Kisalföld logö

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -9°C | 1°C Még több cikk.

Tojásvásárló, Matáv-dolgozó: ne dőljenek be a trükkös csalóknak!

Az elmúlt napokban három esetben jártak eredménnyel a trükkös tolvajok Győr-Moson-Sopron megyében.

Csornán egy 77 éves asszony lakásába mentek be a nyugdíjbiztosító ügyintézőiként bemutatkozó csalók, akik figyelemeltereléssel több százezer forintot tulajdonítottak el a jóhiszemű sértettől. Győrben egy 80 éves nőt és férjét vert át tojásvásárlás ürügyével két ismeretlen férfi, akik több tízezer forinttal károsították meg a házaspárt. Mosonmagyaróváron egy 93 éves férfi nyitott ajtót a ˝MATÁV dolgozójaként˝ bemutatkozó látogatónak, aki megtévesztve az idős sértettet, ellopta a szobában tartott készpénzét.

A rendőrség kéri a lakosságot, hogy az áldozattá válás elkerülése érdekében:

A szolgáltatótól és intézményektől érkező hivatalos személyeket kérjék fel fényképes igazolványuk felmutatására, az okmányt alaposan ellenőrizzék le!

Ha az igazolvány nem meggyőző, hívják fel a képviselt szolgáltatót vagy intézményt és ellenőrizzék vissza a látogatót!

Ne váltsanak fel, ne adjanak készpénzt ismeretlen látogatónak! A hivatalos helyről érkezőtől kérjenek más befizetési módot!

Házaló kereskedőket ne engedjék be otthonukba! Ha vásárolni szeretnének, zárt szobaajtók mellett tegyék!

Hívják át a szomszédban lakót a mérőórák ellenőrzésekor, esetleg a házaló kereskedők által kínált termékek vásárlásakor!

Ne veszítsék szem elől a lakásukba beengedett ismeretlen látogatót!

Abban az esetben, ha gyanús külsejű és megjelenésű személlyel találkoznak, vagy csalás áldozatává válnak, illetve környezetükben élők körében kér valaki segítséget hasonló bűncselekmény miatt,
névtelenségük megőrzése mellett tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú" zöld számán (h-cs: 8-16, p:
8-13.), a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lopott táskára találtak a rendőrök egy Audiban Győrben

Kiderült, hogy a autó sofőrje és utasa két lopást is elkövetett a gyanú szerint. Tovább olvasom