Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 7°C Még több cikk.

Vendégek a Tatár-hágó derekáról Győrújbaráton

Kárpátaljai diákokat látott vendégül a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) kisalföldi tagozata.

A cél, hogy szorosabb kapcsolat alakuljon ki a határon túli és az anyaországi magyar gyerekek, fiatalok között.

A magvetést nem lehet korán elkezdeni. Ennek szellemében döntött úgy az MVSZ kisalföldi tagozatának elnöksége, hogy kárpátaljai magyar diákokat hívnak a győrújbaráti táborba nyári üdülésre. A vendégek a Tatár-hágó ˝derekáról˝, Rahóról érkeztek, amely azért volt kézenfekvő a szervezők számára, mivel korábban már számos adományt – elsősorban iskolai felszereléseket, bútorokat és számítástechnikai eszközöket – vittek a város intézményeinek.

– Élő a kapcsolat, de szeretnénk erősíteni. Szeretnénk, ha az anyaországi és a határon túli magyar fiatalok közül minél többen megismernék egymást és tisztában lennének azzal, hogy a történelmünk mennyire közös – említette Kecskés Imre, a kisalföldi tagozat alelnöke, majd hozzátette: – Az adminisztrációs útvesztők miatt közel fél évig tartott az egyhetes üdülés szervezése, amelyből Bajtay András, a szervezet elnöke vállalt oroszlánrészt.

A kárpátaljai gyerekeknek a legnagyobb élményt a kánikulában Győrött a Széchenyi téri szökőkút, Győrújbaráton pedig a medence hűsítő vize jelentette. Fotó: Krizsán Csaba
A kárpátaljai gyerekeknek a legnagyobb élményt a kánikulában Győrött a Széchenyi téri szökőkút, Győrújbaráton pedig a medence hűsítő vize jelentette. Fotó: Krizsán Csaba

Nagy örömmel vették Kárpátalján az ajándékba kapott lehetőséget, ez derült ki Kozel István tanár szavaiból. A gyerekek, akikkel érkezett, a magyar iskola vagy az ukrán iskola vasárnapi tagozatának magyar tanulói és mindegyikük vegyes házasságból született. Ahogy két ˝szóvivőjük˝, Csapá Román és Romanenko Anatolij elmondta: a legnagyobb élményt a győri városnézésen a Széchenyi téri szökőkút, Győrújbaráton pedig a közös diszkó és a medence hűsítő vize jelentette.

No és minden bizonnyal így lesznek a Balatonnal is, ahová csütörtökön látogat a csapat.

– Szeretnénk a lehetőségeinkhez képest mielőbb viszonozni ezt a vendéglátást, hogy a kisalföldi fiatalok is megismerhessék a Tatár-hágót, a Szőke- és a Fekete-Tisza összefolyását, a Tisza forrását és a környék történelmi nevezetességeit, látnivalóit – mondta búcsúzáskor Kozel István.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Leteszteltük inkognitóban a szegények bankját: túl sok sikerélményünk nem volt

A szegények bankjaként ismert kiútprogram elsősorban a mélyszegénységben élő roma közösségeken… Tovább olvasom