Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Vörös folt

Teljesen mindegy, mit gondolok arról, hogy Horthy Miklós szobrot érdemel-e Kereki községben, mert feltételezem, hogy a köztéri alkotás azért áll ott, mert arra az illetékes hatóságok engedélyt adtak. A törvény betűjét betartva került ki még számos turulmadár az ország különböző szegleteiben, s hogy helyben maradjunk, így áll az Országzászló emlékmű is Győrben a Baross híd mellett.

Éppúgy nem kellett volna felmondania a történelemleckét a Siófoki Városi Bíróság bírájának sem, aki a koki kiosztása után egy simogatással vigasztalta a szomorú szemű vádlottat: Dániel Péter ügyvédet, aki májusban vörös festékkel leöntötte a Horthy-szobrot. Minden más bíróságon megrovásban részesítik az önjelölt igazságszolgáltatót, ehelyett itt a bíró országos hírt csinált magából, az ítéletéből és az aprócska Somogy megyei falu büszkeségéből (a szoborból), amikor nekikezdett az így összegezhető okfejtésnek: „erkölcsileg pozitív tartalmú és társadalmilag hasznos figyelemfelhívás volt" a vádlott tette.

A függetlenségükért (és annak látszatáért) küzdő bíróságok most minden bizonnyal melegebb éghajlatra vagy vissza a Balaton-partra kívánják a kollégájukat – függetlenül attól, hogy a szavaival egyébként egyetértenek-e vagy sem. Mert nem hiszem, hogy a római jog mellett ne sulykolták volna már elsőéves joghallgató korukban a fejükbe: a magánvéleményedet, pajtás, a konyhaasztal mellett mondd el, de legalábbis akkor, amikor nem melegít a talár.

S még ha el is fogadnám, hogy Dániel Péter tettének nincs a társadalomra nézve veszélye, mondván: nem fog emiatt megjönni a zsebtolvajok kedve még két pénztárcához; akkor is muszáj konstatálnom, hogy a bírói indoklás olyan foltot hagy a közvélemény szemében, amit még Horthy-szoborra száradt vörös festéknél is nehezebb lesz lemosni.

Tíz éve, az elhíresült kisgazdaparti ügyében, ahol „markáns műélvezői gesztussal" szétlőtték Somogyi Győző festményét, százezer forintos bírsággal a kasszához küldte Győrben a bíróság a minisztériumi titkárságvezetőt, aki ha nem is a társadalom, de az államtitkára nevében tett „rendet" a magyar művészettörténet tárházában. Akkor még sem a festményen szereplő polihisztor-politikus (Herman Ottó) emléke, sem az ittas társaság nem igényelt külön indoklást ahhoz, hogy vádlott, művész, humorista és emlékeim szerint mi magunk is megértsük: ez olyan dolog, amit nem tehetünk meg, és passz.

Olvasóink írták

  • 1. szekelyse50 2012. szeptember 30. 16:00
    „A bíró biztos már meghaladta a 82-ik életévét. Miért nincs nyugdíjban.??”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kelet fényei

Tovább olvasom