Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Feltett kezek

A támogatás utáni folytatás mára egy politikusi pantomimba ment át: mindenki mutogat – a másikra.
„Annak nagyon örülnék, ha megpróbálnánk együtt. Nemcsak én, meg te, meg ők. Úgy együtt. Ki-ki a maga posztján hozzátenne. Menjünk is tovább" – így „válaszolt" Koltai illetékes elvtárs Róbert még 1985-ben a munkahelyi demokráciát firtató rádiókabarés kérdésre. Hasonlónak tűnik mára a politikusi hozzáállás a 250 ezer embert érintő Duna-ügyben is.

Népi kezdeményezésünk felkavarta az állóvizet a kérdésben, kikényszerítette a parlamenti vitát, sőt (a 72 ezer aláíró egyben választó lesz 2014-ben), az egyhangú igent is. A támogatás utáni folytatás azonban mára egy politikusi pantomimba ment át: mindenki mutogat – a másikra.

A két illetékes minisztérium egymásra: a vidékfejlesztési a belügyre és fordítva. Hozzáállásuk is ellentétes: amíg a Pintér Sándor vezette tárca már pályázatot is beadott a helyzet kezelésére, a veszély még mindig fennáll, hogy Illés államtitkárék „a van víz ellentétpárja a nincs víz" hozzáállásukkal nem segítik megvalósulását. Aztán persze akad, aki széttárja a kezét: a tel-avivi nagykövetnek készülő parlamenti bizottsági alelnök, Nagy Andor szerint ne legyünk csalódottak, a parlament ennyit tehetett, támogatta a népi kezdeményezést. Slussz, passz. Székely László dunai miniszteri biztos pedig szívesen meghallgatja a szigetközieket, ám neki több vizet kell szereznie a szlovákoktól, a térség ügyének megoldása nem az ő kompetenciája, egyébként meg július 19-én lejár a mandátuma. A vízlépcsővitában ismét nemzetközi bíróságra kívánkozó Jávor Benedek pedig már nincs is a fenntartható fejlődés bizottságának élén.

A mutogatósdinak itt még nincs vége: a Jobbik konzekvensen azonnal megoldást sürget a kormánytól, s tény, hogy szakpolitikusa a legtöbb Szigetközben élő ember szívéből beszél. Elzavarná az álszakértőket, s már holnap nekikezdene a fenékküszöbök építésének a helyi megoldás alapján. „Könnyen beszél" – sóhajtanak a másik oldalon: ellenzékből, a múlt terhe nélkül, nem tartva a méregzöldek hangoskodásától, politikai veszteségtől.

A Duna-ügy illetékes elvtársai mindenkit meghallgatnak (Illés Zoltán kivételével), majdnem mindenben elvi síkon egyetértenek, csak dönteni ne kelljen. A bizottsági ülésen is lett nagy fejvakarás, amikor a mosonmagyaróvári polgármester a BM-pályázat határozattal való támogatását kérte. „Nem ismerem a tartalmát – mondta Aradszki.

„Határozatot csak akkor tudnánk hozni, ha tudjuk azt, hogy e tekintetben van-e valamilyen kormányálláspont" – közölte rögtön Turi-Kovács képviselő. Tavaly ünnepelte huszadik évfordulóját a Duna-pantomim: feltett kezek (één?), fejrázás (nem dönthetek), odamutatás (talán ő).
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A mi kátyúink

Közelebb jutnánk Ausztriához, ha a felhasznált anyag és az elvégzett munka minősége alapján fizetnék… Tovább olvasom