Kisalföld logö

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos 0°C | 9°C Még több cikk.

Szép versek 2009 - kritika

Az alkotások egy képet rajzolnak, olyat, amely a mai költészetről mindent elmondhat.

Az emberi természet szeszélyes, mást tart jónak, elfogadhatónak és rossznak, és mást tart szépnek. Igaz ez a versre, legfőképp talán azokra az alkotásokra, amelyeket szépként gyűjtenek kötetbe.

A legnagyobb hagyományú könyvheti sorozat az évente megjelenő Szép versek, amely több mint negyven éve megjelenő kortárs magyar költészeti antológia, melyben most hatvanöt magyar költő közel kétszáz verse olvasható.

Szép versek 2009 Szerkesztő: Péczely Dóra Magvető
Szép versek 2009
Szerkesztő: Péczely Dóra
Magvető
Kérdés persze, hogy a vers képes-e napjainkban megszólítani az olvasóembert.

Elnézve a heti könyves toplistákat, a Szép versek jól fogy, ezért nyilván vannak, akik beszélnek is a költeményekről, az új magyar versekről. Vagyis úgy látom, az alkotások egy képet rajzolnak, olyat, amely a mai költészetről mindent elmondhat. Legfőképp, hogy hol tart, (tarthat-e egyáltalán valahol), hogy sikerül-e, mint egykor, lelassítani az életet, hogy tud-e még megrendíteni, hogy tud-e egészet alkotni néhány rím, vagy mondat.

Bár, hogy manapság mitől lesz vers a vers, arra a Szép versek 2009 sem ad kielégítő magyarázatot.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Írók ingujjban, bohéman és közvetlenül

Az ünnepi könyvhét - így a mostani, 80. is - a magyar irodalom és könyvkiadás Európában (is)… Tovább olvasom