Kisalföld logö

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 4°C | 13°C Még több cikk.

Szélesebbre szabhatják az utcákat a Frigyes laktanya és a buszpályaudvar körül Győrben

Az egykori Frigyes laktanyában az utolsó két bomladozó műemléki épület felújítása is elkezdődhet hamarosan, miközben a környező utcákban útszélesítésre kerülhet sor.

A Révi Zsolt győri főépítész jegyezte győri közgyűlési előterjesztésből kiderül - melyet pénteken tárgyalnak a képviselők -, hogy a "buszpályaudvar (City Point) és Frigyes laktanya (Leier City Center) fejlesztői kérelmezték 2009 év elején a két fejlesztés területére vonatkozó szabályozási terv felülvizsgálatát és módosítását".

Ennek oka mindkét esetben az volt, hogy a környező utcákra vonatkozó várható közlekedési fejlesztések miatt a közterületek nagymértékű szélesítése szükséges.

A győri buszpályaudvar esetében fontos megjegyezni, hogy a szükséges közterületi szélesség felülvizsgálata azért is lényeges, mert a műemléki védettségű Schlichter-villához kapcsolódó Zrínyi utcai földszintes épületszárnyak kiépültek a Zrínyi utcai telekhatárra, s a szóban forgó épületszárnyak teljes bontásához az örökségvédelem nem járult hozzá.


Fejlesztések várhatóak a győri buszpályaudvar közvetlen környezetében is. Kép: Krizsán Csaba.
Fejlesztések várhatóak a győri buszpályaudvar közvetlen környezetében is. Kép: Krizsán Csaba.


A tervezett City Point Multifunkcionális Centrum kapcsán kardinális kérdésnek tűnik, hogy az új épület mennyire passzol a Schlichter-villához és melléképületeihez, mennyire sikerül itt hidat verni a múlt és a jövő között ízlésesen.

"A szabályozási terv módosításával megvalósulhat olyan fejlesztés a területen, mely az épített örökség elemeinek megóvását és méltó megjelenését fogja eredményezni és emellett a fejlesztői elképzelések is meg tudnak valósulni" - összegez a hivatalos dokumentum.

Győr egykoron szégyenfoltjaként emlegetett Frigyes laktanya esetében napjainkban gyakorlatilag megoldásról beszélhetünk.


Új pompájában az egykori Frigyes laktanya - fotó: Kisalföld-archívum.
Új pompájában az egykori Frigyes laktanya - fotó: Kisalföld-archívum.


A Leier City Center tulajdonában lévő területen hat műemlék épület közül négy felújítása, átalakítása befejeződött; az új funkciókkal az épületek kulturált környezetben kerültek, s nem utolsósorban hasznos szerepet töltenek be.

A közgyűlési előterjesztésből kiderül: a fejlesztői szándék egyértelműen az egykori laktanya teljes modernizálása, vagyis az utolsó két műemlék épület felújítása szintén megtörténik a jövőben, s ezen kívül valószínűleg sor kerül új épületek, épületrészek felhúzására is Győr egyik legfrekventáltabb helyén.

A májusi győri közgyűlésről online tudósít pénteken 10 órától a kisalfold.hu a Városházáról.  

Olvasóink írták

24 hozzászólás
12
  • 24. urbaniastapista 2012. május 29. 19:08
    „Már a lengyelek is előbb találják ki a városközpontban, hogy mit, azután jön a ki építsen.
    http://iho.hu/hir/magyar-ceg-epitett-lengyel-palyaudvart-120529”
  • 23. machers 2012. május 26. 21:43
    „16.Patriot 2012.05.24. 19:15
    Ne menj Bécsbe mélygarázst nézni! Maradj otthon a pincében! Ott majd ketten lesztek. Te meg a színvonalad.”
  • 22. Tündenéne 2012. május 25. 14:49
    „21. AnnaMeri 2012.05.25. 12:10

    Miért, a laktanya nem lett szebb?”
  • 21. AnnaMeri 2012. május 25. 12:10
    „Értem.. a fák útban lesznek. És a Zrinyi utcai lakóházak véletlenül - nem lesznek útban? Ezt a "müemlékvédett" villa el fog veszíteni összes műemlék jelléget az átalakítás után, ahogy laktanyával és történt. Ez a védelem - nesze semminek tűnik”
  • 20. odre 2012. május 24. 22:39
    „18. urbaniastapista
    viszont biztos bécsben is van 2-3 olyan ember, akinek semmi sem jó...”
  • 19. háté 2012. május 24. 22:28
    „16. Patriot - valami baj van, ki az a hülye aki mélygarázsok látogatására utazgat? - lehet te?”
  • 18. urbaniastapista 2012. május 24. 22:00
    „#16.
    Bécsben biztos nem 2-3 olyan ember döntött ezekről, akinek fogalma sincs a városfejlesztésről és a demokráciáról.”
  • 17. mir 2012. május 24. 19:37
    „Patriot

    Vicces, hogy bécshez hasonlítod győrt. Akkor mondok én egy példát itthonról jó? Nyírbátori várkastély ahol tökéletesen újjáépítették az épületet. Vagy esetleg a szombathelyi Izeum vagy esetleg a Váci főtér. Érdekes azokon a helyeken rombolás nélkül oldották meg nem úgy mint ahogyan itt akarják.”
  • 16. Patriot 2012. május 24. 19:15
    „Esetleg nem lehetne az elvtársaknak és a nemzettestvéreknek egy utazást szervezni Bécsbe?
    Láthatnának a belváros szívében mélygarázsokat és Sthepansdom-mal szemben egy modern üvegpalotát. Ott valahogy a jelen és a múlt együtt él, itt meg ezeréves macskaköveken és steril barokk tereken akar sétálni néhány aszfalt proletárt.”
  • 15. háté 2012. május 24. 18:42
    „Ha nincs a műemlék hivatal, a városvezetés engedte volna, hogy torony-center lenne a helyén. Ezé az uzsorásé lesz az egész terület.”
  • 14. urbaniastapista 2012. május 24. 13:54
    „"Az 1/2006 (01. 25.) Ök. rendelettel jóváhagyott Győr közigazgatási területére vonatkozó szabályozási terv a két fejlesztési területen a környező utcákra vonatkozó közlekedési fejlesztések miatt a közterületek nagymértékű szélesítését irányozza elő, ezek felülvizsgálatát kérték a fejlesztők tekintettel a két tömb adottságaira, közlekedési környezetére, sajátosságaira."
    Akkor most mi van? Mit szélesítenek? Ja, lesz három kanyarodósáv itt-ott, meg még egy bejárat a Leierhez.
    "Minden közterületet érintő tervezési munka megalapozására szükség lenne egy új teljes körű és a város teljes úthálózatra kiterjesztett új forgalomszámláláson alapuló forgalmi vizsgálat elkészítésére." - vagyis fogalmuk sincs, milyen hatása lesz a városra ennek a több 10000 m2-es plázának.

    A városvezetés már megint hanyatt vágta magát egy "befektető" előtt.

    Normáliséknál a városlakók bevonásával alakítja ki a városvezetés, hogy mi legyen egy ilyen központi területen, mire van igény, mi fér el, mi nézne ki jól. Persze arra is gondolnak, ki fogja mindezt megvalósítani. Több opció is van: városi pénz, állami pénz, piaci befektető, nálunk még EU forrás, és ezek elvileg tetszőleges variációja. Kiírnak egy tervpályázatot, ki tudja mindezt a legjobban, legszebben megoldani.
    Mindezek után jön a szabályozási terv módosítása és ha kell egyáltalán, a befektető kiválasztása.
    Most itt ez mind elmaradt, mert a városvezetés és apparátusa jelen állapotában alkalmatlan a város érdekeinek képviseletére.”
  • 13. odre 2012. május 24. 13:03
    „nem tudok semmi konkrétat, nem vagyok tűzközelben. :) annyit tudok, hogy a Dimenzió Kft. tervezte, azt meg ugye Bodrossy Attila vezeti (Árkád, ETO Park, látogatóközpont-Baross út...)
    itt van egy hosszabb cikk a tervtanács értékeléséről, érdekes olvasmány:
    http://epiteszforum.hu/node/15250
    összességében ami biztos, nem holnap és nem jövőre kezdik el építeni, már ha egyáltalán ez marad a végleges terv.”
  • 12. ombi 2012. május 24. 12:25
    „Odre: Köszi, impozáns tervek.
    Sajnos úgy látom, a Zrínyi utcai fáknak a Leier bejáratától kezdve jaj lesz. A Hunyadi utcától egészen biztosan mindet kivágják.
    Az aluljáróból nyitott lépcsőn kell feljönnünk? Jó muri lesz havas-jeges időben. Gipszkereskedők készüljetek!”
  • 11. LükeAladár 2012. május 24. 11:35
    „9. odre 2012.05.24. 10:57: kösz, most kereshetem az állam a padlón :-)
    Mikor kezdik és mikor lesz kész???”
  • 10. Goldmund 2012. május 24. 11:07
    „Jó lett volna egy térképet is rakni, hogy melyik utcát hogyan akarják szélesíteni.
    Egyébként szerintem is esélyes, hogy kivágják a Zrínyi utcán az egész fasort. Kár érte!”
  • 9. odre 2012. május 24. 10:57
    „akit érdekelnek a city point tervei:
    http://www.meetingroom.hu/”
  • 8. ombi 2012. május 24. 10:47
    „Pardon, rosszul írtam: Figler úrra gondoltam.”
  • 7. urbaniastapista 2012. május 24. 10:42
    „Úgy emlékszem, ez nem volt kinn a városháza előcsarnokában a múlt hónapban.
    Lehet, hogy itt-ott egy kicsit szélesíthetők lesznek az utak, de összességében a Frigyes laktanya körül a jelenleg még érvénye tervhez képest jóval keskenyebbek lesznek a közterületek. A laktanya is beépíthet vagy 20%-kal többet a még nem felújított részen.”
  • 6. ombi 2012. május 24. 10:29
    „Emlékeim szerint a műemlékvédők nélkül a Leier lebontott volna a Frigyes-laktanya épületei közül olyat, amire most, (hála Fiegler úr és csapata erőfeszítéseinek) a többi, szépen helyreállított épülettel együtt jogos büszkeséggel tekinthet. És persze hála a helyreállítónak is, hiszen a város erejéből még mindig úgy állhatnának a falak, ahogy az oroszok hagyták.
    Meggyőződésem, hogy a meglevő értékeink védelme nincs ellentétben a fejlődéssel, pusztán közös akarat kell az optimális megoldás megtalálásához.
    A most ültetett fák nagyra növését mi nem érjük meg! Pótolhatatlan veszteség, ha egy városban elpusztítanak egy idős, egészséges fát. Sajnos a Zrínyi utca túlzott sózása nagyon sok kárt okozott, a végsőkig arra kéne törekedni, hogy mentsük, ami menthető.
    Ahol tényleg akarják, még az útban levő fát is meg tudják őrizni.
    http://www.cyburbia.org/gallery/data/6467/medium/round_rock_street_tree.jpg”
  • 5. onem 2012. május 24. 10:13
    „Az ökörségvédelmi hivatal miatt még mindig patkányfészek lenne, mint 15 éven keresztül. Még szerencse, hogy itt nem találtak futrinkákat!”
24 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

`Óraműpontossággal´ halad a Petz-kórház szuperszárnyának az építése - fotók

"Óraműpontossággal" halad a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház fejlesztésének kivitelezése - mondta a fővállalkozó konzorcium vezetője a nyolcmilliárd forintos munkálatokról. Tovább olvasom