Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Mosolypark

Nem hiszem, hogy a forintárfolyam romlását a beköltözők az eddigi befelé forduló természetüknek és lelki sivárságuknak köszönhették.

Van egy bődületesen jó groteszk jelenet az amerikai South Park című sorozatban, amikor Kenny, a kisváros szegény családjának sarja élelmet kap a polgármesteri hivataltól. Na de szép is lenne, ha csak úgy egyszerűen meghozná a postás a csomagot és tapintatosan becsúsztatná a kapun. Kennynek egy nagy, forgó gömbbe kell bújni, amiben ide-oda potyognak a konzervek, s annyi lesz az övé, amennyit elkap. A jelenet a kis közösség vidám látványossága.

Én nem fogok mindig mindenkinek adni, de ha adok, akkor – előre szólok – nem várok mosolyt. Először cinikus gondolatok jutottak eszembe, amikor az ócsai lakóparkról szóló híreket hallottam. Majd azt vettem észre, hogy nem megy ki a fejemből, mert a pályáztatási rendszerhez fűződő mosolykampány etikailag védhető és mégis bántó.
Az otthonukat elveszítő devizahitelesek számára épült nyolcvan ócsai házba ugyanis csak azok költözhetnek be, akiket az öttagú bizottság lelki értelemben is alkalmasnak talál az adományra. Vagyis „depressziós, összeesett ember nem kell ebbe a közösségbe" – mondta a lebonyolítással megbízott Máltai Szeretetszolgálat egyik képviselője.

Számomra bosszantó idézetekkel még tele van a padlás: például maga Kozma Imre atya jelentette ki: „Fontos, hogy a kiválasztottak érezzék, az élet az egymással való kapcsolatban bontakozik ki." Ez is szép gondolat, de nem hiszem, hogy a forintárfolyam romlását a beköltözők az eddigi befelé forduló természetüknek és lelki sivárságuknak köszönhették, legalábbis a gazdasági lapok ilyen összefüggésről nem készítettek elemzést. Az „i"-re a pontot mégis Soltész államtitkár tette fel: „azért lesz bérleti díj, hogy ez is biztosítsa az önálló életre való alkalmasság erősítését".

Minden tiszteletem a pedagógiai lelkülettel megáldott politikusoké, de azt gondolom, hogy aki maga nem érzi át, hogy milyen katasztrófa sújtja családok tízezreit, az ne beszéljen kamerák előtt erről az ügyről. Mert nem kívánom sem neki, sem másnak, hogy a duplájára nőtt devizahitel, amely sokaknál a munkahely elvesztésével együtt rontott a családra, olyan helyzetbe taszítsa, hogy miután hátrahagyta mindenét, valaki még „az önálló életre" is akarja őt nevelni, egyik kezével adva, a másikkal elnézően dorgálva.

Ez az ellenérzésem persze nem jelenti azt, hogy nem sikeres az akció, máris több száz pályázó van és biztos vagyok benne: tudnak mosolyogni. Ha a családommal Ócsán kopogtatnék, most én is andalítóan pengetném lelkem húrjait. Sőt, buzgó sejtje volnék a szeretetszolgálat építőmunkájára váró közösségnek, a mindenüket elveszítők parányi, vidám kis szigetének is. Ha pedig a jótevő kukoricán térdepeltetne, a kislányom és a feleségem boldogulásáért engedelmeskednék.
De azért titkon, az agyamnak egy benső, mindentől elzárt rekeszében, ahová a legnagylelkűbb adományozóknak sem jár bepillantás, volna egy kis zug. S ott azt sziszegném: „jöjj, csatlakozz hozzánk, testvér, mutatom az utat".

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Behavazott

Jobban figyelünk a másikra az úton, a zebrán és az utcában is. Mert felérjük ésszel, hogy egymásra… Tovább olvasom