Kisalföld logö

2018. 01. 21. vasárnap - Ágnes -1°C | 3°C Még több cikk.

Bin Laden-Obama: a világ biztonságosabbá vált

A mai egy jó nap Amerika számára, az igazságszolgáltatás megtörtént, a világ biztonságosabbá vált - jelentette ki hétfőn a Fehér Házban Barack Obama egy katonai ünnepségen.

"Az emberek büszkék arra, hogy az Egyesült Államokban élnek" - jelentette ki az elnök, utalva az amerikai nagyvárosokban az Oszama bin Laden likvidálása nyomán megtartott, hajnali spontán örömtüntetésekre utalva.

Obama a Becsület Érdeméremmel tüntetett ki két, az 1950-53-as koreai háborúban elesett amerikai katonát.

A Fehér Ház által hétfőn kiadott tájékoztatás megismételte, hogy Barack Obama elnökségének kezdete óta prioritásként kezelte Oszama bin Laden elfogását vagy megsemmisítését. A CIA és elnök és tavaly szeptemberben kezdett közös értékelés-sorozatba, amely arra a megállapításra jutott, hogy az al-Kaida vezetője feltehetően Pakisztánban rejtőzködik. A nemzetbiztonsági team február közepén jutott arra a meggyőződésre, hogy biztos hírszerzési adatokkal rendelkezik bin Laden hollétét illetően és határozta el magát az akcióra.

Obama április 29-én, pénteken adta ki a végső parancsot az bin Laden elleni abbotábádi kommandós akcióra, amelyet pakisztáni idő szerint a hajnali órákban hajtottak végre. Az elnök bin Laden halálhírének nyilvános bejelentés előtt két elődjét, George W. Busht és Bill Clinton is értesítette a hadművelet sikeréről.

Bin Ladent megtalálni több amerikai biztonsági szolgálat, a CIA, az NGA és az NSA együttműködése révén sikerült. A terrorista vezér nyomára annak bizalmasai, különösen az egyik - egyelőre meg nem nevezett - futár megfigyelése révén jutottak, aki négy évvel ezelőtt sikerült beazonosítani. A futár és a fivére egy olyan, 3,6-5,5 méter magas, szögesdróttal megerősített falakkal körülvett, 2005-ben épített ingatlanban lakott, amelynek az alapterülete a nyolcszorosa volt a környező házakénak. A ház hulladékát a szomszédokéval ellentétben nem elszállították, hanem elégették.

Az egymillió dollár értékű háznak sem telefonvonala, sem internetes kapcsolat nem volt és nem volt világos, hogy a tulajdonosoknak miből volt pénzük ekkora ingatlanra, amelyet, mint azt a hírszerzés megállapította, kifejezetten arra a célra építettek fel, hogy valakinek búvóhelyül szolgáljon.

Megállapítást nyert, hogy a két fivérén kívül még egy család lakott a házban, amelynek összetétele megegyezett bin Ladenéval. A háttérelemzések végül arra a következtetésre jutottak, hogy a ház rejtélyes lakója nem lehet más, mint al-Kaida vezetője.

A Fehér Ház tájékoztatása szerint a kommandós akcióban, amely 40 percnél rövidebb idő alatt zajlott le, Oszama bin Laden mellett egy elő pajzsként használt nő és három férfi vesztette életét - ez utóbbi áldozatok egyike az al-Kaida-vezér egyik felnőtt fia volt. A tájékoztatás szerint al-Kaida vezére ellenállt, s tűzharcban vesztett életét. Az akcióban részt vevő helikopterek egyikét a kommandósok műszaki hiba
miatt elveszítették.

Az akcióról, amelyről az amerikai kormányon belül is csak igen kevesen tudtak, csak annak végrehajtása után tájékoztatták a pakisztániakat.

Olvasóink írták

  • 5. elemér 2011. május 03. 22:29
    „Obama könnyeben befejezheti most a dolgokat. Feltétel az volt, hogy csak úgy megyünk ki, ha a talibán nem támogatja alkédát..... Most nyugodtan mondhassák, hogy nem támogassák .... Ami pedig ezeket a ..... illeti, csak kétkulacsoztak. Nemvoltak a mi szövetségeseink. Nemkell nekünk ott nagy katonaság, csak beavatkozások mikor arra szükség van. ..... Mikor obégatnak és érdekeink azt kivánja, majd beavatkozunk. Jönnek a ruszkik vagy a rizs...k, segitség. Akkor majd besegittünk. Megmutattuk Koreában nemrég. Okoskodtak hogy majd kina segitti öket. Megjelent hadihajónk és mindjárt befogták a kinaiak pofájukat. Odáig azt hajtogatták hogy ök az urak ott a tengeren. Ez szövetségeseinket megnyugtatta. <moderálva..>”
  • 4. janika 2011. május 03. 16:20
    „Egy al-Kaida-vezető "házi négernek" nevezte Obamát

    2008. november 19., szerda, 17:08 o Utolsó frissítés: 2008. november 19., szerda, 17:11”
  • 3. janika 2011. május 03. 09:17
    „Elemér már csak tudja! De minek kellett ehhez tíz évet várni? Hisz az indiánok böntetlen kiirtása óta a gyilkolás a vérükben van.”
  • 2. elemér 2011. május 03. 06:27
    „Azért vagyunk ott mert kell. Mi garantáljuk a békét és az olajat a világnak. Nem közöltük ezt senkivel és 4 helikopter ment éjfélkor elintézni a disznót. Összeszedtek ott minden infot meg a kompikat, hogy a többi idiotát is elintézzék. Negyven perces munka után elhagyták a szinteret és jöhettek a Pakisztániak akiknek mind erröl dunctja nem volt. Régóta terveztük ezt és Obama ugy döntött hogy helikoptereket küld 79 Navy seal-el. Nem akart bombázni mert tul sok nagy bomba kellet volna hogy biztos legyen a dolog. Jól sikerült. (NYT)”
  • 1. norbi29 2011. május 02. 22:48
    „No és akkor végre az amerikaiak hazahuznak azokból az országokból
    mert ugye állitólag csak azért voltak ott hogy kinyirják B.L -t

    Gyanitom, hogy valamilyen ürüggyel maradnek még.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Radioaktív szivárgást észleltek egy japán atomerőműben

Egy japán atomerőmű egyik reaktorának hűtővizében jelentősen megemelkedett a radioaktivitás… Tovább olvasom