Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Szépülnek az egyház élő kövei

Győri egyházmegye - Befejeződtek a felújítások a katolikus egyházmegye oktatási intézményeiben. Sopronban – uniós támogatással – a tervezett ütemben halad az egyetemi kollégium építése.

„Krisztus egyháza élő kövekből áll. Ebben az élettel telített építkezésben meghatározó terület az oktatás. Éppen ezért számunkra a rendszerváltás egyik fontos eredménye, öröme, hogy tizenöt évvel ezelőtt egyházi iskolák alakultak Szanyban és Kapuváron" – hangsúlyozta tájékoztatóján az Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság igazgatója.

Dékány Ferenc elmondta, hogy a terveknek megfelelően minden felújítás befejeződött. Így elkészült a soproni Szent Orsolya Gimnázium Széchenyi téri, Várkerületre néző és udvari homlokzata, illetve két új informatikai termet és egy nyelvi labort alakítottak ki az épületben. Megszépült a győri Prohászka Ottokár Orsolyita Közoktatási Központ Újkapu és Bástya utcai homlokzata, Szanyban, az idén jubiláló általános iskola alsó tagozatos épületének tetőszerkezetét korszerűsítették, Kapuváron új kazánház épült, Mosonmagyaróváron a Hildegárd-óvoda részleges tetőcseréjét végezték el. Az egyházmegyei iskolai főhatóságtól kapott tájékoztatás szerint a felújítások összesen 140 millió forintba kerültek. Ebből 20 millió forinttal a soproni önkormányzat, 20 millió forinttal az orsolyita rend, 91 és fél millió forinttal a püspökség járult hozzá a munkálatokhoz. A hívek iskoláknak ajánlott gyűjtéséből 8 és fél millió forint jött össze az egyházmegyében.

Az iskolai főhatóság igazgatója megemlítette, hogy a várossal együttműködve Csornán – tagiskolai formában – megoldódott a zeneoktatás ügye, Kapuváron pedig az idei tanévtől – felmenő rendszerben – vezették be az iskolaotthonos nevelési formát.
– A tervezett ütemben halad a soproni egyetemi kollégium építése. Reméljük, hogy pályázati próbálkozásaink sikeresek lesznek és hozzásegítenek ahhoz, hogy a rendszerváltás idején meglehetősen elhanyagolt állapotban visszaadott épületeinket európai színvonalúvá építhessük, alakíthassuk – hangsúlyozta Dékány Ferenc.

Gülch Csaba

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Könyvszalon: Kevesebb könyv fogyott

Győr - Felemás hangulatban ért véget a VII. Győri Könyvszalon. A kiadók még mindig a… Tovább olvasom