Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

A kufárok visszatértek: Tesco nyílt a templomban - fotók

Tesco lett egy templomból Nagy-Britanniában. Az épület három éven át üresen állt, aztán megvette az áruházlánc és boltot alakított ki benne.
Vasárnap délelőtt immár nem harang és orgona szól a templomban, hanem a kasszák csilingelése, prédikáció helyett az áruház hangosbemondója, az énekelendő zsoltárok számai helyett pedig az akciós árak lesznek jól láthatók.

A volt metodista templom Bournemouth-ban van. Egykori lelkésze szomorúnak mondta a változást, de mivel egyháza eladta az épületet, nincs többé beleszólása, hogy mi történjen vele. Emlékeztetett a kézenfekvő bibliai jelenetre, amelyben Jézus kiűzi a kufárokat Isten házából.

A könyék lakói azonban inkább üdvözlik a "profilváltást". "Az emberek mai igényeit mutatja. Fontosabb, hogy nem kell mérföldeket utazniuk a kenyérért, mint az ima és a vallás" - idézett a brit Metro újság egy közelben lakó 36 éves könyvelőt.

Fotók a dailymail.co.uk oldalán >>

Olvasóink írták

31 hozzászólás
12
  • 31. SC 2010. november 18. 20:20
    „És még egy szó a csendőrökről.Nagyapám mesélte,míg ők járták az utcákat,rend,csend,fegyelem volt.Tekintélyük volt! Hát hogy felhasználták őket a zsidóság összefogdosására,őrzésére...Ez már történelem,meir,történelem.”
  • 30. SC 2010. november 18. 20:16
    „meir! Én is hordtam kakastollat,kb 2 éven keresztül,még a hetvenes évek közepén,de az én ellenségeimet úgy hívták,hogy cowboyok.:-)))
    Más. Én nem csak a soproni zsidókról írtam/vannak tán negyvenen.../hanem úgy országosan értettem,úgy meg vannak elegen.Csakhogy a legtöbbjüket már nem a vallás,csak szimplán a pénz érdekli...Így nem is áldoznak ilyen dolgokra...”
  • 29. vonLichthofen 2010. november 18. 14:42
    „meir,
    kik azok a kakastollasok, akik ki akarják üldözni a palesztokat szülőföldjükről, ahol élnek " time immemorial",
    ahogy David Jonah Goldhagen írja egy másik összefüggésben.
    Ha rajtatok múlna, nem hiszem, hogy olyan sok arab maradna Sopr,,,,ooooops, Palesztinában.”
  • 28. meir 2010. november 17. 23:28
    „Bizonyos "elemek" jovoltabol-(juszt se irom le meg egyszer kik,tudod azt te magadtol is kik hordtak kakastollas kalapot!!!!)-nem hinnem hogy olyan hudesok zsido maradt volna Sopronban!!”
  • 27. SC 2010. november 17. 19:35
    „meir,ha ennyire aggódsz,akkor nézd meg a soproni Pap réti zsinagógát...Sz.rni járnak oda a csövesek,és a patkányok hemzsegnek a mocsokban.Sokkal jobban örülnék neki én is,ha galéria lenne belőle,pdl,de az élelmiszer üzletet elképesztőnek találnám...,de az itteni zsidók magasról tesznek rá,hogy is néz ki...”
  • 26. meir 2010. november 17. 15:06
    „CENZOR!!!
    csak nem zavarja a "cizellalt lekivilagod" a korom???!!
    ejnye no!!!
    ha 1926-ban szulettem,mennyi is..............???!!”
  • 25. Captain 2010. november 16. 21:54
    „Te meir! hány éves vagy?”
  • 24. vonLichthofen 2010. november 16. 15:14
    „meir,
    <moderálva>

    A Methodisták "temploma"/ugyancsak a többi u.n. reformált felekezeteké/ nem igazán templom úgy ahogy a Katolikusok Temploma egy felszentelt hely. A reformátusok számára ez egy kijelölt hely, ahol összegyülhetnek és imádkozhatnak - vagy áskálódhatnak a katolikusok ellen. Ha nem csalódom, a zsidók utolsó felszentelt helyét Titus leromboltatta még valamikor 74-ben./?/

    meir, hogy is megy ez a West Banki ledózerozott Palesztine mosque sokaságával? A tíbbszázáves mecsetek porrá rombolva? Jó Moshe Dajan tervezte, hogy aláaknázza és felrobbantja a Nagymecsetet in Hierosholima.?
    Csak kérdezlek, mint egyik úszó a másikat.”
  • 23. fióka 2010. november 16. 13:47
    „Ajánlom figyelmetekbe Egy másik izrael című dokumentum filmet nagyon nagyon tanulságos”
  • 22. meir 2010. november 16. 09:09
    „Janika <moderálva>
    a Zsinagogakban NINCSEN Butik mint a Katholikus templomokban,ahol mindefele kacatot arusitanak!!”
  • 21. janika 2010. november 15. 12:58
    „Öreg "meir"! Itt e cikkben templomról van szó nem holmi zsinagógáról ahol a kufárok ügyködtek és ügyködnek mai is.”
  • 20. meir 2010. november 15. 12:47
    „13-as/Imcsi.
    1,; amikor "jezus"-(eredeti neven,; Y´sh´a h´Nocri b´N´z´rth)-Eloszor a Yirushalaim-i Templomba -(Beith h´Midrash)-ment, 13-eves gyerek volt,es a Bar-Mitsva miatt ment oda!!semmit sem borogatott fel ott!!
    2,; ha mar itt tartunk hogy erosen hozongtok egy volt templom masnemu hasznositasa miatt!!- miert nem sirankoztok azon hogy a GYOR-i Nagy Zsinagoga most kiallitoterem,es Zeneiskola,stb-stb!!!???
    Jaaaa! azt szabad?”
  • 19. peet2 2010. november 14. 18:24
    „nem kell ezen csodálkozni Györben is volt két templom amit addig használtak másra mig ugy tönkre ment hogy le kellettbontani.Meg volt egy mozi amit most "templomnak" használnak.
    Változiik a világ ennyi és nem több”
  • 18. Mankapunka 2010. november 14. 18:18
    „szabotázs

    3 szintes buli??? Oda is elnéznék!!!!”
  • 17. janika 2010. november 14. 16:52
    „" - fotók" Hát igen mínusz fotók! Nem mindegy hol káromkodtok,vagy ép imádkoztok? Aki akarja így-is úgy is meghallja.”
  • 16. szabotázs 2010. november 14. 14:43
    „UK-ben nem újdonság a templomok más közösséget szolgáló alkalmazása, például itt London belvárosában az egyik templom club(disco)ként üzemelt éveken át, végül is a magas bérleti díjak mellett, elköltözött másik helyre. Három szintes, orgonával ellátott, régi stílusú, ausztrál jellegű buli hely volt.”
  • 15. katusza 2010. november 14. 14:27
    „A kufár Arab szó ami annyi jelent: aki az igazságot (az egyisten hitet) megtagadja.”
  • 14. robi04 2010. november 14. 14:00
    „Nem baj,a kasszánál úgy is mondasz egy miatyánkot:)”
  • 13. Imcsi 2010. november 14. 14:00
    „Idézet:
    Kik azok a kufárok?

    A Bibliában János könyvének második fejezete írja le a templom megtisztítását. Jézus első alkalommal megy Jeruzsálembe, hogy bemutatkozzék, mint az isteni törvény beteljesítője. A pogányok udvarában színes társaság veszi körül, hatalmas a nyüzsgés-mozgás, áldozati állatokat vásárolnak, és itt üzletelnek a pénzváltók is. Jézus felborítja a pénzváltók asztalait és kiűzi a kufárokat (kereskedőket) a templomból. Isten háza nem üzlet és nem bank.”
  • 12. Axl.Bundy 2010. november 14. 13:53
    „Tesco vallás...”
31 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kenyai matrózok lelőttek három kalózt, akik hajót tévesztettek

A kenyai haditengerészet matrózai lelőttek három szomáliai kalózt, akik feltehetően tévedésből… Tovább olvasom