Kisalföld logö

2017. 03. 01. szerda - Albin 3°C | 12°C Még több cikk.

Többen hívják az átmeneti és napközi otthont

Győr - Sokan szerettek volna többet megtudni a Kisalföld által a közelmúltban bemutatott átmeneti és napközi otthonról, ám az bizonyos, hogy a fogyatékossággal élők hozzátartozói számára igen nehéz – akár rövid időre is – elszakadni övéiktől.
Még alig száradt meg a festék a „Két lakót vár még az otthon" című cikkünkön, máris fokozott érdeklődésről számolt be lapunknak Dezső Zsuzsanna, az otthon vezetője. Ezért úgy látjuk, tartozunk még néhány információval a januárban megnyílt, Török István utca 1. szám alatt működő intézményt illetően. Az otthonvezető elmondta, hogy a tárgyi és személyi feltételek adottak a valós igényeken alapuló, hangsúlyozottan gyógypedagógiai ellátás számára a napközi és az átmeneti otthon esetében egyaránt.

Elöljáróban annyit, hogy napközi otthon már korábban is működött a város területén, a Páva utcában, ÉNO néven. Így az értelmi sérültséggel élő, az oktatási rendszerből leginkább életkoruk miatt kikerült fiatalok napközbeni ellátása, terápiás jellegű foglalkoztatása már több mint 18 éve jelen van a város életében.

Ami viszont az új, a megyében egyedülálló intézményi ellátási lehetőséget – átmeneti elhelyezést – illeti, ezt a szociális szolgáltatást azok az értelmi, érzék-, mozgásszervi vagy halmozott fogyatékossággal élők igényelhetik, akiknek ellátása saját otthonukban átmenetileg nehezített vagy lehetetlen. Az ellátás igénylése a győri, állandó bejelentett lakhellyel rendelkezők számára kérelemmel indul és – az előgondozást követő megállapodás után – akár egy évre találhatnak maguknak az igénylők sajátjuk mellé egy új otthont.

A szakemberek a nap 24 órájában biztosítják a folyamatos felügyeletet, gondozást, foglalkoztatást.

A gyógypedagógus és szociális munkás intézményvezető hangsúlyozta, hogy mind a napközi, mind az átmeneti ellátás személyre szabott, egyéni igényeken alapul. A közösségbe tartozás erősítő élményén túl különböző fejlesztő és szinten tartó foglalkozásokon vehetnek részt az ellátottak: meglévő képességeikre építve gyakorolhatnak kézművestechnikákat, ismerkedhetnek a színjátszással, a zenével vagy a mozgással.

A fejlesztés ezenkívül gyógytornával egészül ki szükség szerint, amihez tágas tornatermet alakítottak ki. A teljes körű ellátásba bekapcsolódik belgyógyász, bőrgyógyász, pszichiáter, ortopéd szakorvos is – igény szerint.

Az intézményről még több információt kaphatnak az érdeklődők a 96/519-027-es vagy az 519-028-as telefonszámon. Az előbbi a napközi, az utóbbi az átmeneti otthon irodájában csörög.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rendkívüli események a voksolás közben

Nyúlon egy idős asszony a szavazókörben hunyt el, Rétalapon egy szavazó a választási bizottság két,… Tovább olvasom