Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

Pünkösdi Vigasságok Mezőörsön - fotók

A Magyar Műhely ÁMK Általános Iskola és Gimnáziumban 2012. június 2-án Mezőörsön 6. alkalommal tartották a Pünkösdi Vigasságok hagyományőrző rendezvényt.
Fővédnöke Dr. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár. Az idei ünnepség azért is különleges, mert összefonódott a felújított iskolaépület átadásával és megszentelésével. A Magyar Műhely Alapítvány erre a célra 24747350 Forintot nyert az ÚMVP pályázat keretében.


Az épületet Kara Ákos országgyűlési képviselő adta át. Miután Szabó Gyula plébános felszentelte az iskolát, Szabó Tiborné intézményvezető mondott köszönetet.


Az ünnepi műsor keretében nagy sikert aratott a Pünkösdi királynéjárás népi játék, a verses-zenés összeállítás és a 3-4. osztályosok néptáncbemutatója.


A rendezvény meghívott vendége volt Dr. Pethő Annamária, a Nők a Magyar Nemzetért Egyesület elnöke. Az egyesület jelképpályázatot hirdetett 13 és 18 év közötti diákoknak. Az első díjat Perlaki Alexis 8. osztályos tanuló rajza kapta.


A nap folyamán tartalmas és sokszínű programokkal találkozhattak azok, akik ellátogattak a rendezvényre. A pünkösdikirály-választás, a fiúgimnazisták erőpróbája mellett a kisbéri Bakony Baranta hagyományos harcművészeti bemutatója, íjászat, lovaglás, kézműves tárgyak kiállítása és vására, fafaragás és népi gyermekjátékok várták a résztvevőket.


Hagyományként tekint vissza a főzőverseny is, amelyre nevezni a helyszínen elkészített egytálétellel lehetett. Az elkészült finom ételek elfogyasztása után táncházzal zárult az ünneplés.

Csulik Beáta

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Utakat újítanak százmilliókból

Átadták a munkaterületet, indulhat az Öttevény és Kunsziget, valamint a Hédervár és Kimle közötti összekötőút teljes burkolatcseréje. Tovább olvasom