Kisalföld logö

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 2°C Még több cikk.

Tízmilliárdok köthetnek ki Gönyűn

Az állam elfogadta a német Wuppermann acélipari cég ajánlatát, a tervek szerint pénteken aláírhatják a szerződést, így a gönyűi kikötőbe 30 milliárdos beruházás érkezhet. Az állam fejleszti a létesítmény infrastruktúráját, végre a vasút is a partig érhet.

A Kisalföld információi szerint célegyenesbe érhetnek a gönyűi kikötő fejlesztéséért, benépesítéséért folytatott erőfeszítések. Arról korábban már beszámoltunk, hogy egy német cég telepedne ide, s a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. pályázatot írt ki az itteni területekre. Úgy tudjuk, ez az acélipari cég jelentkezett is, s az állam elfogadta az ajánlatát. Ha minden a terveknek megfelelően alakul, akkor pénteken Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és a Wuppermann képviselője alá is írhatja az erről szóló megállapodást. A németek harmincmilliárdos beruházást hozhatnak Gönyűre, ami újabb betelepülőket és fejlesztéseket generálhat.
 
 
A mostani beruházások jelentősége az is, hogy újabb munkahelyeket teremtenek a térségben. Fotó: Mészáros Mátyás
A mostani beruházások jelentősége az is, hogy újabb munkahelyeket teremtenek a térségben. Fotó: Mészáros Mátyás


Az újabb fejlesztés az acélipari cég megjelenésével párhuzamosan is elindul. Az állam ugyanis márciusi kormányhatározatában vállalta az infrastruktúra fejlesztését, öt függőleges partfalat alakít ki, kiépíti a partfalak mögötti területeket, s a közvetlen vasúti rakodást is biztosítja azzal, hogy a partig viszi ki a sínpárt (ez az unió korábbi kifogásainak többségét is rendezheti). Úgy tudjuk, kétszer két vágány fut majd végig a Duna mellett.

Tervismertetésre, tervegyeztetésre került sor pénteken Budapesten az állami szerepvállalás részleteiről.

A gönyűi fejlesztés koordinátora a kikötőt üzemeltető Mahart Zrt. és Kara Ákos győri országgyűlési képviselő, akit néhány hete bíztak meg a fejlesztési feladatok koordinálásával miniszteri biztosi rangban.
A biztos elmondta: a mostani beruházások jelentősége az is, hogy újabb munkahelyeket teremtenek a térségben. Kiemelte: mivel a jelenlegi kormány a választások után is a helyén maradhatott, így nem akadt meg a létesítmény helyzetének rendezése érdekében tett folyamat, s néhány héttel  a parlamenti referendum után már érdemi lépések történhettek Gönyű ügyében
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri testvérek zsaroltak egy fiatalt

A 23 éves győri férfi és a 21 éves győri nő több tízezer forintot követeltek áldozatuktól. Tovább olvasom