Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Tűzoltót rázott meg az áram az abdai bozótégésnél - fotók

Elszakadt a 20 ezer voltos magasfeszültségű vezeték, épp amikor alatta oltottak.

Hatszáz négyzetméteren égett a bozót az M1-es autópálya mellett, Abda környékén. Nem lett volna ebből nagy hír, ha nem történik csaknem végzetes baleset.

Győrből a hivatásos, Kunszigetről az önkéntes tűzoltók siettek a Rábca mentén lévő térség növényzetének megmentésére. A hétfő kora délutáni riasztás szerint több száz négyzetméteren égett a növényzet Abda határánál. A tűzoltók három sugárral és kéziszerszámokkal kezdték meg az oltást...

Egy pillanat alatt vészhelyzet lett a rutinfeladatból. A tűzoltók feje fölött ugyanis elszakadt a 20 ezer voltos magasfeszültség, a vezeték pedig az egyik tömlőre esett. A gumicsövet több tűzoltó is fogta, de a fémrésze egy fiatalember kezében volt, őt rázta meg az áram.

A helyszínen azt beszélték, hogy a vezeték egy helyen már meg volt toldva, tehát lehet, hogy korábban javították. Az is elképzelhető, hogy magát a tüzet is egy abból származó szikra okozta – lakatlan, kietlen részről beszélünk, amelyen nem nagyon járnak emberek. A vizsgálat nyilván pontos választ ad majd mindkét feltevésre.

Több száz négyzetméteren égett a növényzet Abda határánál. Fotók: Bertleff András

A sérült Balázs néhány éve választotta hivatásának a tűzoltóit; a segítségnyújtás sem idegen tőle. Édesapja mentőként dolgozik, fiához nem őt riasztották.

A húszezer voltos áramütés nagyon veszélyes. Ha ilyen esetről szólnak a hírek, akkor azok általában a halál tényét rögzítik. Létezik statisztika a nagyfeszültségű balesetekre (1000 V fölötti ez a kategória): az áramütések 20 százalékát teszik ki, a halálozás pedig 30 százalékos.

Ennek tükrében valóban szinte a csodával határos, hogy a fiatal tűzoltó az eszméletét sem vesztette el. A győri kórházba szállították, ahol 24 órás megfigyelésre bent tartják. Nyilatkozni nem kívánt, de annyit megtudhattunk, hogy az állapota stabil.

A tűz az M1-es autópálya forgalmát nem érintette, a főváros felőli oldalon zavartalanul haladtak az autók.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Oldalára dőlt egy kisteherautó az M1-es autópályán, Győrnél

A Hegyeshalom felé vezető oldalon történt a baleset kedd reggel. A teherautó először szalagkorlátnak… Tovább olvasom