Cséfalvay Attila - 2012.02.22. 14:21
Dunaszegi és mosonmagyaróvári fórumokon találkozott a térség polgármestereivel szerdán Gémesi György a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke. Az alsó-szigetközi megbeszélésen mintegy félszáz településvezető vett részt: az új önkormányzati törvényt és a járási hivatalok felállásának tervezetét értékelték. Az egyik fontos téma az alapfokú oktatás jövője volt: Gémesi szerint rengeteg kérdést felvet az iskolák állami kézbe vétele. ˝Ilyen az ingatlanok helyzete: mi lesz például az étkezést szolgáló épületekkel vagy éppen a közös létesítményben lévő óvodával?˝ – sorolta.
Az elnök az önkormányzatok üzemeltetői lehetőségét is homályosnak látja, s az ügyben hatástanulmányok meglétét hiányolta. ˝A mostani helyzet bizonytalanságot teremt, mely a jelenlegi működésre is kihat. Azok az önkormányzatok örülnek az iskolák átadásának, akik nyakán szorul a hurok: az állami finanszírozás reálértéken ugyanis évek óta egyre kevesebb. Az oktatási intézmények állami átvételével ráadásul az önkormányzatok nem járnak jobban, ugyanis a mostani normatíva–kiegészítésüknél helyi adókból többet fognak elvenni˝ - mondta.
Gémesi György a járási hivatalok felállítása kapcsán is a hatástanulmányok meglétét hiányolta. ˝Nem tudni azt sem, melyek lesznek az önkormányzatok átadott feladatai˝ – mondta, s nem látja értelmét egy – szerinte – drágább rendszer kialakításának. A MÖSZ állásfoglalásában elengedhetetlennek tartja a járási hivatal vezetőjének kinevezéséhez a térség önkormányzatai többségének egyetértését. Fontosnak tartja, hogy a járási hivatalokat politikai pártokhoz nem kötődő, azoktól független szakemberek irányítsák.
A szerdai dunaszegi majd mosonmagyaróvári fórum egy országos körút része volt, a szövetség összegyűjti a helyi álláspontokat az őket érintő kérdésekben.