Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

Füttyös remény

Egy fiatal srác hangosan fütyülve tolta el mellettem a bevásárlókocsit. Széles jó kedve volt, látszott rajta, hogy boldog. Nem is tudtam mire vélni.


Nem tudom, ki hogyan van vele, de nagy örömre nincs túl sok ok mostanában. Hogy a napi politikai történésekről szó se essék, s csak mindennapi életünk felszínét kapirgáljuk: először is véget ért a vénasszonyok nyara s a gázóra veszett pörgésbe kezdett, egészen márciusig borsos számlák sorát vetítve előre. A forint árfolyama extrém sportot űz, a szabadesést próbálgatja, a benzinár az egekben, húszezerért alig lehet teletankolni a kocsit, s az újra és újra ránk telepedő szmogtól lassan levegőt sem kapunk. A mindennapi betevő is egyre drágábban kerül a polcokról a kosarunkba. Megérzéseim rendre, s egyre inkább felülírják a KSH statisztikusait, akik szerint az elmúlt 12 hónapban csupán 5,1 százalékkal emelkedtek az élelmiszerárak. Meglehet, hogy így van ott, ahol ők vásárolnak, de ahol én, ott ennél – bár nem tudományos alapon – jóval vastagabb drágulást érzékelek.

De hát fűteni, tankolni, lélegezni és enni is kell, ennek megfelelően boltba járni is, szokásom szerint lehetőleg oda, ahol minden megvan egy helyen, mert ugye az idő is pénz. Az élet megannyi apró fricskáin már fel sem húzom magam, jól tudom, idegeskedni annyi, mint mások hülyesége miatt magunkon állni bosszút, de amibe legutóbbi nagybevásárlásomkor szaladtam bele, ahogyan mondani szokás, kicsapta nálam a biztosítékot.
A napi betevő beszerzése nekem nem szórakozás, ennek megfelelően szeretek minél hamarabb túllenni rajta. Általában ugyanazokat vásárolom, általában ugyanonnan, s azért járok mindig ugyanoda, hogy meg is találjam azt, amit keresek; tolom a kocsit, szórom, ami nagyon kell és kész. Ez így is ment jó darabig, de legutóbb úgy álltam a bevásárlóközpont közepén, mint eltévedt óvodás az elvarázsolt kastélyban. Semmi nem volt a helyén, még csak véletlenül sem. Több mint egy órát kóvályogtam tanácstalanul a gondolák között, a hébe-hóba feltűnt eladók minden kérdésemre sejtelmesen mosolyogtak, vagy nem tudták ők sem, vagy valami különös marketingutasításra nem akarták elárulni, mit hol találok. Nagy nehezen azért összeszedtem a legszükségesebbeket, s mivel sem időm, sem kedvem újratanulni több ezer négyzetméternyi placc termékösszetételét, fogyasztóként annyit üzenhetek a termék-összekeverőknek, meg akik ezt nagy okosan kitalálták – kivéve természetesen, ha ezzel teremtődik meg a vágyva vágyott új egymillió adózó munkahely –, a magam részéről ezután máshol próbálkozom.

Persze aztán meglehet, hogy mégis nekik van igazuk, morfondíroztam kifelé menet, hiszen, mint azt Matolcsy Györgytől a hét végén megtudtuk, a siker olyan, mint a jéghegy, nagynak kell lennie alul ahhoz, hogy látszódjon. S mielőtt mindezt továbbgondolhattam volna, egy fiatal srác hangosan fütyülve tolta el mellettem a bevásárlókocsit. Széles jó kedve volt, látszott rajta, hogy boldog. Nem is tudtam mire vélni, már-már arra gondoltam, talán ő nyerte meg a hét végén az ötöslottón a telitalálattal járó kétmilliárdot. Aztán a kosarába néztem s elvetettem ezt a verziót. Inkább csak egy lottót vehetett. A fütty még semmibe sem kerül, s egyébként is, a remény hal meg utoljára.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kokikronológia

Még szerencse, hogy az IMF nem tudta ránk erőszakolni a megszorításokat, elég volt némi… Tovább olvasom