Kisalföld logö

2018. 08. 17. péntek - Jácint 17°C | 28°C Még több cikk.

A papír súlya

A boldog élet alapja az elköteleződés. Egy hivatás, egy cél, egy ember iránt, egy életen át.
Javában tart a Házasság Hete programsorozata. Húsz éve tartó csökkenő házasságkötési trend dőlt meg azzal, hogy 2016-ban már ötvenezer pár kötött házasságot. Hogy ebben milyen szerep jutott azoknak, akik vissza kívántak térni a hagyományokhoz, és mennyi a kormányzati erőfeszítések érdeme, ne firtassuk. Maradjunk annyiban, talán többünk ismeretségi körében akadnak olyan párok, akik a családok otthonteremtési kedvezménye, a csok reményében döntöttek úgy, hirtelen anyakönyvvezető elé állnak társukkal.

Amikor a felmérések szerint a magyar lakosság legalább ötven százaléka képtelen biztonságosan kötődni, akkor még inkább meg kell becsülni a házasság adta keretet. Merthogy, mondják a bölcsek, a boldog élet alapja az elköteleződés. Egy hivatás, egy cél, egy ember iránt, egy életen át. Márpedig aki házasságot köt, még mindig inkább kétszer meggondolja, hogy felbontsa-e az életközösséget társával, mint az, akinek nincs erről papírja. A párkapcsolat nehéz. Szakaszokkal, például a szerelmes rácsodálkozást követő ellenpólussal, amikor felébredve a hormonok lázadásából már csak a hibát látjuk a másikban. Igen, a válások aránya hatalmas, de a papír nélküli párkapcsolatban élők ugyan kitartóbbak-e egymás mellett? 

Ma, amikor oly sokan az élj a mának életérzését hirdetik, a pillanat örömét, az élmények gyűjtögetését, a súlytalan élet varázsát, akkor ünnepeljük meg azt a kis papírt, amelynek súlya olykor mégiscsak rákényszerítheti az embert arra, hogy szembenézzen az életével, eljusson mélységekig és felelősséget vállaljon nemcsak önmagáért, de egy másik emberért is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Börtön vagy sír?

Ilyenkor azért felteszem magamban a kérdést, vajon mire számít az ilyen ember? Tovább olvasom