Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 22°C Még több cikk.

A szlovák rendőrség fellép a tiltakozó kamionosok ellen

A szlovák rendőrség törvényellenesnek tartja, hogy a teherfuvarozók - tiltakozásul az elektronikus útdíj jelenlegi formája ellen - eltorlaszolják a közutakat, ezért hétfő délutántól kezdve fellép az akcióban részt vevő kamionosok ellen.
A tiltakozóknak számolniuk kell azzal, hogy a törvény megsértéséért esetleg elvontatják gépkocsijukat, elveszik vezetői jogosítványukat, vagy más módon megbüntetik őket - jelentette be Ján Packa, Szlovákia rendőrfőkapitánya Pozsonyban tartott sajtóértekezletén hétfőn délután.

"A törvény szerint fogunk eljárni, és a lehető legmagasabb büntetést kapják, nem leszek tekintettel arra, hogy megélhetésükhöz szükségük van a vezetői jogosítványra" - jelentette ki a rendőrfőkapitány. Leszögezte: az úttorlaszok immár túlságosan elterjedtek, s veszélyeztetik a közrendet, a társadalmat. Hozzátette: ha a kamionosok tiltakozni akarnak, ahhoz joguk van, de azt törvényes úton, törvényes eszközökkel kell tenniük.

A szlovákiai fuvarozók azután vonultak újra a városok utcáira, miután a miniszterelnök hétfőn délelőtt Pozsonyban nem volt hajlandó fogadni küldöttségüket. Robert Fico csak azzal a feltétellel hajlandó tárgyalni, ha a fuvarozók befejezik tiltakozásukat az elektronikus útdíj mai formája ellen.

A kamionosok a délutáni órákban Pozsonyban, Nyitrán, Nagyszombatban, Trencsénben, Poprádon, Losoncon és néhány más városban lassan oszlopban haladva akadályozták a forgalmat és néhol eltorlaszolták az útkereszteződéseket. Fico délután tárgyalásokra ült össze azokkal, akiket a kormány partnerének tart az útdíj kérdésében. Magát az útdíjrendszer működését a kormányfő nem tartja kérdésesnek, de elismeri esetleges negatív hatásait a fuvarozókra. Az ő képviselőjüknek pedig a nagyfuvarozókat tömörítő CESMAD társaságot tartja, nem pedig a még csak alakulófélben levő UNAS-t.

A tárgyalás a munkaadók szervezete, a városok képviselői és a Slovnaft vegyipari konszern is meghívót kapott. A miniszterelnök vasárnap a közszolgálati televízióban azt mondta: tiszteli az utakon tiltakozó sofőröket, mert nehéz munkát végeznek, és sosem engedélyezné, hogy a karhatalom fellépjen ellenük. "Azonban ezeknek az embereknek is tudatosítaniuk kell, hogy az útdíjat nem szüntetjük meg. Útdíj lesz, és a rendszer működni fog" - húzta alá Fico.

Olvasóink írták

  • 1. Mankapunka 2010. január 11. 22:46
    „Hogy még ott is <moderálva> a népet,mint a csecsmőt......................”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Húsz százalékkal esett vissza tavaly az ukrán acéltermelés

Tavaly mintegy 20 százalékkal, 29,76 millió tonnára esett vissza az ukrán acéltermelés, a 2008-as 37… Tovább olvasom