Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

Több sonkát vásárolunk az idén

Legfeljebb pár százalékkal emeltek a kereskedők a sonka árán, vagyis saját érdekükben el kellett nyelniük azt a többletet, amivel az élő sertés drágult.

A húsvéti roham sok helyen csak tegnap indult meg, miután a vásárlók megkapták a fizetést. A csatabárdot ismét kiássa a húsvét a szinte irreálisan olcsó sonka és a hetekig pácolt hagyományos hústermékek forgalmazói között.

Nem mi fogunk igazságot tenni, az azonban bizonyos, hogy ezekben a napokban nemcsak az árversenygyőztes bevásárlóközpontok, hanem a kisebb húsüzletek is megtelnek vevővel, s lényegében nem hallunk panaszt a forgalomra.

A Hajnal hagyományosan pácolt sonkája is jobban fogy, mint tavaly. Képünkün Polgár Imre Zoltán alkalmazott. Fotó: Mészáros Mátyás
A Hajnal hagyományosan pácolt sonkája is jobban fogy, mint tavaly. Képünkün Polgár Imre Zoltán alkalmazott. Fotó: Mészáros Mátyás

A több győri üzlettel rendelkező Dody-Hús Kft. ügyvezető igazgatója, Katona József elmondta: múlt pénteken és szombaton indult meg a húsvét előtti forgalom, most kedden kezdődött a csúcsszezon, s a forgalom várhatóan ma tetőzik.

A legtöbben a füstölt tarját, a füstölt csánkot és természetesen a füstölt sonkát viszik, ez utóbbit nézve pedig valamennyit még nőtt is a forgalom tavaly óta. Panaszra tehát most nincs ok, hacsak nem annyi, hogy a kereskedők kénytelenek voltak tartani az árat, miközben az élő sertésé mintegy 30 százalékkal emelkedett. Katona József úgy számol: körülbelül 5 százalékkal emelt a hagyományosan füstölt termékek árán, így most 1800–1900 forintba kerül a sonka kilója. Hozzátette: szerencsés, ha a hentes jó előre számolhat a várható kereslettel, hiszen a sonka négy-öt hétig áll a sóban, mielőtt füstölik, így a húsvéti árut mostanra rég elkészítették.

S azért még a jobb forgalom dacára is belefér ennyi nosztalgia: azelőtt rendszeresen vitték a 6–8 kilós parasztsonkát, de tavaly csak 8 darabot készíttetett a vezető, idén már csak 4-et, azaz boltonként 1-et.

A Hajnal-Hús Kft.-nél is a hagyományos húsvéti áru fogy leginkább, az egész sonkát fel is darabolják szükség szerint, vagyis 1800–2000 forintból kijön a vásárló.

Ez nem jelenti azt, hogy ne lenne, aki rááldozza a 10 ezer forintot a 6–8 kilós egész darabra is. Hajnal László elmondta: nem emelt árat az idén, hiszen a verseny igen kiélezett, s a minőségi termék így is hátránnyal indul a 7–800 forintért már kapható gyorspácolt hús mellett. Hajnal László egyébként ugyanúgy kis forgalomnövekedésről beszél, amit jó hallani az éveken át ismételt, kereskedői panaszok után.

Érdekes módon a húsvéti roham nem a hét elején, hanem éppen tegnap indult el – mondja az igazgató – , erre nyilván az elutalt fizetés szolgál magyarázatul.

Az átlagot tükröző statisztikák sem sugallnak semmi lehangolót: egy kutatás szerint tavaly több mint ötmilliárdot költött a magyar lakosság sonkára, s a vásárolt 3300 tonna azt jelenti, hogy a lakosság – a csecsemőket is beleszámítva – fejenként 30 dekát eszik meg húsvétkor.
Vagyis továbbra sem a húsmennyiségen spórol az ember, legfeljebb az elvárásaiból enged.

Az olcsó termékek árai az egyik legnagyobb áruházláncnál így festenek: mintegy 900-ért füstölt, kötözött lapockát, 850-ért füstölt, főtt tarját, 1190-ért pedig füstölt főtt frikandó sonkát adnak.

A borsosabb árú Pick termékek közül a sonka és a lapocka kilóját 1850-ért árulja a bevásárlóközpont.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

2.0: Olvasóink kérdeztek, az adóhatóság munkatársai újra válaszoltak

Most azokra az szja-bevallással felvetésekre is választ kapnak Olvasóink, melyek a márciusi online interjú után érkeztek szerkesztőségünkbe. Tovább olvasom