Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 12°C Még több cikk.

Új utak és hidak építését tervezik

A győri rendezési terv szerint a következő 13 évben két új hidat és számos utat építenének a megyeszékhelyen.
A nemrégiben elkészült győri rendezési terv szerint a következő 13 évben két új hidat és számos elkerülő- és gyűjtőutat kellene a megyeszékhelyen építeni, hogy a közlekedési hálózat lépést tartson a forgalom növekedésével. A dokumentumot várhatóan decemberben tárgyalja a közgyűlés.

Építsenek új utakat, újítsák fel az utcákat, javítsák ki a kátyúkat – közmeghallgatáson, mindenféle közvélemény-kutatáson az ilyen javaslatok a leggyakoribbak Győrben, s a szakemberek, a politikusok kart karba öltve tartják a város előtt álló legnagyobb kihívásnak a közlekedési problémák megoldását. A helyzet észrevehetően romlott az utóbbi évtizedben, amit mutat, hogy a megyeszékhelyen 1992-ben 259, 2004-ben már 326 autó jutott ezer lakosra.

Az adatokban ráadásul nem szerepel, hogy a helyiek és a környéken élők egyre többet ülnek kocsiba, hogy dolgozni, bevásárolni induljanak, vagy hogy a gyereket elvigyék az óvodába, iskolába. Csak egy példa: a felmérések szerint a Győrbe ingázók csaknem egyharmada autóval érkezik munkahelyére – a rendszerváltás környékén mindez elképzelhetetlen lett volna. Közben nőtt a tömeg a buszokon is, miközben harmadára csökkent a vasút szerepe a személyszállításban, pedig a síneken utazók biztosan nem növelik a dugókat.

Elegendő csupán a nyugat-európai gépkocsi-ellátottsági adatokra rápillantani ahhoz (Burgenlandban minden ezer lakosra 561 személyautó és 814 gépjármű jutott 2003-ban), hogy belássuk: a helyzet évről évre romlani fog, különösen, ha nem valósulnak meg jelentős fejlesztések a következő években. Nem véletlen, hogy a nemrégiben elkészült, és a városi közgyűlés elé várhatóan decemberben kerülő rendezési terv hosszú fejezetben, részletes elemzésekkel tárgyalja a szükséges beruházásokat, ötéves ütemezésben.

2008-ig

A dokumentum által a 2008-ig megvalósítandók közé sorolt fejlesztések közül számos nem csak terv, ugyanis a képviselő-testület vagy az állam már meghozta a döntést jó néhány kivitelezésről. Ezek közé tartozik a 81-es számú (Fehérvári) út új bevezető szakaszának készülő második üteme, amely a Banai út és a Szigethy Attila út–Ipar utca kereszteződésig új nyomvonalat, a pápai vasútnál felüljárót, valamint egy körgeometriás csomópontot tartalmaz. A közgyűlés határozott a Szauter, az Erfurti, a Zöld utca és az Új Bácsai út meghosszabbításáról. A 19-es főutat új út köti majd össze a győr–gönyűi kikötővel. A Nádor aluljárót jövőre adják át.

Már épül a 14-es út mellett, a Rába volt törzsgyári telepének a helyén az Árkád üzletközpont, amely nagyobb lesz, mint a Metro, a Tesco és az Interspar együttvéve. Emiatt biztosan jelentősen nő a forgalom a környéken, így szükségessé válik a Budai út–Tarcsay Vilmos utca kereszteződésében körforgalom építése, a Révai Miklós utca meghosszabbítása az Interspar Áruházig, és ott új csomópont kialakítása. Szó van az 1-es főút négysávúsításáról a román temetőtől a város felé, ami elkerülhetetlen lesz, ha megépül a Dunacenter bevásárlóközpont a Gardénia-gyár helyén.

Köztudott, hogy az Audinak Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ígéretet tett egy közvetlen autópálya-lehajtó megépítésére. Emellett a tervben szó van a Szövetség utca és az Új Bácsai út, illetve a győrszentiváni Vonal utca és az ipari parki felüljáró összekötéséről.

2013-ig

A következő öt év legnagyobb fejlesztésének egy vagy két Mosoni-Duna-híd megépítése ígérkezik. A kívánatos természetesen az lenne, ha kettő enyhítené a közlekedési gondokat, de a terv részletesen elemzi: az Ipar utca folytatásában lévő, vagy a Sziget és Révfalu közötti lenne-e az elsődleges. A javaslat – ahogy arról korábban (Kisalföld, 2005. október 29.) beszámoltunk – az előbbi variáció.

Az indoklásból kiderül, hogy az Ipar utcai híd (ha a Bácsai útig épül meg) az első perctől óránként 500–600 járművel csökkenti a Széchenyi híd forgalmát, ami – ismerve az ottani hatalmas léptékű fejlesztési szándékokat (Árkád üzletközpont, Városrét) – már nagy jelentőségű. A kialakuló körirányú útvonal északi és déli folytatása pedig annyira megnövelné a vonzerejét, hogy 2018-ra óránként 1200–1300 jármű haladna át rajta, közben ennek hatására a Széchenyi hídon a forgalom 2000-ről 1500–1600-ra csökkenne. Ezért tartják kiemelten fontosnak, hogy a híd folytatásában ne csak a Bácsai, hanem a vámosszabadi útig épüljön út.

A szakemberek külön megvizsgálták azt is, hogy a híd megléte milyen hatással lenne magára az Ipar utcára. Azt találták, hogyha kitiltanák onnan a teherforgalmat – ez megtehető lenne, mert az Iparcsatorna nyugati oldalán tehermentesítő út épülne –, akkor csupán 10 százalékkal nőne a legkritikusabb szakaszon a forgalom (óránkénti 1150 járműről 1300-ra).

A Szigetet Révfaluval összekötő Vásárhelyi híd két egymástól elvágott városrészt kapcsolna ugyan össze, de a szimuláció azt mutatja, hogy csupán óránként 450 jármű használná. Ezért sorolták a második helyre.
Erre az időszakra javasolja a rendezési terv a 82-es (veszprémi) főút új, bevezető szakaszának kivitelezését, a Fehérvári út négynyomúsítását Jancsifalu mellett, az ipari parki felüljáró déli meghosszabbítását a 81-es útig, a Szabadhegy déli részén, a József Attila utcával párhuzamos (a 82-es főút és a Pázmándfalu felé vezető országút közötti) Panoráma utca megépítését, és (az Ipar utcai híd megépítése esetén) az északi elkerülőút megvalósítását az 1-es és a 85-ös főút csomópontjától a vámosszabadi útig. A dokumentumban ugyancsak szerepel a József Attila, a veszprémi és a győrújbaráti út összekötése, egy új gyűjtőút a 82-es főúttól észak felé a Nagy-Pándzsa-patak nyugati oldalán, Újvárosban a Bercsényi liget meghosszabbítása Pinnyéd felé a Holt-Rábcán át.

2018-ig

A 2013 és 2018 közötti időszakban jóval kevesebb fejlesztést javasol a terv, mert a 2008–2013-ra tervezett fejlesztések csak a körülmények rendkívül szerencsés alakulása esetén valósulhatnak meg. Ha korábban nem sikerül, ekkor mindenképpen meg kellene építeni az északi elkerülőutat az 1-es és a 85-ös főút csomópontjától a 14-es útig, valamint a Sziget és Révfalu közötti hidat. Célszerű lenne négysávosra bővíteni a Petőfi hidat, a Puskás Tivadar utca folytatásában hidat építeni az Iparcsatornán, valamint Győrszentiván és a városközpont jobb összeköttetését biztosítani.

Kapcsolódó anyagok >>

Rendezési terv: nem kisstílű (2005-05-28) >>
Tízéves rendezési tervet készítettek (2005-08-17) >>
Több százan a rendezési tervnél (2005-10-11) >>
Vasút vagy villamos? (2005-10-28) >>
Új telkek, hidak, utcák, vasutak és sétányok (2005-10-18) >>

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Párját ritkító ásatás Győr határában

Magyarország és a környező országok legnagyobb ismert kelta temetője található Gyirmót és Ménfőcsanak közelében. Minderre a most folyó ásatás derített fényt, amelynek során két–, két és fél ezer éves sírok kerültek elő ékszerekkel, fegyverekkel. A temetőt a Krisztus előtti IV. és I. század között, hozzávetőlegesen négyszáz évig használta a környező kelta települések többezres lakossága. Tovább olvasom