Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

Házad az életed?

De a ház nem lehetne cél, szimbóluma emberi értékeknek!
Sorra készülnek azok a felmérések, amik a devizahitelesek nehézségeiről, kilátástalan helyzetéről és a kiútkeresésről szólnak. Egymást követik a megdöbbentő adatok, az egykori pénzügyi biztonsághoz szokott füleknek szinte hihetetlen történetek; hogyan vált a teljesíthető havi negyvenezer forintos részlet egyfizetésnyi teherré. Felnyögnek még azok is, akik vannak olyan szerencsések, hogy nem sújtja családjukat ez a XXI. századi kórság: a devizahitel.

A sok-sok adat között, az objektív százalékok és szubjektív keservek között van két mondat, amiről nem a pénz és a világ tehet. Egy felmérés szerint, a megkérdezettek húsz százaléka szerint nincs valós lehetőség nehéz helyzetük megoldására, és ez az elkeseredett réteg nem is próbál meg aktívan tájékozódni arról, hogy mászhat ki az adósságcsapdából. A másik mondat csak európai fülnek érthető. A megkérdezetteket ugyanis – derül ki a felmérésből – rövid távú szemlélet jellemzi, olyan, hosszú távon is megnyugtató megoldások, mint a lakásbérlés vagy kisebb otthonba költözés „nem részei a köztudatnak".

Nem részei a köztudatnak. Persze hogy nem, hiszen mióta felhagytunk a vándorlással – és az azért már jó régen volt! –, a röghöz ragaszkodás jellemezte a magyart. Nagyanyáink, dédapáink és az őelőttük járó elődeink számára még a házastársukat is úgy választották meg a gondos szülők, hogy előbb megnézték a földet, csak aztán a jövendőbelinek való fiatalt. A szüleink azért vállaltak pluszmunkát, s mondtak le a nyaralásról, jó falatról, új ruháról, hogy a lakótelepi két szobából kitörve házat tudhassanak magukénak. Hányszor halljuk ma is: egész életemben ezért a házért gürcöltem, ez életem főmunkája. Hányan esnek végső kétségbeesésbe s fordulnak még önmaguk ellen is, mert elveszítik otthonukat…

Pedig csak tégla és malter és cserép. Ha nem a sajátunkról van szó, akkor elhisszük: lehet egy százmilliós villa rideg csilli-villi palota; egy gyönyörű polgári lakás antik porcelánnal az ebédlőasztalán úriaskodó kirakat. S van, hogy a másfél szobás, kis harmadik emeleti, negyven négyzetméteren otthont lelünk. Hát nem ott van a mi helyünk, ahol a szeretteink épségben együtt vannak? Nem a szívünkben van az otthonunk? Tényleg érdemes a falakért dolgozni, belekeseredni ebbe az erőn felüli teremtésbe, hogy aztán a fenntartásáért dolgozhassunk egész hátralévő életünkben?

Persze szükség van az otthonunkra, a várra, ami véd, ami haza a Hazában. Amiben megpihenhet legbensőbb otthonunk, a testünk, ami ha nem szolgál, hiába van csodapalotánk. De a ház nem lehetne cél, szimbóluma emberi értékeknek! A cél a család, a lakás a díszlet. Ne nyomjon agyon.

Olvasóink írták

  • 1. oaxacaca 2012. december 20. 18:30
    „Kedves Márta!
    Minden szavával egyetértek.
    Köszönöm a cikket, legalább már ketten vagyunk!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem értik

Így van ez rendjén, a kormány kormányoz, a diák meg diák, meg különben is, alakult már kormány… Tovább olvasom