Koreát érintő minden ügyet háborús időszakra kidolgozott szabályoknak megfelelő módon fog kezelni. "Véget ért a se nem béke, se nem háború állapota a Koreai-félszigeten" - írta a KCNA hivatalos hírügynökség, amely szerint a hadsereg a "végső parancsra" vár Kim Dzsong Untól, az ország vezetőjétől, hogy a provokációkra "könyörtelen választ" adjon.

04:15 - Washingtonban komolyan veszik a koreai fenyegetőzést

A washingtoni Fehér Ház közölte szombaton, hogy komolyan veszi Észak-Korea bejelentését, amely szerint hadban áll Dél-Koreával, de jelezték, hogy Phenjan részéről nem szokatlan a fenyegetőzés.

"Láttuk az Észak-Korea nem építő jellegű új közleményről szóló információkat. A fenyegetést komolyan vesszük, és szoros kapcsolatot tartunk fenn dél-koreai szövetségesünkkel" - mondta Caitlin Hayden, az amerikai nemzetbiztonsági tanács szóvivője.

A dél-koreai országegyesítési minisztérium közleménye szerint "ez nem igazán új fenyegetés, csak egy újabb elem a provokációk sorozatából". A déli védelmi minisztérium azt közölte, hogy nem észleltek különleges csapatmozgást a határoknál.

00:54 - Észak-Korea kihirdette a hadiállapotot Dél-Koreával szemben

Észak-Korea kihirdette a hadiállapotot Dél-Koreával szemben - jelentette a Jonhap dél-koreai hírügynökség egy Phenjanban kiadott nyilatkozatra hivatkozva szombaton.

A "különleges közlemény" szerint a Koreai Nép Demokratikus Köztársaság (KNDK) a két Koreát érintő minden ügyet háborús időszakra kidolgozott szabályoknak megfelelő módon fog kezelni.

"Véget ért a se nem béke, se nem háború állapota a Koreai-félszigeten" - írta a KCNA észak-koreai hírügynökség, és felidézte Kimnek a katonai vezetőkkel tartott csütörtöki tanácskozását, amelyen a jelentések szerint jóváhagyta az amerikai és dél-koreai célpontokra mérendő csapások terveit.

A hadsereg a "végső parancsra" vár Kim Dzsong Un, az ország vezetője részéről, az ország szárazföldi és tengeri határai közelében tapasztalt provokációkra pedig "könyörtelen választ" ad - hangzik a phenjani közlemény, amelyet a kormány, a párt és más politikai szervezetek írtak alá.

A két Korea technikai értelemben eddig is háborúban állt, mert az 1950-1953 között vívott koreai háborút tűzszünet zárta le, nem pedig békeszerződés. Észak-Korea márciusban bejelentette, hogy felmondja a tűzszünetet, tiltakozásul a déli országrészben folyó koreai-amerikai hadgyakorlatokra. Ezek kezdete óta a KNDK szinte minden nap fenyegetőzött azzal, hogy csapást mér dél-koreai és amerikai célpontokra - kommentálta a helyzetet a brit hírügynökség.

A tűzszünet felmondása elvben elvezethet az ellenségeskedések kiújulásához, de megfigyelők szerint nem ez az első eset, hogy a tűzszünetet Phenjan érvénytelennek minősítette - jegyezte meg a francia hírügynökség.

A tűzszünetet az ENSZ Közgyűlése hagyta jóvá, és elvetette azt a lehetőséget, hogy Észak-Korea egyoldalúan felmondja.

Péntek:

07:50 - Mozgolódás az észak-koreai rakétabázisokon

Fokozott tevékenységet észleltek dél-koreai katonai megfigyelők Észak-Korea közepes és nagy hatótávolságú rakétáinak indítóállásainál - közölték katonai források pénteken Szöulban.

Háborúra készül Észak-Korea - Tömegtüntetés a Phenjanban Kim Dzsong Un támogatására

"Katonák és járművek egyre intenzívebb mozgása volt megfigyelhető a közepes és nagy hatótávolságú rakéták állásainál. Február 26-a óta fokozott harckészültség van érvényben az északi rakétaegységeknél, s lehetséges, hogy most valóban rakétát indítanak. Mi feszülten figyelünk" - tette hozzá az egyik forrás pár órával azután, hogy Észak-Korea vezetője, Kim Dzsong Un egy hirtelen összehívott éjszakai parancsnoki értekezleten utasította a rakétás egységeket: álljanak készen az amerikai támaszpontok megtámadására. A tanácskozásról a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség számolt be.

A KCNA jelentése szerint Kim az éjféli tanácskozáson azt mondta a tábornokoknak, hogy "a fejlemények fényében úgy ítéli meg: elérkezett az idő a leszámolásra az amerikai imperialistákkal. Kim aláírta a tervet a technikai előkészületek elvégzéséről, és utasította a hadászati rakétaerőket, hogy álljanak készen a tüzelésre, arra, hogy bármely pillanatban lecsaphassanak az amerikai szárazföldre, a csendes-óceáni támaszpontokra, beleértve Guamon és Hawaiin, valamint Dél-Koreában".

Órákkal a tanácskozás után, napközben tömegtüntetést rendeztek Phenjan belvárosában Kim Dzsong Un támogatására. Diákok és katonák vonultak át a központi Kim Ir Szen téren, és közben a "Le az amerikai imperialistákkal!", és "Söpörjétek el az amerikai agresszorokat!" jelmondatokat kiabálták. A demonstráció körülbelül másfél óráig tartott.

A phenjani döntés közvetlen előzménye, hogy az Egyesült Államok két B-2-es lopakodó bombázót is bevetett egy, a Koreai-félszigeten folyó hadgyakorlaton. Az amerikai nukleáris elrettentés egyik alapvető eszközének tekintett, B-2 Spirit típusú két nehézbombázó Missouri amerikai szövetségi államból szállt fel, és gyakorlóbombákat dobott le különböző célokra dél-koreai területen - közölte csütörtökön a Dél-Koreában állomásozó amerikai erők parancsnoksága.

07:14 - Tömegtüntetés Phenjanban Kim Dzsong Un támogatására

Több ezren vettek részt pénteken Phenjanban egy Kim Dzsong Unt támogató tömegtüntetésen azt követően, hogy az észak-koreai vezető utasítást adott a hadászati rakétaerőknek: tegyék meg a műszaki előkészületeket a támadásra az Egyesült Államok és Dél-Korea ellen.

Diákok és katonák vonultak át a központi Kim Ir Szen téren, és közben a "Le az amerikai imperialistákkal!", és "Söpörjétek el az amerikai agresszorokat!" jelmondatokat kiabálták. A demonstráció körülbelül másfél óráig tartott.

Kim Dzsong Un sebtében hívott össze katonai értekezletet csütörtök éjfélre, és a tanácskozáson azt mondta tábornokainak: "a fejlemények fényében úgy ítéli meg, hogy elérkezett az idő a leszámolásra az amerikai imperialistákkal".

02:05 - Előkészületek a támadásra az Egyesült Államok és Dél-Korea ellen

Észak-Korea vezetője egy sebtében összehívott katonai értekezleten utasítást adott a hadászati rakétaerőknek, hogy tegyék meg a műszaki előkészületeket a támadásra az Egyesült Államok és Dél-Korea ellen - közölte a KCNA hírügynökség pénteken.

A jelentés szerint Kim Dzsong Un az éjféli tanácskozáson azt mondta a tábornokoknak, hogy "a fejlemények fényében úgy ítéli meg, hogy elérkezett az idő a leszámolásra az amerikai imperialistákkal".

Kim "aláírta a tervet a technikai előkészületek elvégzéséről, és utasította a hadászati rakétaerőket, hogy álljanak készen a tüzelésre, arra, hogy bármely pillanatban lecsaphassanak az amerikai szárazföldre, a csendes-óceáni támaszpontokra, beleértve Guamon és Hawaiin, valamint Dél-Koreában" - közölte a hivatalos hírügynökség.

A phenjani döntés közvetlen előzménye, hogy az Egyesült Államok két B-2-es lopakodó bombázót is bevetett egy, a Koreai-félszigeten folyó hadgyakorlaton. Az amerikai nukleáris elrettentés egyik alapvető eszközének tekintett, B-2 Spirit típusú két nehézbombázó Missouri amerikai szövetségi államból szállt fel, és gyakorlóbombákat dobott le különböző célokra dél-koreai területen - közölte csütörtökön a Dél-Koreában állomásozó amerikai erők parancsnoksága.

E gépek most először végeztek bombázó gyakorlatokat Koreában. Eddig Szerbiában, Afganisztánban és Líbiában vetették be háborúban a típust.

Észak-Korea a brit hírügynökség szerint a szovjet korszakból származó Scud típusú rakétákkal rendelkezik, amelyek képesek elérni a déli országrészt, de nagy hatótávolságú rakétáit még nem próbálta ki sikeresen.

Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter azt mondta csütörtökön újságíróknak, hogy a B-2-esek kiküldése a normális gyakorlat része, és nem szándékozták provokálni vele Észak-Koreát.

Olvasóink írták

180 hozzászólás
  • 180. zeta62 2013. április 05. 12:22
    „Herr Szabó!

    Connecticut-ban már nagyon megszigorították, és Marylandben is folyik. Obama a teljes korlátozást akarja...
    Ne is engedjétek a kezetekből kivenni a fegyvert!”
  • 179. szabo1936 2013. április 04. 22:23
    „zeta62
    Csak viceltem aval a hulyesegl!
    Valamivel en maskepen kepzelem el ezt en ugy gondolom,hogy ilyesmire azert van szukseg mert az a fegyver gyarto ipar tdujon tob peezt keresni a hadi anyagok eledasaval de azokat cask ugy lehet eledni ha ilyesmit mint ami Koreaban megy elokeszitenek.
    It nem fogjak a fegyver viselest megszunntetni akrmit is probalnak.
    Egy jo ejszakat kivanok nektek it cask 13;20 delutan van jo sult hal lesz vacsorara {black cood) fino hideg rieeslingel.”
  • 178. zeta62 2013. április 04. 19:53
    „Herr Szabó!

    Annyira már ismerhetsz, hisz váltottunk pár email-t, hogy SOHA nem személyeskedem, csak ha valaki nagyon ki akarja provokálni.

    Sokan keverik a személyiségemet a viselkedésemmel! :)
    Sajnos brzezinski forgatókönyve alapján halad országod a háború felé :( Szándékosan hergelik a minidiktátort, hogy erre hivatkozva körberakják Kínát. Ez az egész ugyanis Kínáról szól, nem Koreáról.
    De tőletek, a saját népüktől jobban félnek, ezért akarnak lefegyverezni mindenkit, megszüntetni a fegyverviselést.”
  • 177. szabo1936 2013. április 04. 19:09
    „zeta62
    Igazad van a USA evvente tart ilyen hadgyakorlatot Koreaban es fog is amedig a penisulan csaptpk alomasoznak.A hideg haboru alat Europaban is azt csinaltak evente Reforger legi es tengeri utanpotlas a haboru eseteben ez cask ara szolgalj.Csak figyeld meg most ki ugraljak magukat utana kapnak egh kis segelyt es megint megnyugodnak egy darabig
    A legnagyob kerdes az,hogy a Eszak Koreai hadsereg harcolna a a deli tesveruk elen en nem hiszem?
    Ne hulyyeaetek le egymast mert a vegen elhiszitek,hogy tenyleg azok vagytok.”
  • 176. zeta62 2013. április 04. 16:48
    „Majd ha egy sort tudsz felmutatni, ahol személyeskedek, persze nem olyat, ahol válaszolok a tiedre, akkor höröghetsz joggal, és mondhatsz olyat, hogy törölköző, meg ilyesmi :)”
  • 175. zeta62 2013. április 04. 16:15
    „:)
    Így talán végre felfogod, ha magyarul nem értesz! :)
    I do not care about you!
    Es ist mir egal, was du schreibst!
    Je n´aime pas ce que vous écrivez!

    Sajnos héber nyelven nem engedik kiírni... :( :D”
  • 174. Demalgon 2013. április 04. 16:04
    „Amilyen a mosdó olyan a törülköző.

    Hiába játszod a nagymenőt, attól még a sötétség kabalafigurája voltál és maradsz is. A fröcsögésről meg annyit, hogy ha belenéztél tükörbe, akkor takaritsd el a tükrödről az elmúlt évek alatt rárakódott nyálréteget, és ne a másik tükrét nézegesd, ami tiszta. Tudod erre is van egy mondás, azt hiszem úgy hangzik, hogy "aki más szemében a szálkát, az magáében a gerendát sem"”
  • 173. zeta62 2013. április 04. 15:00
    „Miért ez a kavarás Korea körül? Az Egyesült Államok provokálja É-Koreát, hogy körbevegye Kínát

    Miért ez a kavarás Korea körül? Nos, tavaly Panetta, az előző amerikai védelmi miniszter, arról beszélt, hogy ebben az évtizedben az Egyesült Államok haderejének igen nagy hányadát, azt hiszem 60% -át, az Ázsia-Csendes-óceán térségbe fókuszálja. A folyamat már régen megkezdődött és ezt aggódva figyeli Peking is, de gyorsan küldtek is az amik egy üzenetet, hogy a sorra épülő katonai bázisaik nem fenyegetik Kínát ...szóval nem kell félni. Hát nem tudom, hogy ezt bevették-e a sárgák. A most kialakuló koreai válsághelyzet egy szempontból az Egyesült Államok rakétavédelmi-rendszerek és bázisok kiépítésének a része,

    a folyamat a következő: Észak-Koreát elkezdték provokálni különféle ügye kis módszerekkel szankciók, hadgyakorlat a kertjükben stb, (közben vigyáztak, hogy a feszültség nehogy alábbhagyjon. Azért sem örült Washington Danis Rodmann Kim jung Unnal való haverkodásának, és amikor a kosárlabdás megüzente, hogy új barátja nem akar háborút, na itt el is szakadt a cérna és gyorsan közölte az amerikai szóvivő, hogy a diplomáciának megvannak a magunk csatornái.), aztán a feszültségre hivatkozva belevágtak az alaszkai rakétavédelem 14 állomás felépítésbe; Kínától nem messze katonai állomások létesítésébe ...és most friss hír, hogy a Pentagon THAAD ballisztikus rakétavédelmi rendszert létesít a Guam szigeten, továbbá katonai megállapodások is köttettek az elmúlt napokban Japánnal és D-Koreával a folyamatos hadianyagok szállításról. Kína és Oroszország aztán vakarta a fejét, hogy nekik ez nagyon gyanús: ,,Nem lehet, hogy ezek minket akarnak, hogy mi vagyunk a célpont?" Há´ de igen. Szóval ez a távol-keleti konfliktus egy hosszú távú terv része, amellyel ügyesen taktikázva, elrejtették a valódi szándékot. Ez a nemezközi hangulat, ill. közeg indokolttá teszi az Egyesült Államok növekvő jelenlétét Kína körül. Csak úgy önmagában a növekvő amerikai katonai jelenlét túlságosan egyértelmű lenne a köz számára, és nehezebben lehet megmagyarázni a bizonyítványt.

    Az Egyesült Államok Ázsiára összpontosít, nem is annyira a Közel-Keletre. Ott inkább valami csendes, leplezett háborút folytatnak, s nyílt háborúról csak Izrael esetében beszélhetünk a fő-erőegyensúly keletebbre helyeződik. A két térségre vonatkozó napirend viszont összefügg egymással: egyik lépés jön a másik után, miközben előkészítik a dráma utolsó felvonását, ahogyan H. Kissinger fogalmazott az egyiptomi forrongás alkalmával, miszerint az volt a dráma első felvonás első jelenete. Ez egy ördög színjáték és a dráma végig lesz játszva.”
  • 172. zeta62 2013. április 04. 12:57
    „csicska!

    Hogy is állunk a professzorral ??? :D :D :D

    fájdalom!

    "2. még mindig azon a véleményen vagyok, hogy simán el kell taposni a fideszt és a szimpatizánsait ... beleértve azokat is, akik bármilyen módon akár egy hangyányit is közösködnek velük."

    Egyetértek! Annyi kiegészítéssel, hogy akkor nagy puszipajtásoddal, csicskával kell kezdened! :)
    Soha nem értettem egyet a fides-el :) SE! Ahogy csicska korábbi faviritjaival, a m.a.sz.o.p. alakulatával se :)

    Nem gyanús, hogy CSAK fröcsögésre /vagy/vagytok képesek? Amit összehordtatok, az élet mára felülírta, megértem, ha emiatt morci vagy! :)
    Sajnálom, hogy egy-két normális hangvételű mondatod után visszatértél a tuskósághoz. :)

    De mivel korábban már megírtam, hogy nem vagyok hajlandó a szellemi sötétség( fröcsögésed, személyeskedéseid) szintjére süllyedni, innentől a szokásosat kapod megint. :)
    :)
    Így talán végre felfogod, ha magyarul nem értesz! :)
    I do not care about you!
    Es ist mir egal, was du schreibst!
    Je n´aime pas ce que vous écrivez!

    Sajnos héber nyelven nem engedik kiírni... :( :D”
  • 171. Demalgon 2013. április 04. 12:27
    „törpe, bogyód bevetted már ? :)

    1. olvasd el mi a kommunizmus, és a kommunista fogalma, fingod sincs róla
    2. még mindig azon a véleményen vagyok, hogy simán el kell taposni a fideszt és a szimpatizánsait ... beleértve azokat is, akik bármilyen módon akár egy hangyányit is közösködnek velük.

    Az ország életében nincs szükség olyanokra, akik hozzád hasonlóan ideggyengeségben szerepelnek, és csak itt van bátorságuk, miközben fortyognak magukban a dühtől, hogy a hülyeségen és a fröcsögésen kivül semmi másban nem tudnak megnyilvánulni. Egy értelmes, ép hozzászólásod sem volt soha, és nem is lesz. A hülyeséget és a sötétséget ismétled újra és újra. Tudod erre mondják, ugass, ameddig tudsz :)”
  • 170. pancser 2013. április 04. 09:25
    „A h**lye bevetette még három okosságát!
    166. szabo1936 2013.04.03. 22:48
    Nagyjából én is hasonlóan gondolkodom az ügyről, Kína nem akar balhét, amellett mindenki tudomásul veszi, sőt elvárja Kínától, hogy ha kell teljes súlyával hasson arra, hogy ne fajuljanak el a dolgok.”
  • 169. zeta62 2013. április 03. 23:09
    „csicska hazugságai meg sorra dőlnek össze, ez erősen frusztrálja, és ezért vagdalkozik szegínyem :)”
  • 168. zeta62 2013. április 03. 23:08
    „Obsitos testvérem!

    A műbalhét az usa kezdte, amikor olyan hadgyakorlatot hajtottak végre március közepén, ahol Észak-Koreai atomerőművek és egyéb üzemek elfoglalását gyakorolták. Ez már kiverte a biztosítékot, és amikor március végén ANNAK a forgatókönyvnek a begyakorlásaként a lopakodókat is odaküldték, a kiskoreai minidiktátor komolyan azt hihette, meg is akarják valósítani. Na ezért a harckészültség északon, és Kínában, mert senki ne gondolja hogy Kína koreai bábja ellen készül. Kína velük tartja sakkban usraelt...”
  • 167. zeta62 2013. április 03. 23:03
    „csicska!

    Hogy is állunk a professzorral ??? :D :D :D”
  • 166. szabo1936 2013. április 03. 22:48
    „Az eszak Koreaiak szorakoznak nem fognak azok senkit sem megtamadni ezek azert csinaljak a balhet,hogy valaki megint elkezdje kuldeni neki a segelyeket.En emlekszem amikor en Kreaban alaomasoztam (6 evet ide oda akor is voltak ezek a kardcsengetesek de semi sem tortent ilyeminegy Seouli taxi driver cask legyintt egy mosolyal.
    Eszak Korean nem akarja,hogy a USA kivonuljon Koreabol.Amikor J,Carter volt az elnok o elrendelte a csapatok kivonasat na ere mi tortent az Eszak Koreaiak baltaval agyon verte egy szazadost a DMZ nel igy ki-provokoltak azt,hogy Carternek lehetetetlen volt kivoni a csapatokat.
    zeta62
    Te tudod azt,hogy anak a 21 eves nK hadsergtabornoknak a idiseb testvere most Macauban el a Kinaiak vendege egy igen elegans hotelben es nem sporolja a penzuket?Ot a kinaiak tartsak tartalekban ha le kell valtani ezt a Kimet.A Koreai tortenelemben mindig Kina volt aki engedelye nelkul a Koreaiak meg egy kiralyt sem valaszthatak meg.Most is igy van NorthKoreaval es ne felejtsuk el,hogy a mostani Del Korea elnoke GenPak Chan He leanya.
    Amugy ha tenyleg kitorne a tuzeles mivel o megszuntete a fegyver szunete akoor a DEl Koreai hadsereg lerohana Eszak Koreat igen roved ido alat.Na ha az E=Koreaiak atom fegyvert hasznalnanak (ha van nekik?)akor a USA is bevetne oket mert azok ot vanak.
    Nem less ot semi cask sok duma,hogy jojon a sagely aztan less egy roved nyugalom es megint fog valami uj balhe kezdodni ez igy fog meni amig a Kinaiak nem alitanak fel egy normalis Eszak Koreai kormanyt.
    Ne ugorjatok ram a ehyesirasal tudom,hogy nem jo.”
  • 165. pancser 2013. április 03. 22:31
    „A hü**e eddig öt fejéből ontotta az okosságot, remekül el van magával!”
  • 164. zeta62 2013. április 03. 20:03
    „Kína megkezdte a fegyveres erők mozgósítását a Koreai-félsziget körül. A nyugati média szerint ez határozott válasz az észak-koreai "hadüzenetre", az azonban nem egyértelmű, hogy mi váltotta ki a kínai reakciót, mivel Dél-Koreában március közepe óta zajlik a haderő összpontosítása az északi határ mentén. A fokozott csapatmozgásokon kívül a dél-koreai légierő tevékenysége is egyre aktívabb a határ mellett. Ezzel párhuzamosan pedig a kínai haderő is fokozta a készültség szintjét.

    A kínai hadseregnél mostanra legmagasabb szintű készültség van érvényben. A Kína és Észak-Korea közti határfolyó mentén nagyszámú páncélos haderő állomásozik, más határ menti régiókban a kínai vadászgépek folyamatosan járőröznek. Kiterjedt haditengerészeti gyakorlatok keretében folyamatos éleslövészet zajlik a Sárga-tengeren, készen állnak beavatkozni egy esetleges konfliktusba. A kínai haditengerészet aktivitása a térségben folyamatosan növekszik, mióta az Egyesült Államok és Dél-Korea közös haditengerészeti gyakorlata megkezdődött.

    Az Egyesült Államok a napokban több rombolót is az észak-koreai partokhoz vezényelt, illetve vasárnap F-22-es vadászgépeket telepített Dél-Koreába a határ mentén. Észak-Korea a rövid- és közepes távolságú rakétaarzenált készenlétben tartja, mivel az új KN-08 rakéták tesztelése zajlik. Ennek előkészületei már az amerikai provokáció előtt megtörténtek, és az észak-koreai rakétaerőknél március 26-án legmagasabb fokú készültség lépett életbe.

    A feszült helyzetet egy valami oldhatja fel; ha az Egyesült Államok felhagy a Dél-Koreával tartott közös hadgyakorlatokkal és kivonja csapatait a térségből. Ellenkező esetben a feszültség fokozódik, mivel jelen helyzet - illetve a csapatmozgások fokozása - Észak-Korea és Kína számára egyaránt fenyegető.”
  • 163. zeta62 2013. április 03. 18:17
    „Oppssssssssssss! :)

    Azt elfelejtetted, hogy ez a bizonyos professzor egész véletlenül amerikában él. és tanít :D :D :D
    Na, így hazudik a cionmédia!!!
    :D :D :D

    Fan Wang, Ph.D.

    (Neurobiology, Columbia University)”
  • 162. zeta62 2013. április 03. 15:01
    „Hogy mennyire nem történik SEMMI SEM VÉLETLENÜL!

    "Ugyanakkor Ton Ilbo szöuli újság közölte, hogy a Dél-Koreában állomásozó amerikai csapatoknál LÉTREHOZTAK egy külön egységet esetleges műveletek végrahajtásához a félsziget északi részén. Ez ellenőrzés alatt fogja tartani a KNDK nukleáris objektumait rendkívüli helyzetek esetén. A ,,nukleáris készenléti csapat" elsősorban a Phenjan-tól északra, 80 kilométerre fekvő yongbyon-i komplexum, valamint minden észak-koreai titkos urándúsító üzem elfoglalására készül. Március közepén MÁR MEGTARTOTTÁK az első hadgyakorlatot."

    MÁRCIUS KÖZEPÉN!!!!!!!!!!!!!!! Ergo minden lépés csak válasz volt Észak részéről.

    Szóval Phenjan a rossz, a nyíltan támadásra készülő usrael a jó... :)
    "Így hazudtok ti!"
    A provokatív támadási szándékra való választ állítja be a cion-média agresszióként! Pont, mint Afganisztán és Irak esetében, hamis hírek alapján.”
  • 161. zeta62 2013. április 03. 13:44
    „:)”
180 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kézigránátot dobtak a diákok közé: gyerekek haltak meg

Két kézigránátot dobott egy ismeretlen támadó szombaton iskolások közé a dél-pakisztáni Karacsi… Tovább olvasom