Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Előkerültek a bajba jutott magyar fiatalok Horvátországban

Még az éjszaka visszatértek a kempingbe azok a fiatalok, akiket hétfő hajnalig kerestek a hegyimentők a horvátországi Tucepi közelében a Biokovo-hegységben.

Szlanyinka Anna elmondta: a rendőrség közölte, hogy a két 14-15 éves fiú alig egy órával azután tért vissza szálláshelyére, hogy vasárnap este felhívták a 112-es segélyhívót. Azért kértek segítséget, mert eltévedtek, egyikük kimerült, de arról már nem tettek bejelentést, hogy röviddel később mégis visszataláltak a kempingbe.

A horvát katasztrófavédelmi és mentési szervezet reggel adott hírt arról, hogy a magyar fiúkat 15 ember kereste egész éjjel a hegység túraútvonalain és nehezebben megközelíthető helyein. A hatóságok a fiúk segélyhívása után mobiltelefonon már nem tudták felvenni velük a kapcsolatot, hiába küldtek üzenetet is számukra, tartózkodási helyüket nem tudták pontosítani.

A hatóságok furcsállották, hogy az eltűnésről szülők vagy barátok nem tettek bejelentést, ezért felfüggesztették a kutatást.

A konzul az MTI-nek elmondta: a délelőtti órákban derült ki, hogy a két fiatal már békésen aludt a táborban, amikor a hegyimentők a keresésükre indultak.

Több horvát internetes lap is felvetette, hogy a fiatalok miért nem jelentkeztek sikeres visszatérésük után. A szakemberek minden segélykérést komolyan vesznek, s ezúttal feleslegesen riadóztatták a hegyimentőket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Posztumusz előléptették Pappné Ábrahám Juditot

Meghalt egy magyar katona az afganisztáni Baglán tartományban, amikor támadás érte a magyar konvojt… Tovább olvasom