Kisalföld logö

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 0°C

Pert indítanak az elmaradt győri aktkiállítás miatt - fotók

Az aktképek megzavarhatják a gyermekek fejlődését – ezzel az indokkal kívántak módosítani Patrus Sándor és lánya szeptemberi fotókiállításának tartalmán a Petőfi Sándor Művelődési Ház vezetői. A művészek erkölcsi s anyagi kárra hivatkozva pereskednének.

– Cenzúrázni akarták az aktfotóinkat, ezt mégsem hagyhattuk – panaszolta Patrus Sándor fotóművész. Az alkotó és lánya, Velcian-Patrus Dóra közösen mutatták volna be Más szemmel című kiállításukat szeptember 5–30. között a Petőfi Sándor Művelődési Házban.

A nemzetközi versenyeken is eredményes fotográfusokkal a megnyitó napján közölték: az intézményben gyakran megforduló gyerekekre tekintettel nem kerülhet fel minden alkotásuk a falakra. A művészek a hosszas egyeztetések után úgy döntöttek, ha munkáik, amelyekről előzetes sajtóanyagban tájékoztatták a szervezőket, nem férnek bele az intézmény profiljába, inkább továbbállnak.

– Erkölcsi és anyagi kár ért bennünket. Rengeteg ismert vendéget hívtam a megnyitóra, akiket a Győr felé vezető úton kellett hazaküldenem. Mi is készültünk a kiállításra: a képek előhívatása, keretezése körülbelül kétszázezer forintba került – tette hozzá Patrus Sándor, aki elmondása szerint lányával nem pornográfiát, hanem olyan művészi aktfotókat szeretett volna bemutatni, amelyeket kiállítottak többek között olyan helyeken is, ahol rendszeres gyerekelőadásokat, matinékat tűztek műsorra.

A művészi aktfotókat ide kattintva tekinthetik meg >>

– Szerettük volna bemutatni a képeket, amelyre az előző klubvezetés tett ígéretet. A művész a kiállítás rendezésekor a kirakható mennyiségnél jóval több anyagot hozott. Javasoltuk, hogy a válogatáskor vegye figyelembe azt, hogy az intézmény többfunkciós, ahol a kiállítások alatt minden korosztály megfordul – mondta Lencsés Lívia, a művelődési ház munkatársa, aki elmondása szerint próbált megegyezni Patrus Sándorral és Dórával, hiszen a legtöbb kép nem a nemiséget domborította ki.

– Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a javaslatunkat a művész úr személyes sértésnek vette, és mindenféle egyeztetéstől elzárkózva összecsomagolt, hazament, s még az intézmény vezetőjét sem volt hajlandó megvárni – hangsúlyozta Lencsés Lívia, aki azt is kiemelte, nem válogattak, csupán kértek, és az anyag kiállításától sem zárkóztak el.

A Budapesten élő fotográfus úgy tájékoztatott, hogy a művelődési ház érvei ellenére pert indítanak az intézmény ellen, illetve levélben értesíti majd a történtekről a város polgármesterét is, ugyanis meglátása szerint az ilyesfajta cenzúra nem helyénvaló a XXI. században.

Olvasóink írták

25 hozzászólás
12
  • 25. susu77 2011. szeptember 22. 13:51
    „slobo: Egymilliárdszor elmondtam már, hogy ne túlozz! :-)
    Tündenéne: Köszi a Modorosblog oldalt. Még nem ismertem, de pár írás után elnyerte a tetszésemet.”
  • 24. Tündenéne 2011. szeptember 21. 07:54
    „:)))))))”
  • 23. slobo 2011. szeptember 20. 13:54
    „Tündérnene: " ... nem lehet a gyerek kérdésére azt mondani ("miért van a néni a hűtőben"), hogy a fényképész bácsi így akarta lefotózni? :)"
    Dehogynem lehet, de ez válasz a kérdésre szerinted? A következő kérdés kapásból: - De mért akarta hűtőben lefotózni a fényképész bácsi? Hát ott megfázik, hiszen még ruha sincs rajta! :))))
    Ezzel, meg az esztétikai fejtegetésekkel egy kissé elkanyarodtunk az eredeti témától.
    Ha a ház munkatársa helyében lettem volna, valszeg én is megkértem volna a művészeket, hogy vegyék figyelembe azt, hogy gyerekek is látogatják. Ezen nincs mit megsértődni. A ház munkatársának védenie kell a ház érdekeit és figyelembe kell vennie a látogatókat, meg azok szüleit is. Mert ennél nagyobb botrány csak abból lett volna, ha néhány hiperérzékeny ultraprűd anyuka veri fejbe esernyővel ugyanazt a szervező munkatársat azért, mert ilyen "botrányos" képeket beengedett a házba. Ekkor vérszemet kaptak volna a hasonló beállítottságú szülők és nagyszülők és transzparensekkel vonultak volna a művház elé tiltakozni: "LE A CICIKKEL! LE A SZEMÉRMETLENSÉGEKKEL!" :)))
    Ekkor azonban a naturisták érdekképviselete az aktfotósok szakszervezetének elnökségi tagjaival karöltve megjelennének a színen és az összecsapásnak számos halottja és sebesültje feküdne vérbefagyva a kövezeten. :)))
    A rohamrendőrség ugyan szétveri az akciót, de az újságok lehozzák a címlapon a sztorit. Akkor ehhez írnánk hasonlóan magasröptű megjegyzéseket. :)
    Levonom a tanulság(oma)t: nem tudsz jót csinálni. Valakinek akkor is bökni fogja a csőrét, ha minden idegszáladdal azon fogsz dolgozni, hogy a legjobb megoldást találd meg. Ez egy ilyen ország. Az a legbiztonságosabb, ha nem csinálsz semmit, mert nem fognak tudni belekötni. (Amíg le nem buksz...)
    A 22-es csapdája. Nincs kiút. Azért kell dolgozni, hogy keletkezzen valami érték, amit én értéknek tartok. Aztán nem szabad, hogy elismerést várjak, hogy valami pozitív visszacsatolás jöjjön. Á, nem! A negatív az jönni fog megállíthatatlanul, te meg dolgozol szépen tovább, amíg eleged nem lesz ebből az egészből. Akkor aztán abbahagyod. És belekezdesz valami másba és kezdődik újra az egész. :))
    Tehát a művház szervezőjének hatalmas kitartást kívánok, a főnökének azt üzenem, hogy néha dicsérje meg, mert az nem kerül semmibe. A művészeknek azt üzenem, hogy keressenek maguknak olyan előkelő kiállítótermet, ahol elbírják a súlyos témájú képeiket a falak. A gyerekeknek azt, hogy ha ilyen képeket látnak (pl. meztelen csaj a hűtőben) röhögjenek akkorát, amekkorát csak bírnak! A szüleiknek meg, hogy röhögjenek velük!”
  • 22. Tündenéne 2011. szeptember 20. 12:08
    „Susu77, ajánlom olvasásra a Modorosblogot, ahol a "művész" kifejezésre rákeresve néhány érdekes írást lehet találni :)”
  • 21. susu77 2011. szeptember 20. 11:09
    „(Ez már szintén csak erősen áttételesen tartozik a cikkhez, de érdekes dolog ez a művészet. (És itt most nem az érintett művész úrról van szó, hanem úgy általában beszélek a művészetről.) Személy szerint úgy vagyok vele, hogy a mai művészetet nehezen tudom valódi művészetnek hívni. Miért hallgat az ember zenét? Mert szép, mert megindít valamit az emberben. Kifejez valami olyat, amit más módon nem lehet. Miért állítottak a nemesek szobrokat a kertjükbe? Mert szép. Magának a kertnek is ez a szerepe. Miért tesz ki az ember ki a falra egy képet? Hogy felidézzen egy hangulatot, érzést. Márpedig az emberek alapvetően a pozitív hangulatokat szeretik felidézni.

    Szerintem az az igazi művészet, ami úgy fejez ki valamit, hogy az azonnal és mindenkiben megszólít valamit, amit szavakkal nem lehet kifejezni. Ami profán, az nem művészet. Másik oldalról azt is gondolom, hogy a művészetnek emelnie kell az embert.

    Még megengedő vagyok talán a negatív irányú művészet felé is. Ahhoz is tehetség kell, hogy az ember negatív, ijesztő, félelmet keltő dolgokat mutasson meg. Egy horrorfilmben is lehet művészi értékű kifejezés. Néha valóban be kell mutatni a világ negatív oldalát, a hiányosságait is. Bár azt gondolom nem lehet ez túlsúlyban, mindig szükséges az ellenpontozás is, hiszen nem a negatív hatások miatt van szükségük az embereknek a művészetre. Negatív hatásokat bárhol találhatunk.

    Azt is gondolom, hogy a művészetnek képesnek kell lennie arra, hogy lehetőleg mindenkiben felkeltse azt, amit üzenni akar. Ennek a hatásnak egyértelműnek, erőteljesnek kell lennie. Nincs számomra értelmezhetetlenebb dolog, mint a l´art pour l´art, a művészet a művészetért mai elfajult értelmezése. Tulajdonképpen ez nem jelent mást, mint öncélúságot. Kétségtelen, hogy a szépséget önmagáért kell kifejezni, de mégis az ember számára hordoz üzenetet. Bizonyára sztereotip kép - bár a sztereotípiák sem ok nélkül alakulnak ki -, de jópár művész mondja: ,,engem nem ért meg senki". Ha nem ért meg senki, akkor nem művészet az, amit csinálsz. Nem az a baj, hogy meg nem értett művész vagy, hanem az, hogy nem vagy művész. Ettől még lehetnek nagyon egyedi gondolataid, használhatod a technikai tudásodat profin és kreatívan, de a művészet célja nem azt, hogy nagyon furcsát, nagyon furcsa módon hozzunk létre, hanem hogy üzenetet közvetítsünk az emberek felé. Egy festékkel összemaszatolt amorf kődarab nem művészet. Biztos lehet találni hozzá mondanivalót, ha nagyon akarunk, de úgy érzem a mai modern művészetnél nem a mondanivaló szüli a művet, hanem a kreatív ötletekhez rendelődik hozzá a mondanivaló.)”
  • 20. Tündenéne 2011. szeptember 20. 08:51
    „Susu, a dohányzással nagyon megtalált, mert szívem szerint én aztán sehol sem engedném, de ez már egy másik téma :)))

    Hát, maradjunk annyiban, hogy régesrégi látogatója vagyok a PSVMH-nak, és láttam én már ott 10 év körüli fiúcskákat sörözgetni koncerten, miegymás :) de az is igaz, hogy ez nem a mostani vezetés alatt volt.

    Slobo: Én azon gondolkodtam, hogy nem lehet a gyerek kérdésére azt mondani ("miért van a néni a hűtőben"), hogy a fényképész bácsi így akarta lefotózni? :) (Még nincs gyerekem, ezért nem tudom.)”
  • 19. slobo 2011. szeptember 19. 13:42
    „A művészek nem tartották be a megállapodást, amikor több képpel érkeztek, amit amennyit ki kehet tenni. A javaslatot sértésnek tartva ők döntöttek úgy, hogy nem tartják meg a kiállítást. Nem igazán értem, hogy milyen alapon fenyegetőznek perrel. Nem a kiállítást befogadó intézmény szervezője zárkózott el, hanem az alkotók, akik nem voltak hajlandóak a kompromisszumra.
    Ha a befogadó intézmény részéről megfogalmazódik egy kívánság, vagy "javaslat", akkor azt nem cenzúrának kellene értelmezni, hanem annak, ami: "javaslat". Ez az idegbajos rángatózás a "cenzúra" miatt nevetséges. A "művészi szabadság" nevében fröcsögők miatt ömlik a moslék és az agresszió a médiában.
    Egyébként a képek szépek és a pl. Susu 77 által felvetett probléma (marionett-lány, lámpa-lány) stb. is zseniális szerintem: éppen azt fejezi ki, amit ábrázol: nem így kezeljük a nőket? A jó testű csaj a lakás és a kellően nagy terepjáró dísze. A kóla közt kuksoló lány is. Először meghökkentő, de ha jobban belegondolsz, nem úgy nyúlnak sokan a nőhöz, mintha egy üveg kólát vennének az automatából??? Hát de. Éppen ettől van benne művészi erő. Hogy elgondolkodtat.
    A kisgyerek számára a meztelenség természetes és nem is kelt zavart. De hogyan magyarázom meg a fenti eszmefuttatásomat a kislányomnak? Ez a kérdés. Mert ha megkérdezi, hogy mért van a néni a hűtőben, akkor mit mondjak? Neki valszeg csak félelmetes lesz, esetleg rosszat álmodik.”
  • 18. susu77 2011. szeptember 19. 13:36
    „Tündenéne: Attól, hogy a legtöbb helyen pl. lehet dohányozni, attól még dönthet úgy egy szórakozóhely, hogy nemdohányzó lesz. Akár van értelme, akár nincs. Szintén fura lenne tiltakozni ellene, hogy ,,a XXI. században, ahol annyi szabadságjogot vívtunk ki, nem szabadna megengedi az ilyen nem dohányzó helyek létezését".

    Nem tudom milyen rendezvényre gondoltál, de egy rendezvényt azért némileg külön választanék egy kiállítástól. Régebben volt ilyen, hogy Helloween night, ami eléggé erősen kemény rock koncert. Bizonyára erkölcsileg lehet benne kivetni valót találni. Mostanában én nem nagyon látok ilyen jellegű rendezvényeket a művházban.

    Másik oldalról akár még erotikus showt is tarthat a művház, hiszen lehetőség van rá, amennyiben megoldható, hogy a megfelelő célközösség értesüljön róla és lehessen ott, akkor szerintem korrekt eljárás lenne. Csakhogy egy ilyen rendezvényre a legritkább esetben ,,téved" be a 10 éves Pistike. Ha amúgy a reklámjával nem találkozik, akkor nekem sem lenne ellenvetésem. Egy ilyen meghirdetett rendezvény nem hétköznap, a sakkszakkör és szolfézsórák időszakában zajlik, míg a kiállítás ebben az esetben is ott van. A rendezvény ideje alatt lehetőség lenne szűrni, hogy ki mehet be, ki nem. Egy szülő is tudja, hogy szombat este nyolckor a gyermeke nem zongoraórára megy.

    Lehetne a kiállítást is elzártan kezelni, de gondolom ehhez meg kellő mennyiségű hely kellene. Átépítéssel persze ez is megoldható lenne, de gondolom erre nem igazán van pénz, még akkor sem, ha a város támogatja a művházat. (Lásd a Rómer is bezárt, hiszen a rendezvények ritkán rentábilisak. Pedig ők kvázi kávéházként, kocsmaként is működtek, ami viszont akár hozhatott hasznot.)

    Mint mondtam nem is a képek akt jellegével van gond. Az még akár bele is férhet egy gyerek világképébe. A baj a kontextussal van bizonyos képek esetén.”
  • 17. Tündenéne 2011. szeptember 19. 13:02
    „susu77

    Az lemaradt az imént, hogy a hozzászólása utolsó bekezdésével bizony teljesen egyetértek, igazán lehetett volna még pár perce a művész úrnak is, ki tudja, lehet, hogy létrejöhetett volna a kiállítás...”
  • 16. Tündenéne 2011. szeptember 19. 12:57
    „Azért először..., mert akkor ténylegesen lenne értelme, lenne mire hivatkozni, lenne előzménye, lenne benne gyakorlat... Mert így sajnos nem sok értelmet látok a dologban.
    Ezeken a képeken (már azokon, amiket mi láthatunk, lehet, hogy ennél több és más is van?) mindösszesen néhány női mellet lehet látni, azok nagy részét is csak sejtetve.
    Ehhez képest a médiumok ontják az ennél sokkal durvább képeket, videókat, hanganyagokat. (Könyörgöm, az internet korában egy ennyire szolid aktkiállítást lefújni?????)

    A Petőfi Sándor Művelődési Házban is bőven elég olyan rendezvény volt, van és (gondolom) lesz, is ami - ha már itt tartunk - sokkal, de sokkal jobban "károsíthatja a gyermekek fejlődését" - esetleg azok több bevételt hoznak, ezért megtarthatóak. De az is lehet, hogy azok még a korábbi vezetés alatt történtek, most meg már teljes mértékben kizárt, hogy bármi efféle történjen, ezt már nem tudom :)

    Ettől függetlenül én is furcsának találom a pert, kíváncsi leszek a végkifejletre.”
  • 15. susu77 2011. szeptember 19. 11:57
    „Először, először...

    Értem én, hogy máshol sokkal nagyobb problémák vannak, de ez a jelen szituációtól teljesen független. Ha még ugyanaz a személy, intézmény, szervezet lenne felelős mindkettőért, akkor még talán lehetne ,,előszörözni", de jelen helyzetben nem. A TV, mozi, internet nem a Petőfi Sándor Művelődési Ház hatásköre. Ők arra tudnak hatni, ami a hatáskörükbe tartozik. Ez kicsit olyan, mintha egy rendezvények valaki verekedne, és a biztonsági őr kitessékelné a rendezvényről. Ha ő hivatkozna arra, hogy ,,először a gyilkosokat kellene elkapnia a rendőrségnek", az fura érv. A biztonsági őrnek ez nem feladata, és ettől még nem jelenti azt, hogy ne járna el helyesen.

    Attól, hogy a TV, internet milyen mértékben rossz, attól még nem teszi a kisebb rosszat jóvá, és nem teszi olyan dologgá, ami ellen ne lehetne fellépni.

    Másrészről azt is gondolom, hogy az, hogy egy gyerek mit néz a TV-ben, az a szülő felelőssége. Persze egy 10-12 éves gyerek esetén biztos, hogy nem lehet teljes egészében kontrollálni a dolgot, de ott vannak azért a (18) karikás filmek, és erre azért lehet figyelni. Tényleg nem néztek esti mese környékén TV-t (tulajdonképpen TV-t sem), de nem hinném, hogy torz szexuális képekkel, vagy indokolatlan, valósan ábrázolt erőszakkal lenne tele ebben az időszakban a műsor. A legtöbb mai TV-n meg van gyerekzár, tehát bizonyos csatornák letilthatók. Másrészről figyelemmel lehet kísérni azt, hogy a gyerek mit néz, és lehet róla beszélgetni, lehet az esetleges negatív, torz képeket ellensúlyozni, azaz meg lehet tanítani a gyereket, hogy mit szűrjön meg a látottakból és hogyan.

    (Tényleg nem kell teljesen prűdnek lenni. Bizonyos erotikus tartalom teljesen ártalmatlan is tud lenni. Pl. a lentebb említett Vénusz szobor letakarása lehet, hogy kicsit túlzás, hiszen egy ilyen szobor látványa nem vezet sem eltorzult nemi kép kialakulásához, és nem is a túlzott, kontrollálatlan szexualitás hirdetője. Nekem tényleg az ilyen képekkel van bajom, mint pl. ez:
    http://www.patrusdora.eu/index.php?option=com_content&id=4&Itemid=9&lang=hu&limitstart=1&vsig4_1=4
    Ez azért nem tartozik az egészséges, természetes nemiség, erotika ábrázolásának körébe. A kép valahogy azt sugallja, hogy a nő is olyan, mint a sör. Szórakoztatóeszköz, ami akár megvásárolható? Egy felnőtt felfoghatja ezt egyfajta ,,fricskának", groteszknek, iróniának. Egy felnőttnek már van kialakult képe erről a témáról, így ennek megfelelően fogja érteni a képet.)

    A mozi szintén a szülő felelőssége, mármint hogy mire engedi el a gyerekét. Szintén lehetősége van a szülőnek arra, hogy az adott témáról beszélgessenek.

    Az internet már húzósabb kérdés, bár itt is vannak szoftverek, amelyekkel lehet szabályozni, milyen tartalomhoz fér hozzá valaki. Jópár gyerekbarát, fiatalbarát oldal van, moderált tartalommal és moderált kommentálással, fórummal. 14 év alatt meg nem biztos, hogy egy gyereknek a közösségi, társkereső oldalakon a helye, mint ahogy arra jelentős mennyiségű példa van. Szerintem ez is a szülő felelőssége, hogy engedi-e a gyerekét órákig netezni, felügyelet vagy védelem nélkül, vagy esetleg utánajár a témának, és tesz minimális intézkedéseket, pl. letölt egy olyan szoftvert, ahol be tudja állítani, mihez fér hozzá a gyermeke.

    Mi is itt vitázunk, hogy egy ilyen kép most mennyire megengedhető, mennyire cenzúrázandó. Engedjük meg már a szülőnek, hogy ő döntse el, hogy egy ilyen tartalmat cenzúrázandónak ítél-e meg, vagy bízva a gyermeke érettségében, a saját nevelésének eredményességében esetleg elnézőbb ilyen téren. Márpedig egy olyan művelődési házban, ahol gyerekszakkörök, tanfolyamok folynak, a szülő teljesen jóhiszeműen küldi úgy el a gyerekét egyedül, hogy bízik abban, ott ilyen vitatott tartalmú dolgokkal nem fog találkozni. Így tehát a művház döntését én jónak tartom.

    Hogy írtak-e szerződést alá előtte, hogy előtte megnézték-e, mi is a kiállítás tartalma az már egy másik kérdés, lehet ezen a területen hibáztak, de a kommentek úgysem ezt a részét vitatják a dolognak. Azt gondolom ez nem etikai, hanem jogi kérdés, aminek azért biztos, hogy vannak árnyalatai. (Pl. lehet, hogy a művészt egy másik, kevésbé erotikus kiállítása alapján kérték fel, stb...)

    A művész úr hozzáállása mindenesetre érdekes, ha saját anyagi és erkölcsi ,,kárát" annyira előbbre helyezi sok-sok gyerek erkölcsi fejlődésénél, hogy ennyire kompromisszumképtelen legyen és azonnal pereskedésre gondoljon. Legalább annyira lehetett volna kompromisszumkész, hogy pl. megvárja az intézményvezetőt és esetleg megbeszéljen vele valamiféle anyagi és/vagy erkölcsi kárpótlást. Pl. kifizetik a költségeit, esetleg lehetőséget adnak egy kevésbé erotikus kiállítási anyag bemutatására, esetleg más rendezvénnyel való összekapcsolására, stb...”
  • 14. Tündenéne 2011. szeptember 19. 10:30
    „Először a televíziót, mozit, internetet kéne működőképesen cenzúrázni a gyerekek érdekében.
    Aki ezeket a képeket úgy találja, hogy a gyermekek fejlődését károsan befolyásolja, az bizonyára nem látott még esti mese időszakban sugárzott reklámot, valóságshowt, sőt: esti mesét (???) :)”
  • 13. Pobeda 2011. szeptember 18. 13:40
    „Újfent elolvasva a cikket feltűnt egy ellentmondás.A művész arról beszél; kétszázezer forintos kár érte azzal, hogy nem tudta kiállítani a képeit, mivel ennyibe került a keretezés, előhívatás.A következő mondatban viszont közli, nem érti a reagálást, mivel ezt az anyagot már más helyeken is kiállították és eddig sehol nem okoztak problémát az aktképek.Ezek szerint a kétszázezer forintos veszteség finoman szólva is csúsztatás, hiszen nem "ősbemutató" lett volna a kiállítás, hanem egy már meglevő anyag többedszeri bemutatása.
    Egyébbként a fotók között vannak felnőtt szemmel határozottan ötletes, kompozíciók is!”
  • 12. Pobeda 2011. szeptember 18. 13:17
    „Viszonylag sűrűn járok a "Petőfibe" előadásokra, koncertekre.A művelődési ház kívül-belül elég szocreál, az ominózus kiállítóterem az egyik legelegánsabb terme.(Parketta, normális függönyök.)Tavaly pl. ott hallgattam meg Szabó Sándor gitárkoncerjét, de egyik barátnőmtől tudom, hogy a kiállítóteremben tartják azt a gyermekfoglalkozást is, amelyre rendszeresen viszi óvodás kisfiát.
    Emiatt-a helyiség multifunkcionalitásából adódóan-gondolom azt, hohy a kiállításszervező hölgy nem öncélúan akarta cenzúrázni a fotográfus úr képeit, hanem okkal kérte pár kép kihagyását a tárlatból.(Emlékeim szerint a Győrkőcfesztivál alatt is letakarták a Radó-szigeten található-Vénuszt ábrázoló-aktszobrot.Pedig azt a rendezvényt a Vaskakas Bábszínház szervezte, nem a Petőfi!)”
  • 11. susu77 2011. szeptember 18. 02:06
    „A szexualitás társadalmilag tabu a gyerekek számára, sőt a felnőttek számára is bizonyos területeken. Egymástól teljesen elszigetelten fejlődő kultúrákban is megfigyelhető ez a közös pont. Ennek vannak igen jól érthető okai, amelyet most nem biztos, hogy kifejtenék, de ha valaki kéri, esetleg kifejthetem, miért.

    Azért annyit mégis hadd hozzak fel, hogy megnéztem pár képet. Vannak, amikkel semmi gond nincs. Viszont van pár olyan, amihez kell egyfajta szűrő. Egy felnőtt ember képes bizonyos dolgokon felülemelkedni, érett annyira, hogy értse azt, amit lát. Egy gyerek egészen más. Egy gyerek lehet, hogy pont egy ilyen kiállított kép alapján kezd kialakítani egy világképet magában egy olyan témáról, amiről lehet, hogy eddig nem voltak élményei. Egy női akt marionettbábúként, vagy lámpaburával a fején - teljesen objektíven nézve - vajon milyen képet sugall? Nem biztos, hogy egy fiatal fiúban szerencsés úgy láttatni egy nőt, mint tárgyat, vagy mint bábut. Lehet nem ez a kép igazi üzenete, de kétségtelenül ez egyfajta első értelmezése annak. (Mondjuk személy szerint nem tudom, hogy egy ilyen kép milyen szempontból képvisel művészi értéket, és mitől művészibb, mint bármilyen két össze nem illő dolgot egymással kombinálva lefotózni. Bár elfogadom, hogy másnak más az ízlése, itt nem is erről szól ugye a vita.)

    Ha egy általános iskolában egy tanár meztelen képeket mutatna a diákjainak, azt hiszem abból akkora botrány lenne, hogy hónapokig másról sem olvasnánk az újságokban. Ha egy általános iskolában meztelen képek lennének a falakon, szintúgy. Ha az esti mese előtt lenne egy meztelen nőt ábrázoló reklám, azt hiszem abból is botrány lenne. Ha ezek után valaki azt mondja, hogy egy olyan intézményben, ahova jellegénél fogva rengeteg általános iskolás korú gyerek jár - sőt fogadni mernék rá, hogy többen, mint ahány felnőtt - egy ilyen korlátozás cenzúrának, vagy prüdériának minősül, pusztán azért, mert művészetnek nevezik el, az vagy a fenti példáimban nem talál kivetnivalót, vagy bizonyára meg tudja mondani, hogy - a gyerek szempontjából - miben különbözik a jelenlegi eset.

    Attól, hogy egy gyerek sok helyen találkozhat idő előtt erotikus, pornográf tartalommal, attól még ez nem jelenti azt, hogy ez egyrészt jól van így, másrészt, hogy ezért tegyünk még rá egy lapáttal, ,,hadd szóljon" alapon. Ez kb. olyan érv, hogy mivel a bűnözés így is, úgy is felüti a fejét, ezért nem is szabadna tiltani. Amúgy meg is lehet nézni, milyen a mai tizenévesek szexuális kultúrája. Meg lehet nézni, ebből fakadóan milyen az érzelmi kultúrájuk. (Tisztelet az amúgy még jelentős számú kivételnek.) Ha valaki ezt jónak tartja, akkor valószínűleg ő is közéjük tartozik.”
  • 10. hpm 2011. szeptember 17. 21:44
    „Nem vagyok érintett az ügyben, de ismerem az esetet. Szemben azokkal a hozzászólókkal (pl. kedves 6-os), akik az internet álarca mögé bújva - nagy nyilvánosság előtt - bátran minősítenek embert, eseményt anélkül, hogy bárminemű leghalványabb fogalmuk is volna arról, hogy egészen pontosan mi és hogy történt, milyen körülmények között. (Mellesleg jegyzem meg, hogy cenzúráról szó sem volt.)
    Ha a művész mégis perre menne, remélem azt is megírja majd az újság, ahogy lógó orral távozik a tárgyalóteremből.
    Egyébként a képek jók.”
  • 9. tricse 2011. szeptember 17. 18:11
    „Nem igazán értem,hogy az internet korában minek megy el valaki egy fotókiállításra? Festmény az igen,de fotó? Na mindegy,ha valaki ezért pénzt ad ki szíve joga! Viszont a linkre kattintva nekem pár darab kép jött be amiket én nem tudtam értékelni! De ez megint csak magánvélemény,ha valakinek tetszik,hát nézegesse őket élőben! A mai gyerekek ennél rémisztőbb világban nőnek fel amúgy! Sajnos!Ez a cenzúrázási mizéria pedig ami mostanában folyik sajnos elkésett dolog és kissé nevetséges is! Bár ha az ember beköti a gyerek szemét az utcán,vagy ki se viszi akkor talán esetleg működhet!”
  • 8. Pistike 2011. szeptember 17. 16:18
    „5. háté

    "bizony néhány kép ijesztő-rémisztő lenne a gyerekeknek."

    Ugyan ki vinne gyerekeket akt kiállításra!”
  • 7. Muaddib 2011. szeptember 17. 15:37
    „4. godsmith 2011.09.17. 14:30
    Teljesen egyetértek, ezek szép művészi képek.
    Annyira ál prűd világba élünk hogy ezek még a Salvador Dali-t is cenzúráznák.

    Egyébként más!
    A Győri közintézmények vezetői abszolút szava hihetetlenek, sajnos nagyon sok olyan sztorit tudok, ahol elkötelezték magukat (terem kiadás, külső megrendelés, stb.) szóban vagy írásban, és ha kedvük vagy más érdekük úgy gondolja egyszerűen, felrúgták a megállapodást.
    Igen is be kell perelni az ilyeneket, hogy tanuljanak belőle, illetve, hogy mások ne járjanak hasonlóan.”
  • 6. RickCartman 2011. szeptember 17. 15:32
    „begyepesedett agyú cenzorok...sosem gyerekeknek készül egy aktkiállítás, "véletlenül" nem téved oda be egyetlen ártatlan gyermeki lélek sem!
    akinek fogalma sincs a művészetről, ugyan mi a fenének brekeg bele, és hogyan lehet egy művelődési ház vezetője gey ilyeb (népművelői, azaz büfé-ruhatárosi) végzettséggel?
    4-nek igaza van, a felháborodók vajon hány százaléka ellenőrzi, hogy ártatlan lelkű gyermeke milyen tartalmakat nézeget a neten, használja-e a tartalomszűrő, bizonyos oldalakat letiltó szolgáltatást, egyáltalán tudja-e, mi fán terem az?
    kicsinyes, vidéki, inkompetens, igazi magyar lábszagú történet ez már megint”
25 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nagytakarítás után újra takarítani kellett a Széchenyi teret Győrben

Noha alig egy hete tisztították meg kétmillió forintból a Széchenyi teret, Győr főterének burkolata… Tovább olvasom