Kisalföld logö

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 3°C | 16°C Még több cikk.

Vizsga nélkül szabadultak

Elismerést is jelentett, hogy Győrött rendezhették a szakma kiváló tanulója országos fodrászversenyt, erre „fejelt rá” szép sikerével a helyi szakképző iskola két tanulója.
Smeringa Rita verseny közben.
Az írásbeli után öt gyakorlati feladat: Marcell-vízhullám készítése egész hajon, férfi klasszikus (Hindenburg) hajvágás választék nélkül, hullámmal kombinált nappali vasfrizura, kontyfésülés, hordható kereskedelmi jellegű női hajvágás, szárítás. Ha valaki ezek közül nem ért valamit, forduljon bizalommal a győri Kossuth Lajos Ipari Szakképző Iskola két végzős diákjához.
Mindketten nagyon jó teljesítménnyel szerepeltek az országos versenyen. Ferencz Nicolett harmadik lett (csupán egyetlen ponttal maradt le a második helyről), Smeringa Rita a tizedik helyet érdemelte ki, neki se sok kellett volna, hogy előbbre jusson az erős mezőnyben. Hogy mennyire erős, bizonyítja, hogy a verseny résztvevői közül húszan azonnal „felszabadultak", vizsgázniuk sem kell, kiváló minősítéssel kapják a szakmunkás-bizonyítványt. Nem kötelezettek óralátogatásra, de azért nem kerülik messziről az iskolát. A ballagást pláne nem lehet kihagyni. Egyébként mindketten úgy tervezik, megszerzik még majd az érettségit is – legfeljebb már munka mellett.
Károlyi Jenő mester tanítványa, Ferencz Nicolett győr-

szentiváni, úgy tervezi, az otthoni garázsból alakítanak majd ki fodrászműhelyt. Smeringa Rita dunakiliti, a gyakorlati idejét Mosonmagyaróváron, a mesterénél, Glaser Juditnál tölti. Ritának még nincs egészen pontos jövőképe, már persze azon kívül, hogy fodrász marad. Talán alkalmazottként mesterénél, talán vállalkozóként – korai erről még beszélni.
Neveket sorolnak a lányok, olyanokét, akiknek sokat köszönhetnek: Sarkady István, Szabó Rita, dr. Szombathelyi Péterné, Polgárné Hetyei Rozália... Pk nyilván (és méltán) büszkék tanítványaikra.
A lányok rengeteg „szakmába vágó" ajándékot kaptak a verseny szponzoraitól, a legnagyobb ajándék azonban mégiscsak a mentesség a vizsga alól. Igazából azért már előre megdolgoztak, hiszen sokszor éjszakába nyúlt a felkészülés a versenyre.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem négy évre kell tervezni

„ A közoktatás átalakítása szükséges, de ezt nem szabad átgondolatlanul végigvinni”… Tovább olvasom