Kisalföld logö

2016. 10. 01. szombat - Malvin 13°C | 23°C

Éjféltől euró Máltán és Cipruson is

Éjféltől az euró lesz a hivatalos fizetőeszköz Máltán és Cipruson is, így a közös európai valutát használó országok száma 15-re emelkedik. Az Európai Bizottság májusban adta áldását arra, hogy a két állam összesen kevesebb mint másfél millió lakosa 2008-tól kezdve eurót használjon hivatalos fizetőeszközként.
Az új pénz bevezetését Málta fővárosában hatalmas tüzijátékkal köszöntik majd, míg Cipruson visszafogottabbak lesznek: a pénzügyminisztérium épületében rendeznek majd ünnepséget. A két ország lakosai egyébként leginkább attól tartanak, hogy az új pénz jelentős drágulást hoz majd. Éjféltől egy euró 0,585274 ciprusi fontot, illetve 0,4293 máltai lírát ér majd - immár csak elvben, mert a két nemzeti valuta megszűnik.

Olvasóink írták

  • 1. Kolompár Rómeó 2007. december 31. 12:07
    „Aszonta a feri, meg a jani, hogy nekünk tök jó, hogy nem lesz euró még sok évig. És én hiszek nekik, úgy, ahogy eddig is minden szavukat elhittem. Mert minden szavuk igaz, amióta bevallották, hogy állandóan hazudtak. Azóta viszont nem hazudnak.
    Mondta is a feri, hogy minden demokrata kötelessége az egyenes beszéd. Csak nem tudom, hogyan akarja feloldani az ellentmondást, illetve hogy tud-e aludni azóta (szerintem nem kicsit, nagyonis).”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pakisztán: PAKISZTÁN - Valószínűleg elhalasztják a választás

"Valószínűleg" több héttel elhalasztják a pakisztáni választásokat, az ázsiai országban az utóbbi… Tovább olvasom