Kisalföld logö

2016. 09. 30. péntek - Jeromos 14°C | 24°C

Az iraki menekülteket hazaküldik a brit földekről

A brit kormány szerint Irak már elég biztonságos ahhoz, hogy visszatérjenek azok a brit földön élő irakiak, akik nem kaptak menekült státuszt - írta csütörtöki számában a The Guardian című szigetországi lap. A döntés 1400, még 2005 előtt érkezett embert érint, akiknek három hetük van arra, hogy önként távozzanak, különben kikényszerítik elutazásukat. Ugyanakkor vasárnap óta 78 embert öletek meg különböző támadásokban Irakban - emlékeztetett a The Guardian.
A lap a brit belügyminisztérium egy belső iratára hivatkozva közli, hogy a minisztérium szerint már biztonságosan lehet Irakba utazni, és ezért az 1400 menekült visszatérhet hazájába. Az érintettek 2005 előtt érkezetek Nagy-Britanniába, és bár nem kapták meg a menekült státust, az akkori rossz iraki helyzet miatt nem küldték őket vissza hazájukba.

Az irakiak minimális állami támogatást kaptak a brit államtól: fizették szállásukat, napi három étkezést, és rezsijüket. A kormányzat által megszabott három hetes határidő letelte után megvonják tőlük ezt a támogatást, és a brit belügyi szóvivő szerint kényszeríthetik is őket az ország elhagyására. A brit kormány azt javasolja, hogy önként jelentkezzenek egy kormányközi szervezetnél , amely elintézi hazajutásukat. Ugyanakkor a hazatérőknek alá kell írniuk egy lemondó nyilatkozatot, amelyben kijelentik, hogy a brit kormányt nem terheli semmilyen felelősség abban az esetben, ha nekik, vagy hozzátartozóiknak bántódása esne Irakban.

Az ENSZ menekültügyi főmegbízottja elmondta, hogy nem tanácsolják a menekülteknek, hogy visszatérjenek Irak középső és déli részére, valamint néhány északi területre a folytatódó összecsapások miatt. A The Guardian cikkében emlékeztetett arra, hogy vasárnap óta 78-an haltak meg Irakban útszéli bombák, autókba rejtett pokolgépek, öngyilkos merényletek és lövöldözések miatt, 25 esetet sorolva fel.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hong Kong pánikban az influenzajárvány miatt

A Hong Kong-i egészségügyi hatóságok csütörtökön két hétre bezárták az óvodákat és az általános… Tovább olvasom