Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 8°C Még több cikk.

Sok kéz hamar kész: rövidültek a perek Győrben

Az eddigi legkedvezőbb évet zárta a korábban mindig kimagasló ügyteherrel küzdő Győri Ítélőtábla, mivel több bíró ítélkezhetett tavaly - mondta Havasiné Orbán Mária az ítélőtábla elnöke a keddi beszámolón.

Az összbírói értekezletre meghívták Handó Tündét is, akit ezúttal is az OBH elnökhelyettese képviselt. Ugyancsak fontos adatokkal szolgált Takács József a Győri Törvényszék elnöke a régiós ügyek alakulásáról.

A pécsi vesztegetési ügy, a vádirati szakaszban lévő takarítócéges per, az április 8-án kezdődő színesfémes ügy tartozik a legidőigényesebb eljárások sorába, amiket a Győri Törvényszéknek el kell bírálni a közeljövőben. A térségre jellemző, hogy nem annyira a közvéleményt sokkoló élet elleni ügyeket, hanem inkább például a költségvetést érintő csalásokat tekintve "jár elöl", s a teljes országos ügyérkezésnek 3,4 százalékát teszi ki a győri. Ehhez még egy szám: 43 ezer peres és nem peres ügy érkezett tavaly, s 45 ezer fejeződött be a hátralékok miatt. Így összességében kevesebb mint 10 ezer eljárás folyt az év végén.

Havasiné Orbán Mária elnök szavai szerint a 18 fős engedélyezett bírói létszámhoz képest 20 ítélkeztek tavaly, még kirendelt bírák is dolgoztak a táblán. A peres eljárások száma e mellett csökkent, ami tovább javította a feltételeket, azoké azonban, amiket nem tárgyalás keretében bírálnak el, inkább növekedett. Az egyesületeket, alapítványokat érintő nem peres ügyek száma - egy törvényi változásnak köszönhetően - 230 százalékkal ugrott meg.

Összességében azonban következett mindebből, hogy az időszerűségi mutatók javulnak, így a gazdasági és polgári ügyszakban duplájára nőtt a féléven belül hozott jogerős döntések száma. Ezt a jövőben még kedvezőbb szintre, 3 hónap alá - próbálják szorítani. A büntetőperek 83 százaléka zárult le jogerősen, ez a szám 2013-ban még 53 százalékot tett ki, tehát itt is jobb a statisztika - mutatott rá az elnök.

(A beszámolókról bővebben a szerdai Kisalföldben olvashatnak.)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiosont gyermekével az anya a győri kórházból - rendőrök vitték vissza

Hetedik gyermekét szülte meg az anya, eddig egyiket sem tarthatta meg. Vélhetően most is tudta, mi… Tovább olvasom