Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 22°C Még több cikk.

Kajak City

A világon nem lesz még egy város, amely mindkét szakágban nemzetközi nívójú pályával rendelkezik.
Idén ötvenéves a győri kajak-kenu sport, ami más sportágak „életkorát" figyelembe véve nem túl hosszú idő. Ám ez a fél évszázad is elegendő volt arra, hogy a kajakosok bevéssék a klub nevét a város aranylapjaira.
Szinte szó szerint is, hiszen olimpiai és világbajnokokat adtak-adnak Győrnek.

A szakosztály a héten tartotta jubileumi megemlékezését, amelyen részt vett az alapítónak tekinthető mesteredző, Vén Lajos is. Talán maga sem gondolta annak idején, amikor először toborzott gyerekeket ehhez a sporthoz, hogy az öntödei klubból évtizedekkel később az ország legeredményesebb szakosztálya nő ki. És ha az országé, akkor egyben a világé is, hiszen a magyar kajak-kenu és a nemzetközi szint jó ideje már kéz a kézben járnak.

Persze volt idő, amikor nem ragyogott ilyen fényesen a szakosztály csillaga, igazi jó gazda híján végül a város nyújtott neki segítő kezet és ez a segítség azóta is tart.

A sík vizesek mellett azóta már a maratonisták és a sárkányhajósok is letették a névjegyüket. Maratonban Győr többször adott otthont világ-, illetve Európa-bajnokságnak, amelyek szervezettségükkel, színvonalukkal szinte utolérhetetlen magasságokra tették a lécet a többi város számára.
Pártatlan vélemények szerint a folyók történelmi belvárosi szakaszain is átmenő győri maratoni pálya a legszebb a világon. És már a tervezőasztalon fekszik s 2017-re minden bizonnyal el is készül a sík vízi versenypálya, egy kis kajak-kenu aréna, ami további egyedülállóságot kölcsönöz majd Győrnek. Mert a világon nem lesz még egy város, amely mindkét szakágban nemzetközi nívójú pályával rendelkezik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Számmisztika

...nem is ígértek semmit, mikor lesz
a „második ütem"... Tovább olvasom