Kisalföld logö

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 31°C Még több cikk.

Teljes lesz a fűtéskorszerűsítés

Öt győri házgyári lakótömb 222 lakásának közössége önkormányzati támogatással önálló fűtési rendszert építtet ki – közöltük lapunk hétfői számában. Mit jelent ez a gyakorlatban a családok számára, mennyit kell fizetniük a korszerűsítésért és mit várnak tőle?

A Szabolcska utca 43–49. négy lépcsőházas társaság 56 tulajdonosának 83 százaléka vett részt a fűtéskorszerűsítésről döntő tanácskozáson, és egyhangúan támogatta azt – mondta Horgony József közös képviselő. Az ötszintes épület 1968-ban épült, az elsők egyikeként, amikor a hajdani megyei állami építő cég házgyára megkezdte működését. A mai lakók közül Károlyi Zoltán, a Szabolcska utca 43.-ból egy 53 négyzetméteres otthon gazdája. A házukban két éve elvégzett ablakcsere után ő még három évig havonta mintegy háromezer forintot fizet.

A közelmúltban cserélték ki az épületben jól zárókra a lépcsőházi ablakokat és a bejárati ajtót. Ami még hátravan, s ez teszi teljessé a fűtés korszerűsítését: szigetelik a tömb végfalait, ez nyolc lakást érint. A most nyilvánosságot kapott fejlesztés lényege, hogy önálló hőközpontja lesz a társaságnak, így szabályozni tudják a távfűtést és mérni lakásonként a kapott energiát.

Károlyi Zoltán úgy vélekedik, hogy a gyakorlat mutatja meg, milyen megtakarítást hoz mindez, ő mindenesetre bizalmat szavazott.

Jobbágy Gáborék 1969-ben költöztek a Szabolcska utca 49.-ben lévő IV. emeleti, 65 négyzetméteres otthonukba, s – időközben felnőtt – két gyerekükkel lakták. A régi ablakok korszerű műanyag ablakokra való cseréje a családnak havi 4600 forintjába kerül még néhány esztendeig, a bejárati ajtó és a lépcsőházi ablakok cseréje, valamint az ez után megvalósuló fűtéskorszerűsítés után pedig öt éven át 6200 forint terheli a családot. A már nyugdíjas egykori építő a valamikori észak-dunántúli közműves cég építésvezetőjeként a nyolcvanas években irányítója volt az Algériában létesült négy takarmánykeverőnek. A férfi azt mondja, a majdani hőközponttal és az egyéb kiegészítő fejlesztésekkel teljessé váló korszerűsítés a fűtési költségekben 30 százalékos megtakarítást hozhat.

Megjegyezte ugyanakkor, a munkálatoknak lehetnek nem várt kiadásai a családokra nézve. A tömb majd negyvenéves, a fűtőtestek elhasználódtak.

Azt Horgony József közös képviselőtől tudjuk, hogy a fűtéskorszerűsítést végző cég a radiátorok cseréjét ingyen elvégzi, amennyiben azokat a lakók szerzik be.

Ferenczi József

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szökőkút a Széchenyi téren?

A győri Széchenyi teret úgy újítanák fel, hogy csak kisebb rendezvényeknek adjon helyet, és élhető, komfortos legyen – ha a csütörtöki közgyűlés elfogadja Somogyi Tivadar önkormányzati képviselő (Fidesz) előterjesztését. Győr méltatlan állapotban lévő főterének rekonstrukciója legalább tíz éve napirenden van. Tovább olvasom