Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

Könyvheti újdonságok és soproni kötetek a könyvünnepen

Sopron - "A könyv a reneszánsz találmánya, első az elsők között" - fogalmazott a II. Soproni Könyvünnep megnyitóján Bircher Erzsébet múzeumigazgató.

Hozzátette: a könyv több mint egy találmány, hiszen a szó és a gondolat közvetítésének szerencsés eszköze. Aki pedig szereti a könyveket, az szellemi kincsvadásznak számít.

E gondolatok jegyében kezdődött szombat a Liszt-központ előtti téren a II. Soproni Könyvünnep, amelyen az ünnepi könyvhét kiadványai közül éppúgy válogathattak a könyvek szerelmesei, mint antik kiadványok, illetve soproni témájú kötetek közül.

A könyvhét részletes megyei programja >>
Szombaton délután a Szél-járás című irodalmi lap és a Szép Felvidékünk asztalánál című kötetet mutatják be az érdeklődőknek, zárásként 20 órától a Crazy Daisy Jug Band örömzenéje szórakoztatja a közönséget.

Könyvünnep Sopronban - Fotó: Magasi Dávid

Vasárnap
délelőtt 11 órakor a Kórus Spontánusz koncertjével folytatódik a program. Délután 3 órakor Márai a családban címmel kezdődik program, Bács Ferenc közreműködésével. Délután 5 órától az Égzengő Zenekar lép fel, vasárnap este 6-kor a soproni írók, költők felolvasóestje kezdődik.

A rendezvényhez kapcsolódva szombaton 19 órától Lányi András Porcelán az elefántboltban című könyvéről beszélgetnek a Perkovátz-Ház Daruka termében, vasárnap 11 órától ugyanitt, Nyakas Szilárd Magyar szöveg című könyvének bemutatójára várják az irodalomkedvelőket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Steinbeck és Capa könyve Oroszországról magyarul is - ajánló

Az Orosz napló, John Steinbeck és Robert Capa 1947-es szovjetunióbeli utazásának dokumentuma. Tovább olvasom