Kisalföld logö

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -9°C | 1°C Még több cikk.

Baleset – Nem látta a piros jelzést a Suzuki vezetője?

Ismét halálos baleset történt Tatabányán, a Környei úti vasúti átjáróban. Egy személygépkocsi a fénysorompó tilos jelzése ellenére vonattal ütközött. Az autó sofőrje azonnal meghalt. Tavaly októberben ugyanitt autóbusz ütközött vonattal. LED-es jelzőlámpa, további fényforrás és útburkolati jelek szükségesek az átjáróban – ezt még a tavalyi tragédia után javasolták a szakértők.

Eddig tisztázatlan okokból történt újra halálos közlekedési baleset Tatabányán, a bánhidai vasúti átjáróban, a Környei úton. Fehér Suzuki gépkocsi hajtott este háromnegyed nyolckor a kereszteződésbe és összeütközött a menetrend szerinti személyvonattal. A vonat maga alá gyűrte az autót, melynek vezetője a helyszínen életét vesztette. A szerelvény utasai közül senki sem sérült meg. Vizsgálták a vasúti átjáró biztosítását, a becsatlakozó utakat, a forgalom intenzitását és a forgalmi rendet.

Benis-Völgyi Ágnes, a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a Kisalföldnek elmondta, hogy a vonat és az autó áramtalanítása után feszítő-vágóval vágták szét az autó maradványait, és emelték ki a beszorult, elhunyt férfit. Racsné Galambos Gréta rendőrségi szóvivő a Kisalföldnek elmondta, hogy a Suzukit egy 39 éves tatabányai férfi vezette és az eddigi adatok szerint a fénysorompó piros jelzése ellenére hajtott a sínekre. A Tatabányai Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztálya vizsgálja a baleset körülményeit. A helyszínelés és a műszaki mentés idején vonatpótló buszok közlekedtek Oroszlány és Tatabánya között.

Mint ismeretes, tavaly októberben történt halálos baleset ugyanebben a kereszteződésben: akkor autóbusz ütközött személyvonattal. A helyi járat szintén a tilos jelzésen indult át a kereszteződésen. Egy utas meghalt, többen kórházba kerültek.

A 39 éves tatabányai férfi az eddigi adatok szerint a fénysorompó piros jelzése ellenére hajtott a sínekre. Fotó: Rendőrség
A 39 éves tatabányai férfi az eddigi adatok szerint a fénysorompó piros jelzése ellenére hajtott a sínekre. Fotó: Rendőrség


A Közlekedésbiztonsági Szervezet az októberi tragédia kapcsán helyszíni szemlét kezdeményezett, melyen a MÁV, a rendőrség, a Volán, a közútkezelő és a közlekedési felügyelőség munkatársai vettek részt. Vizsgálták a vasúti átjáró biztosítását, a becsatlakozó utakat, a forgalom intenzitását és a forgalmi rendet, illetve az elmúlt öt év közlekedési tapasztalatait.

A szakemberek felmérték, hogy az érintett kereszteződésben lehet-e olyan beavatkozást tenni, amely biztonságosabbá teszi a közlekedést, hiszen itt már rendszeresnek mondható a tragikus baleset. Javasolták a fényjelzőkben LED-világítás alkalmazását, a LED-es fény ugyanis jobban észlelhető, kevésbé zavarja a napfény, s a lámpa maga is láthatóbbá válik. Azt is demonstrálták a helyszínen, hogy a közlekedő járművek érdekében, a buszforduló felől érkezőknek plusz beforgatott fényjelző berendezésre lenne szükségük, a jelen állapotban ugyanis bizonyos szögből nem észlelhetők megfelelően a fénysorompók jelzései. A Közlekedésbiztonsági Szervezet képviselői sárga színű, figyelemfelkeltő útburkolati jelek felfestését is javasolták a vasúti átjáró előtt, ami felhívná a figyelmet a veszélyes helyre.

A MÁV lapunkhoz eljutattott közleménye szerint: „Tekintetbe véve, hogy október óta ez a harmadik baleset, a helyieknek soknak tűnhet, főleg annak fényében, hogy előtte évekig nem történt ütközés ezen a helyen. Mindhárom baleset a fénysorompó üzemszerű működése mellett történt, a közúti járművezetők a tiltó jelzés ellenére hajtottak a sínekre. A MÁV az idei beruházási programjába felvette a fényjelzők LED optikákkal történő felszerelését, ami jelentősen javítja a fényjelzések láthatóságát. Várhatóan 2015 végén, 2016 elején valósulhat meg a kivitelezés."

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tizenegy órakor emlékeztek a Radetzky-huszárokra

1931-ben avatták fel Szentgyörgyi István két, rohamra induló huszárt ábrázoló domborművét a Radetzky-huszárezrednek egykor otthont adó Frigyes-laktanya közelében. Idén is 11 órakor koszorúzták meg az emlékművet. Tovább olvasom