Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 14°C Még több cikk.

Ötezren nem fizetnek szemétdíjat

Egy budapesti céget bízott meg a Győri Kommunális Szolgáltató Kft. a tartozások behajtásával. A panaszosok személyiségi jogaikra hivatkoznak, a győri vállalkozás pedig az ötezer adósra.
Az eljárás miatt többen is felháborodva hívták szerkesztőségünket. A panaszok két csoportba oszthatók: a telefonálók egy része személyiségi jogokat emlegetett, mondván, egy ismeretlen budapesti cég nem kaphatta volna meg nevüket és címüket. Mások azt kérdezték: miért nem lehetett győri céget megbízni a tartozások behajtásával, a fővárosi kft. ugyanis adminisztrációs költséget számol fel, amely – a telefonszámlával együtt – gyakran több, mint maga a tartozás.
Tóth Sándorné, a kommunális szolgáltató főkönyvelője elmondta: Győrben 50 ezer ügyfelük van, akiknek tíz százaléka nem fizeti ki a szemétszállítás díját. A Komszol számára azonban ez kötelező feladat, amit akkor is el kell végezni, ha ötezer esetben nem kapja meg a szolgáltatás ellenértékét. Ilyen esetekben eddig a felszólítások után bírósághoz fordultak, ami többéves procedúrát jelentett, és számos alkalommal így sem sikerült a tartozást is behajtani. Ezért döntöttek a profi cég mellett.
A Fókusz Kft. ismert név a kommunális szolgáltatók között, az ország több megyéjéből kapott már felkérést. A győri Komszolnál az elmaradások 40 százalékát be tudta hajtani az elmúlt egy évben, de jogköre csak addig terjed, hogy a tartozó ügyfeleknek levelet küldjön és fizetésre szólítsa fel őket. (Nem ismerhet több adatot, mint amit a szolgáltató: csak a nevet és a címet.) Tóth Sándorné szerint a Fókusz összekötő kapocs a Komszol és a bíróság között: akkor lép közbe, amikor az ő felszólításaikra az ügyfél nem fizet; s munkáját azelőtt fejezi be, hogy bíróságra kerülne az ügy.
A regisztrációs költséggel kapcsolatban azt válaszolta a főkönyvelő: ez csak azt az ügyfelet terheli, aki nem fizet az elvégzett szolgáltatásért.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A LORD Győrben

Győrben koncertezik a Lord Együttes, amely hazánk egyik legrégebbi - több mint 30 éves -… Tovább olvasom