Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Megint nem jött

Nem tudják, hogy Godot kicsoda, miféle... de ha jön, akkor itt minden – leginkább az életük – egy csapásra megváltozik majd.


A politikailag-gazdaságilag lidérces évkezdet lidérces álmot hozott. Lidérceset, mert eddig csak „Mákosi Rátyásnak" ütött szeget tar fejében a képtelen gondolat, hogy Kölcsey–Erkel Himnuszát le kéne cserélni valami, az új idők fílingjét visszatükröző aktuálisabbra. Most meg az én őszülő koponyámba fészkelte bele magát a sötét ötlet: a mai magyarság új himnusza leginkább a „Godot-ra várva" lehetne: nagybőgőre és Mága Zoltán konfettis hegedűjére hangszerelve. Nem úr, aki nem pazal, ugyebár.

Még azt a fémes, rossz szájízt is kiűzte belőlem ez a bizarr ötlet, hogy e világhírű színházi abszurd szerzője, Samuel Becket ír. Igaz, protestáns ír, de annak lenni sem egyszerű, hát még katolikus írnek. Szóval, az meg már szinte olyan, mintha magyar lenne. Így hát miért ne lehetne egy ír az XXI. századi új magyar himnusz szerzője.

Nos, hát ott lenne e fura új, nemzeti lelkületünket leképező himnuszunkban az öt szereplő. A vak és néma Lucky, akit ura, Pozzo egy kötélen rángat maga után mentében. Aztán az út szélén, egy csenevész fa tövében kitartóan várakozó Estragon és Vladimir, akik rendületlenül hiszik, hogy Godot jönni fog. Nem tudják, hogy Godot kicsoda, miféle. Alacsony vagy magas, szakállas vagy csupasz képű, barna, szőke, netán rőt, de ha jön, akkor itt minden – leginkább az életük – egy csapásra megváltozik majd. Azután Godot helyett – kvázi küldönceként – megérkezik a fiú, aki végül csak kinyögi, hogy Godot úr mégsem fog ma eljönni. A fiú távoztával Vladimir és Estragon dermedten állnak az útszéli fa tövében és azon töprengnek, hogy felkössék-e magukat; kötél híján Estragon övére. Ám ahogy kipróbálják szilárdságát, a kötél-öv elszakad. Vladimir megállapítja, hogy a kötél „semmit sem ér". Megbeszélik, hogy másnap újra visszajönnek és hoznak egy erősebb kötelet. Elindulnának, de végül aztán „nem mozdulnak".

Ezúttal megkímélem attól az olvasót, hogy én fejtsem föl az e karakterekhez hozzárendelhető mai magyar alakokat és léthelyzetet. Tegyék ezt önök ízlésük szerint! Annyit azért leszögezek: húszévnyi magyar utálkozó kínlódás, csenevész homoki akác alatti, dűlőút menti tétova ácsorgás, néhány madzag rángatta, tónusos acsargó vicsorgás után legalább azt mostanra fölfogtuk: Godot megint nem jött el. A csalódottságunkból fölfakadó sejtés dermesztő: talán Godot nem is létezik.

Ja, és még az, hogy most már tényleg el kéne indulni valamerre.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ria, ria, Hungária!

A Népligetben a meccs előtt például felmutattak egy ostobácska feliratot a nézőtéren: „Idegen… Tovább olvasom