Kisalföld logö

2018. 06. 23. szombat - Zoltán 12°C | 20°C Még több cikk.

7,2-es erősségű földrengés Chilében

A hatóságok szökőártól tartva felszólították a lakosságot egy hosszú partszakaszon, hogy hagyja el otthonát.
7,2-es erősségű földrengés volt vasárnap este Chile középső részén, a hatóságok szökőártól tartva felszólították a lakosságot egy hosszú partszakaszon, hogy hagyja el otthonát. Emberéletben vagy anyagiakban történt kárról egyelőre nem érkezett jelentés.

A rengés központja Talca várostól 32 kilométerrel észak-északnyugatra volt, a földmozgás a lakosok elmondása szerint egy percig tartott. Az ország középső részét két évvel ezelőtt romba döntő földrengés óta ez volt a legerősebb rengés. Akkor 8,8-es volt az erőssége, majd szökőár sújtotta az országot, és mintegy 500-an meghaltak.

A chilei haditengerészet figyelőszolgálata szerint a mostani rengés nem olyan jellegű volt, mint amely szökőárt idéz elő, de az evakuálásra vonatkozó utasítást egyelőre nem vonták vissza.

Az amerikai földtani intézet első jelentése szerint a rengés középpontja az óceánban volt, Santiagótól 215 kilométerrel délre.

Több városban az emberek ijedtükben kifutottak az épületekből az utcára, és egyes helyeken megszűnt az áramszolgáltatás.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szlovének elutasították az új családjogi törvényt

A szlovén választópolgárok elutasították az új családjogi törvényt a vasárnapi népszavazáson. Tovább olvasom