Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 30°C Még több cikk.

Támogatás a gyermekmentő missziónak

Győr-Moson-Sopron - A győri püspökség áprilisban hagyományosan jótékonysági rendezvénysorozatot tartott. A hetedik Szeretet Napokon összegyűlt 3.709.235 forintot tegnap dr. Pápai Lajos megyés püspök adta át Böjte Csaba ferences szerzetesnek.

– Örvendetes, hogy a válság, a növekvő munkanélküliség ellenére az emberek fontosnak érzik, segítik Böjte Csaba testvér gyermekmentő misszióját. Így a tavalyi adománynál idén több mint ötszázezer forinttal többet sikerült összegyűjtenünk – jegyezte meg dr. Pápai Lajos. Böjte Csaba, megköszönve az anyagi támogatást, elmondta, hogy 1800 gyermek vakációztatását tudják nyáron megoldani és a gyermekeket befogadó házaik létrehozásában is ˝a győri szeretet segített˝.

Több mint hárommillió forintot adott át dr. Pápai Lajos püspök Böjte Csaba szerzetesnek. Fotó: Krizsán Csaba
Több mint hárommillió forintot adott át dr. Pápai Lajos püspök Böjte Csaba szerzetesnek. Fotó: Krizsán Csaba

Dékány Ferenc, az Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság igazgatója a ˝csütörtöki egyházmegyei sajtótájékoztatón az oktatási intézményekről adott tájékoztatást. Az intézmények száma 11, azok 6 óvodát, 7 általános iskolát, 3 gimnáziumot, 2 egyetemi kollégiumot foglalnak magukba. A diákok száma összesen mintegy 4 ezer. A 2009–2010-es tanévre beiratkozottak adata mérsékelt növekedést mutat. Az általános iskolák első osztályaiba az elmúlt évekhez képest számottevően többen jelentkeztek. Az Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont új óvodai csoporttal, a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola háromcsoportos óvodával bővül. A soproni Szent Orsolya Gimnáziumban új tornaterem épül, megújul az iskola belső udvara és világítási rendszere. A győri Prohászka-gimnáziumban és a mosonmagyaróvári Hildegárd Óvodában felújítják a tetőt, a csornai II. Rákóczi Ferenc Katolikus Közoktatási Központban két osztálytermet, a tanári szobát, az udvart. Mindehhez az anyagi hátteret a fenntartói támogatás, az intézmények takarékos gazdálkodása, a pályázati források és az egyházmegyei iskolai gyűjtés jelenti. A hívek csaknem 9 millió forinttal járultak hozzá az iskolák fejlesztéséhez.

Olvasóink írták

  • 1. bugriskin 2009. július 04. 20:13
    „Az országunk politikusai is efféle iskolába jártak. Meg is tanulták a nyálukat verni és a javadalmazásukat megalapozni és zsebre vágni, s attól gazdagodni.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kártérítést kérünk Ausztriától

Győr-Moson-Sopron - Hazánk kártérítést kér Ausztriától, amiért a Lajta töltésén az osztrák oldalon… Tovább olvasom