Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Sérültséggel élő gyermekek élményekben gazdag Sportnapja

Április 09- én rendezte meg az ÉFOÉSZ Értelmileg Sérültek és Segítőik Győr-Moson-Sopron megyei Egyesülete a III. Sportnapját.
Az esemény keretében nyolc megyei, értelmileg sérült gyerekekből álló csapatok versenyeztek egymással. A rendezvényt az idei évben is Simon Róbert Balázs, Országgyűlési képviselő úr nyitotta meg.

A csapatkapitányi szerepeket az ETO- SZESE férfi kézilabdásai töltötték be; akik segítették, ösztönözték a csapatokat. Nagyon örültünk a szurkolók részvételének is.

A nagyobb méretért kattintson a képre!
A nagyobb méretért kattintson a képre!


Rosta Miklós, az ETO-SZESE vezetőedzője bemelegítéssel felkészítette a résztvevő gyermekeket a könnyebb, ügyességi feladatokra. A sor- és váltóversenyeket az eredményhirdetetés követte, amelynek keretében minden csapat oklevéllel, egyedi kupával és ajándékokkal távozhatott az eseményről. Minden versenyző a vezetőedzőtől érmet vehetett át.

A rendezvény teljes időtartalma alatt Kozma Szabolcs vezetésével a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar hallgatói segítették a program zavartalan lebonyolítását.

Az esemény fő célja: a sportolásra és az egészséges életmódra való nevelés volt; amelyeknek értelmében frissítőt, gyümölcsöt és müzliszeleteket osztottunk a résztvevőknek.

Ezúton is köszönjük az Egytemi Csarnok biztosítását Gyömörei Tamás, TSK vezetőnek és Horváthné Lendvay Zsuzsannának az ügyintézést; valamint az ETO- SZESE kézilabdázóinak a részvételt.

Éri Petra, megyei titkár
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Terepjáró és busz ütközött az 1-es főúton, Győrben - fotók

A baleset a Dunacenternél történt kedd délután. A buszon harmincan utaztak, nem sérült meg senki. Tovább olvasom