Kisalföld logö

2017. 04. 28. péntek - Valéria 7°C | 10°C Még több cikk.

Végtisztesség a kedvenceknek

Sok otthonban a kutya vagy macska teljes jogú családtagnak számít, ennek megfelelően megilleti a végtisztesség is. A győri állattemetőben gyászszertartással búcsúzhatnak a gazdik, s bármikor meglátogathatják kedvencük sírját.

(illusztráció)
Dr. Bertalan Zoltán állatorvos nyugdíjazása után sem akart elszakadni az állatoktól, így – nyugati példa után – úgy döntött, egyedülálló módon kamatoztatja tudását és szabadidejét: állattemetőt nyit. Az elhatározást egy grazi tanulmányút, majd tett követte. Persze ez nem ment simán: bár mindenki segítőkész volt, senki nem tudta, mit és hogyan kell tenni. A tucatnyi – többek között az építésügyi, környezetvédelmi, tisztiorvosi,
növényegészségügyi – engedély beszerzése után végül négy évvel ezelőtt az állattemető megnyitotta kapuit a Győr és Ikrény közötti
külterületen.
A több mint százhúsz sírhant bizonyítja, hogy sok gazda igényli, hogy méltó módon vehessen búcsút kedvencétől. Ha belegondolunk, ebben nincs semmi furcsa: aki – és ez a névmás itt tökéletesen helytálló – hosszú éveken át a társunk, házunk őrzője, gyerekeink játszótársa volt, megérdemli, hogy halála után ne a szemétdombon (vagy jobb esetben egy kert végében) végezze.

Emberi körülmények
Az állattemető megtévesztően emberi: az ötszáz négyzetméteres, felparcellázott területen gravírozott fejfák, műkő síremlékek állnak, rajtuk, körülöttük virág. Az állatokat bélelt fakoporsóban temetik el, igény szerint valódi gyászszertartással, például Vivaldi zenéjére – ahogy pedig a gazdik a sírokat gondozzák, az példaértékű. Legtöbben rendszeresen látogatják a temetőt, mint az a család is, amelynek két kutyája pihen itt.
Egyikük, egy uszkár, kivételesen hosszú ideig, 18 évig élt, s gazdája hetente-kéthetente meglátogatja a sírját.
A dupla sírhely egyébként nem ritka, sőt, van olyan sír is, amelybe három ebet temettek. Persze a temető nemcsak kutyák, hanem cicák előtt is nyitva áll. Pihen a kertben aranyhörcsög, sőt, madár is; gazdáik gyerekek, akik a temetés segítségével könnyebben foldolgozzák, hogy kedvencük nincs többé. S mivel a kaszás a négylábúaknál sem válogat, az állattemetőben külföldi – például holland, német – ebek, cicák is
nyugosznak; őket általában nyaralás alatt, utazás közben érte a vég.

Nem drága
S hogy mennyibe kerül a tisztességes búcsú? A temetés költsége attól függ, mekkora az állat: tizenöt kilogrammos súly alatt 16, afelett 20 ezer forintot kell fizetnie a gazdinak. Ha hozzátesszük, hogy ez az ár
mindent magába foglal – a koporsót, a csipke szemfedőt, a fejfát, a szertartást, és persze magát a sírhelyet, öt évre –, az összeg igazán
nem tűnik soknak. Dr. Bertalan Zoltán szerint azért, mert számára ez nem üzleti vállalkozás, a temetőt  elhivatottságból, állatszeretetből
tartja fent. Ezenkívül hazánkban egyedül Budapesten működik állattemető, de az ország több pontjáról, például Pécsről és Debrecenből is jelezték már állatbarátok, hogy szívesen belevágnának hasonló
vállalkozásba.

(A cikk a Kisalföld Vasárnap Reggelben jelent meg.)

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pályázat

A Gézengúz Alapítvány irodalmi pályázatot hirdet általános iskolások részére azzal a céllal, hogy… Tovább olvasom