Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Tizenháromból nulla, avagy a megyei képviselők rá se bagóznak az új munkatörvénykönyvre

Egyetlen legény és hölgy sem akadt a győri gáton, aki emelt fővel vállalta volna a megmérettetést, hogy színt valljon a készülő munkatörvénykönyvéről.

Olcsó poén lenne azt elsütni, hogy miben ért egyet mind a tizenhárom megyei országgyűlési képviselőnk - Borkai Zsolt, Szakács Imre, Kara Ákos, Nagy István, Gyopáros Alpár, Ivanics Ferenc, Firtl Mátyás, Szijjártó Péter, Molnár Ágnes, Hoffmann Rózsa, Lanczendorfer Erzsébet (Fidesz-KDNP), Molnár Csaba (MSZP), Magyar Zoltán (Jobbik) -; hát abban, hogy a győri szakszervezetek szervezte, új munkatörvénykönyvéről szóló vitafórumra véletlenül se tegye be senki a lábát.

Mint ahogy azt is tudjuk, hogy mindig rendkívül hálás, kocsmai téma a politikusokat a porig alázni egy hamvas korsó mellett. Ebben az össznépi mulatságban gyakorlatilag szinte minden adófizető magyar állampolgár örömmel részt vesz, sőt, attól félünk a kiskorúak közül is rengetegen.

Mindezt csak azért említjük, mert magyar politikust gyalázni nem csupán lejárt lemez, de egyben végtelenül unalmas is.

Mégsem tudunk szó nélkül elmenni amellett, hogy szerda délután egyetlen legény és hölgy sem akadt a győri gáton, aki emelt fővel vállalta volna a megmérettetést, s a dolgozó nép - amúgy saját választóik - előtt színt valljon, tévhiteket oszlasson el, pletykákat erősítsen meg a készülő munkatörvénykönyvéről.

Mindez amiatt lett volna felettébb helyénvaló, felelős képviselői magatartás, merthogy a készülő munkatörvénykönyv kapcsán felmerültek finoman fogalmazva is botrányos részletek.

Itt van például többek közt az a portálunkon is komoly felzúdulást okozó hír, miszerint a munkaadók az új munkatörvénykönyv szerint nyugodtan terhességi teszt elvégezésére kötelezhetik a nőket, vagy akár a szülés napján is kézbesíthetik a kismamának a felmondólevelet.

Ha mindez a magyar valóság részévé válik, akkor nem csupán egy anyaság előtt álló nőt alázhatnak meg egy életre kényük-kedvük a munkaadók, de az egész család boldogságát zúzhatják szét pillanatok alatt - törvényesen.

Persze, mint tudjuk, csupán tervezetről van szó, ilyenkor röpködnek a valós és téves információk az internet hálójában.

A kérdés már csupán az, hogy kinek tiszte ilyenkor tiszta vizet önteni a pohárba? Sejtik a választ? Önöknek, tisztelt országgyűlési képviselők!

Igazán kár, hogy szerdán elszalasztották ennek az esélyét.

Bár lehet, hogy néhány durva beszólásban, esetleg füttyben lett volna részük az Iparkamarában rendezett vitafórumon, csütörtök reggel mégis tiszta lelkiismerettel nézhettek volna tükörbe.

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. Dwatson 2011. augusztus 17. 20:28
    „Legközelebb is lesz választás,akkor ilyenekre visszaemlékezve kellene meghozni a döntést,nem pedig a felelőtlen ígéretekre ("megvédjük a nyugdíjpénztárakat","14.havi nyugdíj","1000000 új munkahely","két hét alatt rendet csinálunk")alapozva!”
  • 20. pancser 2011. augusztus 15. 14:01
    „Bármi van leírva MT-ben, a munkaadó azt csinál amit akar. Egy választásod van vagy elfogadod, vagy odébb állsz! A terhes nők nem szívesen látott munkavállalók. tapasztalataim szerint az ilyesmit a férfi főnökök jobban tolerálják mint a nők és ez nagyon szomorú!”
  • 19. molten13 2011. augusztus 14. 10:52
    „Elég gyenge szöveg, hogy rossz időpontra szervezték az összejövetelt. A MT változás tervezetének véleményezését is a nyaralási csúcsidőszakra időzítették. Csak nem szándékosan?”
  • 18. sopronilakos55 2011. augusztus 12. 15:11
    „15, newfake
    nyaralások, nem olvasod a vezírt?
    http://www.kisalfold.hu/belfold_hirek/szijjarto_a_miniszterelnok_nem_megy_szabadsagra_a_nyaron/2234786/”
  • 17. FrankieBoy 2011. augusztus 12. 14:52
    „höhöhö, felelős politikusok... höhöhö
    Én majd annak az országgyűlésnek leszek a híve, amelynek első törvényei között lesz saját létszámának csökkentése, és a képviselők költségtérítésének korrekt szabályozása... (tartok tőle, hogy életemben nem leszek országgyűlés-hívő...)

    Hogy a meghívott politikusok, képviselők nem értenek a munkaügyi jogszabályokhoz, az MT-hez? Mégis nekik kell megszavazni.... De ha ezt tovább gondoljuk, hány olyan ágazat és törvény van, amelyhez nem értenek a képviselők, mégis nekik kell dönteni róla... Tök jó, nem? :D”
  • 16. tovari 2011. augusztus 11. 20:07
    „15. newface11 2011.08.11. 19:53
    óhhh hát persze, szegények nem értek rá, hisz nyár van
    Háborút is szüneteltetik vasárnaponként....”
  • 15. newface11 2011. augusztus 11. 19:53
    „Gratulálok a szervezőknek, hogy ilyenkorra időzítették ezt a "remek" rendezvényt. Szinte borítékolható volt, hogy a nyaralások közepette a kutyát nem érdekli. Én ezért nem neheztelek egyik képviselőre se, legyen az FIDESZ vagy akár MSZP vagy Jobbik. Szervezés = NAGY 0.”
  • 14. Prédikátor 2011. augusztus 11. 18:20
    „dw748a! Van a jobbik is! Nem muszáj mindig fideszben meg mszp-ben gondolkodni...”
  • 13. _Zoli_ 2011. augusztus 11. 18:20
    „Nyaralnak: növesztik a bőrt a pofájukon! Szükségük lesz rá!”
  • 12. Dwatson 2011. augusztus 11. 17:05
    „dw748a
    Az a baj hogy amíg a szar csinálta addig felgyújtották a fővárost,most a fos sokkal vadabb dolgokat művel és dicsőítik.”
  • 11. dw748a 2011. augusztus 11. 15:45
    „Szerintem el lehetne már felejteni ezt a 2/3 meg a kösz akik rájuk szavaztak... a másik se jobb lebőgött az is akkor miről beszélünk??? Nem győzöm hangsúlyozni, hogy van a szar meg f*s. válassz... kb ez a helyzet! EL kell kergetni az összeset.”
  • 10. goldboy 2011. augusztus 11. 15:34
    „Szeretett Vezetőnk megalkotta a nyenyit és az alaptörvényt is, nem hinném, hogy erre ne lenne gondja és akarata. Miért kell félni attól, aki ennyi szépet és jót hozott az országnak?”
  • 9. tomorprof 2011. augusztus 11. 15:32
    „és azt tudni mennyi ember volt ott??”
  • 8. nightfall 2011. augusztus 11. 15:05
    „Tisztelettel köszönöm azoknak akik rájuk szavaztak ! Én kérek elnézést !
    Mit érdekli Őket a délutános és éjszakás pótlék elvétele, stb stb. a pénzük így is megvan minek dolgozzanak meg érte ha amugyis megkapják. Pfujj nagyon gusztustalan ami itt megy ebben az országban !”
  • 7. Madarász 2011. augusztus 11. 15:00
    „Ha ennyire érdekli őket a választók sorsa, ez csak annyit jelez, hogy többség (2/3), igen csak mellényúlt. Kár, hogy a többiek is isszák a levét...”
  • 6. pozdorja 2011. augusztus 11. 14:48
    „Nem védeni akarom a megyei képviselőket, mert kevesen vannak akik jobban utálják őket mint én, de nagyjából annyi hozzáértésük lehet a tárgyban szereplő törvénytervezethez mint nekem az ügyvezető igazgatónk döntéseihez.
    Az ellenzéki képviselőket nem értem viszont. Ez egy kiváló ingyen kampányrendezvény lett volna nekik...”
  • 5. dw748a 2011. augusztus 11. 14:38
    „Fontosabb dolguk van... Épp pihenik az egész éves kemény munkát!!!”
  • 4. thermál 2011. augusztus 11. 14:34
    „A 13 szerencsétlen, szám, hát azért nem mentek el.”
  • 3. Joebacsi70 2011. augusztus 11. 14:04
    „A gerinc, mint olyan, ismeretlen fogalom számukra. Egyébként is, minek érdekelné őket ez az egész. Most kisebb gondjuk is nagyobb ennél. A pénzük így is megvan 1-2-3-4 vagy még több helyről. Munka törvénykönyve ? Ahhoz először a munka szó fogalmával kellene tisztában lenni.

    Bár lehet, nem is tudtak erről a vitafórumról. Különben is, minek vitázni róla, úgyis ők döntenek. Illetve szerintem már döntöttek is, ez csak egy kis gumicsont, amin lehet megint rágódni. Bár dologban engednek, amit ők már előre eldöntöttek, és mindenki megnyugszik.
    Olyan ez, mint a leárazás. Az eredeti összeg felé odaírnak egy magasabb számot és áthúzzák.

    Mivel én nem rájuk szavaztam, ezért én nem is nagyon tudok haragudni rájuk, ezt tegyék meg azok, akik hittek nekik.”
  • 2. bélanéni 2011. augusztus 11. 13:54
    „szégyellhetik magukat”
21 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Aranyalma

Nézem a tőzsdék nagy kertészeit. Időről időre pánikba esnek és válságba taszítják a világot. Tovább olvasom