Kisalföld logö

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 21°C Még több cikk.

Szent László ereklyéje bejárta az utcákat

Győr - Három jeles győrinek adományozott Szent László-érmet a város közgyűlése, az elismeréseket szombaton adta át Borkai Zsolt polgármester. A Szent László-nap Győr életében különösen fontos, hiszen a harmadik legfőbb nemzeti jelképet a folyók városa őrzi.

Díszközgyűléssel kezdődött és ünnepi hangversennyel végződött Győr eseménynaptárának kiemelt fontosságú programja, a Szent László-nap. A szent királyról az ország más településein is megemlékeztek, Győrött azonban ez hagyományosan párosul egy előkelő díszkörmenettel, hiszen a bazilikában őrzött Szent László-ereklyét – a Szent Korona és a Szent Jobb után – a harmadik legfőbb nemzeti jelképünkként tartják nyilván.

A szombat délután tartott díszközgyűlésen három jeles és ismert győri férfi kapott Szent László-érmet. Borkai Zsolt polgármester átadta a kitüntetéseket Jungi Csaba volt alpolgármesternek, szállodaigazgatónak, dr. Kamarás Árpád oktató-kutatónak és Tóth Dezső szobrászművésznek. A határozatokat Ottófi Rudolf alpolgármester ismertette, e szerint Jungi Csaba meghatározó jelentőségű közéleti munkásságáért, a civil és társadalmi kapcsolatok terén kifejtett önzetlen tevékenységéért, az élsportban elért eredményeiért és magas színvonalú sportvezetői munkájáért kapott elismerést. dr. Kamarás Árpád több évtizedes, magas színvonalú tanári és oktatói munkássága, kiemelkedő kutató, ismeretterjesztő és publikációs tevékenysége elismeréseként részesült a magas rangú kitüntetésben, míg Tóth Dezsőt köztéri alkotásai és a közösséget szolgáló, önzetlen társadalmi munkája okán jutalmazta a város az éremmel.

Az ünnepi körmenetet harmadik legfőbb nemzeti jelképünk ˝vezette˝. A kisebb képen a Szent László-érem birtokosai: Jungi Csaba, Tóth Dezső és dr. Kamarás Árpád. Fotók: Bertleff András
Az ünnepi körmenetet harmadik legfőbb nemzeti jelképünk ˝vezette˝. A kisebb képen a Szent László-érem birtokosai: Jungi Csaba, Tóth Dezső és dr. Kamarás Árpád. Fotók: Bertleff András

Tóth Dezsőnek legfrissebb alkotását biztosan sokan ismerik: ő készítette a tavaly átadott Országzászló címerét. dr. Kamarás Árpád a Jedlik-szakközépiskolában, korábban a Szent-Györgyiben tanított. Volt diákjai úgy emlékeznek a fizikatanárra, hogy már akkor is szívesen vezette át a természettudományos ismereteket a filozófiába, amint ez a szombaton tartott, igen igényes beszédéből is kitűnt. Jungi Csaba korábban eredményes birkózó volt, később a sportvezetés meghatározó alakjává vált, így például sokat tett azért, hogy a cselgáncs valós versenysporttá váljék Győrben. Számos civil és több helyi, politikai szervezetnek – mint a Pro Urbe, a Deák-szövetség – volt kulcsfigurája, vezetője.

A díszközgyűlés után a meghívott vendégek átvonultak a Káptalandombra, s a Szent László-domborműnél a Győri Római Katolikus Püspökség, a városi és megyei önkormányzat után több szervezet is elhelyezte koszorúit. A püspöki szentmisét követően tartották meg az ünnepi körmenetet, s végül hangversennyel zárult a jeles nap.

Olvasóink írták

  • 2. vitriol2 2009. július 07. 07:39
    „Tudod a többséget lekötötte a megyei- fidesz után szabadon- fő csuhás VOLT fesztivál kiátkozása. Tudod a "főcsuhás" reklámjának köszönhetöen a az általa kiátkozott zenekar "napján" rekord létszámu volt a közönség. Hát ugye érdekes???”
  • 1. bugriskin 2009. június 30. 11:38
    „Ne tulakodjunk a hozzászólásokkal , olvasótársaim! Hisz jövőre is körbe cipelik majd!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az egyesítéssel mindenki nyert

Győrújbarát - Lehetett volna Barátfalva vagy Újbarát, a többség azonban a Győrújbarát név mellett… Tovább olvasom